Anyává lenni

Ritmusát könnyek és mosolyok kísérik, kérdések és megannyi válasz... Varázslatos kinyílás, melyben a szív, amely 9 hónapon át együtt dobog velünk, egyszer csak világra jön, és már nem magunkban, hanem rajtunk kívül öleljük. Rezdüléseit időn s távolságon túl érezzük, és egyetlen óhajunk, hogy boldog legyen.

Az a harmonikus együttlét, amely a várandósság alatt kialakul, megismételhetetlen. Otthont adtunk a piciny lénynek, míg együtt – gyermek és édesanya, megszületünk! Ám az összes további pillanat is visszahozhatatlan. Immár kísérői leszünk az önállósulásban. Nehéz és szép átalakulás ez, amit teljességgel akarunk átélni. Megesik, hogy elméletekbe kapaszkodva, mércéket tűzünk ki, megbotlunk, felállunk. Nevelünk és diákká válunk. Törekszünk egyensúlyt tartani feladataink, gondolataink és érzéseink között, és amikor nem sikerül, elbizonytalanodunk. Olykor bűntudattal címkézzük, hogy kevesek vagyunk. Azonban nem csupán egy-egy élethelyzet határozza meg, mennyire helyesen gondoskodunk csemeténkről! Szükségünk van önbizalomra s hitre, hogy képesek legyünk elég jónak lenni. Bátorság kell ahhoz, hogy fesztelenül elfogadjuk ügyetlen próbálkozásainkat, és felismerjük: a tökéletesség nem más, mint egy fogalom, mely bénító is tud lenni... Ahhoz, hogy anyai szerepünk felelősségét ne teherként cipeljük, ne feledjük, hogy emberből vagyunk. Gyermekünk is az. Tiszteljük benne azt a különlegességet, ami őrá jellemző, és ne a kora alapján ítéljünk. Türelemmel haladjunk együtt vele, támogassuk figyelmünkkel, hogy megértsük az ő nézőpontját is. Néhányszor úgy véljük, jobb lenne átugrani pár évet, abban a reményben, hogy ha már érettebb, könnyebb lesz. Ha végiggondoljuk, mi az, ami miatt siettetnénk az idő múlását, csakhamar rájövünk, hogy saját fontossági sorrendünk téves. Amikor a megfelelés kényszere sújt le ránk, a gyermekkel is olyan elvárásaink vannak, melyek nem fedik a valóságot. Az ember a maga természetes iramában képes fejlődni, hiszen egyéni intelligenciával rendelkezik. Legyen az logikai, nyelvi, testi, szociális, zenei vagy épp elegyítve, a tehetség mindenkiben ott van! Az igaz szülő reális. Elismerő, jutalmazó, és képes szelíden, de határozottan kezelni a hibákat. Biztonságot adó korlátokkal, következetesen tágítja kicsinye határait. Nem csupán szabályoz és követel, hanem örömre és lazításra is tanít, saját példájával. Képes bocsánatot kérni és megbocsátani, mert gyermeke lelkivilága fontos számára. Nem pehelykönnyű küldetés, de tagadhatatlan, hogy megér minden fáradozást!

Sokszor visszatekintek anyaságom kezdeteire és kibontakozására, s most különösen közeli nekem, hiszen unokám születik. Boldogan nyugtázom: az élet szeretet-kalandját továbbadni tudtam. Folytatódik...