Hirdetés

Kárpát-medence turistaszemmel: szép emlékek a Balaton-felvidékről

Balaton

Balaton esti fényben az alsóörsi kilátóról

Fotó: Csermák Judit

A balatoni nyüzsgés után igazán pihentető a Balaton-felvidék csendes tájaival megismerkedni. A látogatót templom- és várromok repítik vissza a múltba, a Balaton körüli páratlan természeti környezet emlékezetes marad számára, s a híres borokból is vihet haza emlékül.

Csermák Judit

2025. május 27., 08:392025. május 27., 08:39

2025. május 27., 08:422025. május 27., 08:42

A Balaton-felvidék kialakulásának történetét számtalan leírásából megtudhatjuk: a kitörő, füstölgő, kialudt vulkánok miként formálták e táj képét. A „magyar tenger” az egykori Pannon-tengerből maradt ránk, a mostani félszigetek hajdan szigetként emelkedtek ki. A tó vizét a Zala folyó és patakok táplálják.

A Balaton, s a hegyeinek keletkezéséről a racionális magyarázatokon túl, vannak romantikusabb elképzelések is. A néphit szerint a lányát eltemető utolsó óriás – akit Balatonnak hívtak – egy hatalmas kőtömböt mozdított el, s annak helyéről, a mélyből három napon át áradt a víz az akkori homokos síkságra. Lipták Gábor írja az Aranyhíd című gyűjteményében, hogy az emberek csodálkoztak, mert: „Csendes, szelíd szépségű tó hullámzott a lábuk alatt.” A költőket, írókat is megihlette e vidék szépsége. Eötvös Károly, az 1842-ben született író, ügyvéd, politikus Balatoni utazás című könyvében részletes képet festett az egykori tájról, emberekről, szokásokról. Véleménye szerint: „A Balaton ábránd és költészet, történelem és hagyomány, édes-bús mesék gyűjteménye, különös magyar emberek ősi fészke, büszkeség a múltból s ragyogó reménység a jövőre.”

Hirdetés

A Római Birodalom idejében a Balaton-felvidék hosszában kövezett út húzódott, egyes szakaszait Római út névvel illetik ma is.

Jellemzője, hogy a parttól több száz méterre, helyenként egy-két kilométerre vezet. Ennek oka a Balaton jelentős, szabályozás előtti vízingadozása volt. A római korban már sűrűn lakott Balaton-felvidéken villák tekintettek le a hegyoldalakból a tó vizére, „Pannonia glandiferá”-ban; Plinius ókori író nevezte makkot termő, azaz „tölgyerdős Pannóniának” hazánkat. A középkori települések is a hegyoldalakon alakultak ki.

Balaton Galéria

Vörösberény – héraklészi csomók

Fotó: Csermák Judit

A tó szabályozása a 19-20. század fordulóján történt: egyrészt a vasútvonalak kiépítése, másrészt a gazdálkodók mocsár-lecsapolási igénye miatt. Ekkor épültek ki a tóparti üdülőtelepek, így nem is oly rég szolgál fürdőzésre „tengerünk” selymes vize. Jóllehet a balatonfüredi gyógyvízben már a 19. században megmártóztak az emberek, a tó vizét elkerülték. Igazi látványosságnak számított 1837-ben Wesselényi Miklós pár kilométeres úszása. Másszor – két tanú állítása szerint – a nemzet hőse tréfából meg is borotválkozott úszás közben. A parti stégekről leeresztett kosarakban, orvosok javaslatára merültek csak vízbe egyesek. A balatoni fürdőkultúra csak az első világháború után kezdett kibontakozni. Napjainkban a tó mindkét partja – a déli és az északi is – közkedvelt üdülőterület.

Balaton Galéria

Almádi jelenkori érdekessége a Kézfogás Európa szoborpark

Fotó: Csermák Judit

Balaton-felvidéki templomtúra

A Balaton-felvidék középkori műemlék-térképét szemlélve láthatjuk: igen sok templom épült. Koppány Tibor, a 20. századi magyar műemlékvédelem alakja idézi Fülep Lajost: „Mikor a magyar írott irodalom még el se kezdődik, java minőségű és mennyiségű, az akkor legkorszerűbb európaival együtt haladó művészet borítja dús növényzetként jóformán az egész ország testét, és virít kicsiny, de gyönyörű virágokban még csöppke helyeken is." Sajnos ennek a virágzásnak legtöbb helyen már csak romjait láthatjuk. Ezek egyike Balatonfűzfőn az egykori Máma település 13. századi Isten háza, ami mellett újat építettek fel. Sorolhatjuk a többit, például: a két kövesdit, a paloznakit, a révfülöpit, az ecsérit, amelyek a törökdúlás idején pusztultak el.

Számomra kiemelkedő élmény a három dörgicsei templomrom volt: a kicsi pusztatemplom magányossága, a felsődörgicsei praktikus – a hívők létszámának növekedése miatti – 13. századi templomhajó duplázása, s az alsódörgicsei romjaiban is lenyűgöző mérete.

Balatonalmádit – az észak-keleti parti üdülő agglomeráció központját – oklevélben már 1082-ben említik. Itt érdemes templomtúrát is tenni. A múlt század elején épült Szent Imre templom mellett a Szent Jobb kápolna látható. Szent István királyunk ereklyéjét 1901-1944 között a budai vár Zsigmond kápolnájának fülkéjében őrizték. A háború alatt rommá vált szent hely mását építették fel itt, a Róth Miksa műhelyében készült boltozatot rekonstruálták. A kápolna az első Szent Magyar Királyi Család zarándokhelye lett, mivel – a millenium záró ünnepségeinek keretében – a Szent Jobb ereklyéből helyeztek el benne, s Boldog Gizella és fiuk Szent Imre ereklyéjét is őrzik. Az Almádival összeépült Vörösberényt Géza fejedelem ajándékozta 990-ben a veszprémvölgyi apácáknak, templomát Szent Márton tiszteletére szentelték fel. A török uralom alatt a falu elnéptelenedett, a 16. század elején a reformátusoké lett a templom. A mai erődformát a 18. században alakították ki. Vörösberény másik temploma a jezsuita rend 17. századi megérkezésével épült fel, és a rend alapítójának, Szent Ignácnak szentelték. Harmonikus egységet képez a mellette lévő egyemeletes kolostorral, amit ott jártunkkor éppen eredeti szépségében igyekeztek helyreállítani. Szemben a felújított magtár épülete szolgál rendezvényközpontként. Almádi jelenkori érdekessége a „Kézfogás” Európa szoborpark. A 2010-es évek elején, a Szent Erzsébet liget ősfái között állították fel a magyar és külföldi alkotók adományként, illetve ideiglenes kiállításra érkező szobrait.

Balaton Galéria

Az alsóörsi kikötő a Balaton partján

Fotó: Csermák Judit

Csodás kilátás a Balatonra

Alsóörs igazi látnivaló csemegéje az úgynevezett Török-ház. A késő gótikus udvarházat a 15-16. század fordulóján építették, egyedülálló e korból Magyarországon. Elnevezésére két magyarázat is van. Az egyik szerint a turbánt formázó kéményzáródásáról kapta nevét, ami igazából a barokk kor hagyma motívuma. A másik feltevés a török bírók lakhelyeként azonosítja a házat. A kis udvaron székek jelezték, hogy kulturális rendezvények helyszíne. Mesés lehet a magaslatról, háttérben a Tihanyi-félszigettel élvezni akár a nappali, akár az esti előadásokat. A Török-ház jelentőségét jelzi, hogy a község címerében is megjelenik turbános kéménye, a dombos Pannóniát, a Balaton ezüstszínű hullámait, a szőlőindákat, a vörös permi követ ábrázoló jelképek mellett. A faluban nagy építkezések folynak, hol vannak már az Eötvös által a 19. században látottak: „Az ötvenes években valamikor lementem az alsóörsi homokos partra, ahol most már gyönyörű villák állnak. Akkor pusztaság. Se közel, se távol emberi lény.” Endrődi Sándor költő – aki sokat időzött a faluban, szőlősgazda is volt – nevét iskola és park őrzi.

Balaton Galéria

A Balaton-felvidéki népi építészet jellemző stílusjegyeit viselő Paloznak tájház

Fotó: Csermák Judit

Alsóörsön két kilátóból is megcsodálhatjuk a Balaton látványát, az észak és nyugat felé húzódó hegyeket.

A Csere-hegyi kilátóhoz vezető út mentén, kezdetben megerősített kerítések mellett halad az út, később tölgyfákról hullott makkokon taposva haladtunk. Nemcsak ezt a csemegét szeretik a vaddisznók. Az erdőszéli házak kertjeinek kerítéseit azért kellett megerősíteni, mert az állatok rendszeres látogatókká váltak. A családunkhoz tartozó telek egyik bokra alatt több csíkos, röfögő kis vadmalac tanyázott. Szerencsére nem sokáig vendégeskedtek, anyjuk elvezette őket. Az újjáépített Somlyó-hegyi kilátó Alsóörs észak-nyugati részén biztosít körpanorámát.

Balaton Galéria

Ipari műemlék malom Csopakon

Fotó: Csermák Judit

Mesterségek címere

Felsőörs területe a honfoglalás után az Örs nemzetség szálláshelye volt. A falu temploma a vöröskőből való építkezés igen szép középkori példája. A kapu feletti hármas ikerablak oszlopain úgynevezett Héraklész-csomókat fedezhettünk fel, melyeknek bajelhárító szerepük volt. A templommal szembeni préposti kúria a 18. században, középkori ház helyén épült. A Civilház falán két emléktáblát olvashattunk, az egyik az 1770-ben itt született Pápai Sámuelt a magyar irodalomtörténet kiemelkedő alakját idézi meg. Ő volt az első, aki a magyar irodalomról magyarul írt. A másik dr. Szőllősy Árpádnak állít emléket, aki Kányádi Sándor szerint: „Eszményi magyar ember volt, aki a mesterlegények útját járta, hogy ujjbögyben és elmében hazahozza azt, ami a magyar nép ügyét szolgálja.”

Lovas területén vörös agyagbánya működött, a közeli Paloznak a Hild-díjas település címet nyerte el 2008-ban, a kiemelkedő településrendezési és településfejlesztési munkáinak eredményeként. A rendezett faluképet látva meg is érdemelte.

A Balaton-felvidéki népi építészet jellemző stílusjegyeit viselő tájházának udvarán fekvő hordók polcairól lehetett könyvet válogatni.

  • Csopakon is álltak egykor római villák.

  • Tábla nem jelezte a hajdani épületek hollétét, ezért a Polgármesteri Hivatalban érdeklődtünk.

  • A polgármester tájékoztatott arról, hogy a tetővel is védett romokat betemették, a területet privatizálták.

  • Csopakon a kövesdi templomrom mellett a csonka torony érdekes vastraverzes kiegészítése ragadta meg a szemünket.

Szépen helyre állított ipari műemlék malom kerekét forgatja a lezúduló patak vize, e helyen már a 12. században is őröltettek. A patak mellett – én addig nem ismertem – „rovar hotelt” láthattunk. A körülbelül egy négyzetméteres fakeretet különböző anyagokkal tömték ki, kényelmes lakhelyül az apró állatkáknak. Pár kilométerrel odébb Örvényesen is malomra, igaz, egy pihenő malomra bukkantunk. Az itteni 13. századi kis templomot újjáépítették.

Balaton Galéria

Balatonudvari temetője a szív alakú sírköveiről híres

Fotó: Csermák Judit

Balatonudvari temetője a szív alakú sírköveiről híres. Még gyerekkoromban olvastam a már említett Lipták Gábor könyvet, s szívből elsirattam a tó vizét szerető gyönyörű lány és a messziről érkezett, kövekért rajongó kőfaragó ifjú történetét. Mindegyikük ragaszkodott saját szülőföldjéhez, végül a lány engedett: ő követi a fiút hazájába. Búcsút venni kievezett a tó vizére, ahol egy hirtelen felkerekedő nagy viharban halálát lelte. A hátramaradt legény itt telepedett le, s megfaragta kedvesének az első szív alakú sírkövet, s azután a többit…

Az éltető balatoni halászat

Zánka, látnivalói mellett. az én korosztályomnak az úttörővárost jelenti. Nagy kitüntetésnek számított, ha valaki a többezres gyerektáborban üdülhetett. Jelenleg is táboroztatási és továbbképzési célokat szolgál a terület. Balatonszepezden fogadalmi templom épült a 13. században viharba került, s elpusztult halászok emlékére. A halászat igen fontos megélhetési forrása volt évszázadokon keresztül a tóparti embereknek. A halászbokrok szigorú szabályok szerint működtek.

Balaton Galéria

Az alsódörgicsei középkori templomrom

Fotó: Csermák Judit

Jellemző balatoni halfajták például: a csuka, ponty, amur, vörös szárnyú keszeg.

Utóbbiról ének is szól: „…Nem fogtam én egyebet, vörös szárnyú keszeget…” Mindig lelkifurdalásom van, amikor a Balaton partján jóízűen eszegetem a sült tengeri hekket.

Révfülöp mellett található az ecsérpusztai templomrom, amit Szent Kristóf tiszteletére szenteltek fel. A török időkben felégetett templom tornya csak 1936-ban dőlt le. Az Isten házát kőkerítés veszi körbe, eljutni hozzá kis földdomborulatok között lehet. Ezek középkori házak maradványait rejtik, feltárásukkal a Balaton-part első Árpád-kori faluját láthatnánk.

A tavon kellemes hajókázni. Széchenyi István kezdeményezésére 1846-ban bocsátották vízre, és 41 évig szolgált az első, Kisfaludy névre hallgató lapátkerekes balatoni gőzhajó.

A Balaton-felvidéket járva a gondozott szőlőültetvények megfogják az ember szemét. Eötvös Károly így morgolódott: „Volt nekünk negyven-ötvenfajta kitűnő magyar szőlőnk. Magyar talajban, magyar napfényben, magyar levegőben valami különössé, valami istenáldotta zamatossá fejlődött fajták ezek…

Balaton Galéria

Az ecséri középkori templomrom

Fotó: Csermák Judit

Az erdélyi som és hegyaljai furmint, az érmelléki bakator, az egri kadarka, a budai mézes, a somlyai rakszőlő, a balatonmelléki juhfarkú, bajor és tulipiros föl nem található sehol.

Illatos szőlőinkről nem is beszélve. Miért kellett ezeket a vizenyős ízű francia, spanyol, olasz és rajnai fajtákkal felcserélni?” Ha napjainkban Balaton-felvidéki borokat kóstolunk, igencsak minőségi nedűkkel találkozhatunk, nem érzünk „vizenyős ízt”.

A Balaton északi partjának csak keleti részét barangoltuk be, két nagy „falatot”, Balatonfüredet és Tihanyt máskorra hagytunk.

korábban írtuk

Évadzárás a turistavonzó Balatonszemesen
Évadzárás a turistavonzó Balatonszemesen

Az idei nyár kegyes volt a magyar tenger szerelmeseihez, a szezon kitolódott, sőt talán a melegből is sok volt már a nyaralóknak. Mindezt Balatonszemesen éltük meg, a békebeli hangulatú községben, aminek története a középkorig nyúlik vissza.

korábban írtuk

Nem csak jókat fürödni a Balatonban – remek gasztronómiával és rengeteg látnivalóval vár a magyar tenger
Nem csak jókat fürödni a Balatonban – remek gasztronómiával és rengeteg látnivalóval vár a magyar tenger

Aki szeret fürödni, hajókázni, magyar ételeket enni, jókat túrázni és finom borokat inni, annak a Balaton az ideális hely. Magyarként olyan kulturális örökség részesei lehetünk, amivel alig találkozik máshol az ember a Kárpát-medencében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés