Hirdetés

Kullancscsípés: teendők és téveszmék

Javában tart a kullancsszezon, de nem kell megijednünk, ha a szabadból hazatérve felfedezzük az élősködőt magunkon. Legalábbis erre következtethetünk a kolozsvári járványkórház ismertetéséből – az itt dolgozó szakemberek tájékoztatóban összegezték, milyen tenni- és tudnivalóink vannak.

EN-összeállítás

2013. június 07., 11:372013. június 07., 11:37

Mindenekelőtt a megelőzésre kell figyelnünk. Kerüljük a kullancsgyanús helyeket, vagy ha ez nem lehetséges, igyekezzünk minél kevesebb időt ott tölteni. Természetjáráskor lehetőleg viseljünk világos színű ruhát, hosszú ujjú blúzt, hosszú nadrágot, amelyet magas szárú cipőbe kössünk be. Mindenképpen kenjük be magunkat kullancsellenes szerrel, vagy használjunk erre a célra kifejlesztett karkötőt. Hazatérve azonnal vizsgáljuk végig testünket, fejbőrünket is. A ruhánkat mossuk ki, mert a kullancs gyakran abban rejtőzhet.
A szakemberek felhívják a figyelmet: kullancscsípéssel nem kell a sürgősségre rohanni. Ilyenkor a legfontosabb az élősködő mihamarabbi eltávolítása, mivel a fertőzött kullancs nyálmirigyéből a megbetegedést – a rettegett Lyme-kórt vagy vírusos agyhártya-, illetve agyvelőgyulladást – előidéző kórokozók csak a beszúrást követő 4-6 óra múlva kerülhetnek a szervezetbe. Erre a célra a legindokoltabb vékony hegyű csipeszt használni, a patikákban kullancskiszedő csipeszt is kapni. A kullancsot – amelyet a néphittel ellentétben semmivel nem szabad bekenni – egy határozott mozdulattal, felfele húzzuk ki, ne csavarjuk, ne mozgassuk jobbra-balra. A bőrhöz legközelebb eső részét fogjuk meg, soha ne az utótestét szorítsuk össze. Ha sikerült eltávolítanunk, fertőtlenítsük a helyét, és jegyezzük fel pontosan, hol és mikor csípett meg az élősködő (problémák esetén ezt fogja tőlünk legelsőként kérdezni az orvos). Ha a kullancs szájszerve a bőrben marad, ne ijedjünk meg, ez önmagában már nem jelent veszélyt, elég fertőtlenítenünk a csípés helyét és megvárnunk, míg magától kilökődik a szájszerv. Kullancscsípés után – mivel a jelenlegi orvosi kutatási eredmények és eljárások szerint hatástalan – nem indokolt az antibiotikumos kezelés.
Ha sikeresen eltávolítottuk a kullancsot, nincs más dolgunk, mint a következő harminc napban figyelni testünk jelzéseire. Ha a csípés helyén vörös folt jelenik meg (a csípés után 3-7 nappal) vagy lázat, izomfájdalmat, „nyári meghűlést” észlelünk magunkon, azonnal forduljunk orvoshoz. Azt is tudni kell, hogy az eltávolítás után azonnal jelentkező vörös folt a bőr természetes reakciója, és nem jelent betegséget, nem azonos a később megjelenő, Lyme-kórra utaló, úgynevezett vándorló bőrpírral. Utóbbi kis kerek folt formájában kezdődik, majd a széli részeken terjedve, középen halványulva, gyűrűt formál. Helyi fájdalom, égő érzés, ritkán viszketés kísérheti, de felléphet magas láz, gyengeség, fejfájás, izom- és ízületi fájdalom, esetleg nyirokcsomó-duzzanat, valamint idegrendszeri tünetek is. Egyelőre nem létezik oltás Lyme-kór ellen, gyanú esetén laboratóriumi vizsgálatokat végeznek, és a tünetek függvényében kezelik a beteget.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
Hirdetés
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
Hirdetés
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
2026. április 14., kedd

Húsz fokig melegszik a levegő, de újabb esős és hűvös idő közeleg

Miközben az éjszakák még jó ideig hűvösek maradnak, fagyra már nem kell számítani, a nappali csúcsértékek pedig elérik a 19–20 Celsius-fokot. Hétvégére azonban mérséklődik a nappali felmelegedés.

Húsz fokig melegszik a levegő, de újabb esős és hűvös idő közeleg
Hirdetés
Hirdetés