Százhúsz éves a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet

A kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet a 16. században kikiáltott erdélyi vallásszabadság eszméinek örököse, amelyre a tanintézmény ma is büszke. Elődje az 1622-ben Bethlen Gábor fejedelem által akadémiai rangra emelt gyulafehérvári iskola, amely mintegy negyven évig a lelkészképzés és a református teológia tudományos központjává vált. Innen költözött az intézet Nagyenyedre, ahol a 19. század második feléig nevelte Erdély református papjait. A lelkészképzés áthelyezésének gondolata Kolozsvárra 1874-ben született meg, miután az enyedi kollégium anyagi alapjainak kezelése egyre átláthatatlanabbá vált. Az átköltözés Szász Domokos püspökké választásához kötődik, 1885-ben a kérdés újra napirendre került. Konkrét lépéseket viszont csak 1888-ban tettek, először azzal, hogy a leendő papok nevelésének ügyét az egyházkerület hatáskörébe utalták. Ráadásul Enyeden a kollégium iránti érdeklődés lanyhult, tíz év leforgása alatt a hallgatók száma felére csökkent, a megüresedett tanári katedrák betöltése pedig egyre nehezebbé vált.

Kolozsvár vagy Nagyenyed?

A kolozsvári fakultás megalapítását komoly szakmai vita előzte meg. Mintegy két évtizeden keresztül vitáztak az erdélyi református lelkipásztori képzés helyszínéről: Kolozsvár vagy Nagyenyed? A probléma nemcsak regionális volt, hanem összmagyar is. A két vitázó fél megegyezett abban, hogy a hagyományos lelkészképzés alapos reformra szorul, a régi oktatás helyett magasabb rangú és önálló négyéves főiskolai oktatást kell szervezni. Hosszas szakmai vita után végül a kolozsvári fél győzött, az előkészületeket követően a teológiai fakultás 1895 őszén nyitotta meg a kapuit a kincses városban. Ősz Sándor Előd levéltáros szerint az összmagyar jelleg abban is megmutatkozott, hogy a fakultás diákjainak több mint harmada nem az erdélyi kerülethez tartozó fiatalokból került ki.

A missziói népegyház szolgálatában

A református egyház elkerülhetetlen megújításában a frissen alapított intézet oroszlánrészt vállalt, hiszen az első évtizedekben olyan tanárok kerültek a katedrákra, mint Kecskeméthy István, Ravasz László, Makkai Sándor, Tavaszy Sándor. Ám a kezdeti lelkesedés részben megtört az első világháborúval, hiszen Erdély elszakítása óriási traumát okozott. Mivel a magyar kulturális és civil intézmények túlnyomó többsége kiszolgáltatottá vált az állammal szemben, a nemzetmegtartás nehéz feladata az egyházra maradt. Az új feladatot azonban ismét sikerrel oldotta meg a fakultás. „Amikor 1895-ben Kolozsváron megnyitották az új lelkészképző teológiai fakultást, még senki sem tudta, milyen eredményt érnek el. Az idő Szász Domokost igazolta. Az új fakultás az erdélyi református egyház megújítója lett. Az első világháború után az útkeresés évei alatt a teológiai tanárok olyan jövőképet vázoltak fel, amelynek középpontjába a missziói népegyház került, s amely kiemelten fontosnak tekintette a gyülekezetekben végzett evangelizálást, illetve a nemzet megtartását. Emellett a tanárok aktívan részt vettek a belmissziós munka irányításában, ezzel bizonyítva mindazt, amit követendő stratégiaként korábban megfogalmaztak” – fogalmaz Kolumbán Vilmos teológiai tanár.

Új lendület

A második világháborút követően újra nehéz helyzetbe került a lelkészképzés, de a kommunisták egyházellenességét is sikerült – a lehetőségekhez képest – okosan áthidalni. 1948-ban az unitárius és evangélikus egyház vezetőivel való egyeztetéseket követően megalakult a Protestáns Teológiai Intézet, amely mind a mai napig mindhárom felekezet lelkészképzésének a fellegvárát jelenti. A diktatúrának az intézet elsorvasztására tett kísérlete nem sikerült, a diákok és tanárok folyamatos megfélemlítése ellenére sem szűnt meg a teológia. 1990 elején pedig új lendülettel és nagy lelkesedéssel folytatódott mindhárom karon a tanítás. A cserediákprogramok is jól működtek, hiszen Felvidékről, az anyaországból és Délvidékről is érkeztek lelkészjelöltek. A kolozsvári teológia rendkívül népszerű volt a határon túliak körében, hiszen elmondásuk szerint a családias hangulat, a barátságos erdélyi lélek közvetlensége egyedivé varázsolta számukra a kincses városban eltöltött időszakot.

A teológiának a sokszor zavaros romániai oktatási törvények közepette is sikerült megőriznie önállóságát, nem olvadt be más teológiákhoz hasonlóan az állami oktatási intézmények közé. A magyar állam néhány éve nemzeti jelentőségű intézménynek nyilvánította, amely anyagi támogatást is jelent, ennek köszönhető függetlenségének a megőrzése – magyarázza Rezi Elek rektor.

Szükség van-e a toborzásra?

Az épületet a közelmúltban felújították, így a tantermek, az étkezde, a könyvtár a diákok kényelmét szolgálják. Ennek ellenére az tapasztalható, hogy az elmúlt időszakban megcsappant az érdeklődés a teológia iránt. A Partiumból a diákok inkább a debreceni egyetemre iratkoznak, az evangélikusok és az unitáriusok egyre kevesebben vannak. Továbbra is családias hangulat jellemzi a közösséget, de ami természetes volt a kilencvenes években, azt ma már meg kell szervezni, vagyis, hogy a fiatalok beszélgessenek, játszanak egymással – meséli Sógor Árpád, a teológia ifjúsági lelkipásztora. Sógor az érdeklődés hiányát a rengeteg lehetőségnek, a különböző egyetemeken beindított számtalan képzésnek is tulajdonítja. Húsz-huszonöt évvel ezelőtt nem volt olyan választási skála, mint ma. A színvonal sem a régi már, a felvételiző diákok tudásszintje nem éri el a másfél évtizeddel ezelőttiekét, bár minden évfolyamon vannak kiemelkedő képességű, elhivatottságot érző komoly diákok. Az érdektelenség miatt került szóba nemrég az, hogy a teológiának toborzókat kellene tartania az erdélyi református kollégiumok diákjai között. Ez a toborzás trendi, de nem biztos, hogy célszerű, hiszen aki nem érez elhivatottságot a pálya iránt, Isten igéjének a hirdetésére, azt hiába csábítják egy modern infrastruktúrával rendelkező egyetemre, később már nem fogja találni a helyét egy számára esetleg idegen környezetben – vallja Sógor Árpád.