Mária-út: gyalog Máriazelltől Csíksomlyóig

A hivatalos leírás szerint az 1400 kilométer megtétele 60 napot vesz igénybe, Ábrám Noémi viszont 39 napot gyalogolt. Arra a kérdésre, hogy miért indult el, úgy felelt: Kuszálik Pétertől vette a példát, aki Spanyolországban az El Camino nevet viselő Szent Jakab zarándokútnak háromszor indult neki, és egyszer meg is tette a 800 kilométeres távot. Noémi hallott a Mária-útról és megkérdezte Kuszáliktól, hogy miért nem ezt választotta? „Azért, mert nem elég biztonságos” – jött a válasz, de Noémiben közben megfogalmazódott az a kérdés is, hogy egy zarándokútnak nem az az értelme, hogy váratlan dolgokat is meg kell oldani? Ha nincs kellőképpen kijelölve, akkor is tájékozódni kell és helyes döntéseket hozni. Ábrám Noémi az évek során sok közösségi tevékenységet vállalt, kivette a részét a magyar nemzetért tett erőfeszítésekből, ugyanakkor megfogalmazódott benne az a kérdés is, hogy mindennek vajon volt-e értelme. Mint fogalmazott, más dolgokat is le lehetne tenni a nemzet asztalára.

Elindulni az úton

Maholnap egy éve annak, hogy a nagy útra vállalkozott, de az ott átélt élményekről csak most tud mesélni, erre most érett meg – kezdte a történetét Noémi, aki elmondta azt is, hogy nagyon sokan szegezték neki a kérdést: miért vállalkozott arra, hogy egyedül, nőként, családját itthon hagyva – öt gyerekes anyuka –, végiggyalogoljon 1400 kilométert? Valamilyen betegség miatt vette rá magát? Vagy egyfajta megtérés jeleként, netán valakiért imádkozik? Kiderült, „csupán” hálából zarándokolt. Ahogy mondta, egyszerűen azért, mert hálás Istennek az életéért.

A Mária-út megtételére a tavasz és az ősz a legalkalmasabb – legalábbis ezt ajánlják. Noémi szerint a tavalyi esztendő számára erre rendeltetett. Az első félévben két kudarc is érte, és már majdnem nyár volt, amikor elhatározta, hogy végiggyalogol az 1400 kilométeren. Őszig nem várhatott, hiszen legkisebb gyereke akkor kezdte az iskolát, ezért aztán úgy döntött, még a nyár folyamán belevág. Ahogy mondta, a nyár nem tartozik kedvenc évszakai közé, nem nagyon szereti a meleget – ennek ellenére augusztus 1-jét tűzte ki indulási napnak, amikor elhagyja Marosvásárhelyt és elutazik Máriazellre. Csakhogy közbejött valami: akkor avatták Székelyvéckén a kápolnát, és úgy érezte, erről az eseményről nem maradhat le, hiszen szívén hordozta a kis falu történetét, az utóbbi években/évtizedben elindult fejlődését, számos ottani eseménynek volt a részese. Az indulás így csúszott egy napot. Autóbusszal indult Kolozsvárra, onnan pedig Budapestre utazott. Magyarországon megszállt, és másnap a budapesti 0 kilométerkőtől indult tovább Máriazellre. Aki elvitte, annak két láda Igazi csíki sörrel és két Transivanicummal fizette ki az utat.

Az első nap élménye, majd a következők

Az indulást megelőzően itthon Molnár Józseffel, a Gyulafehérvári Caritas marosvásárhelyi munkatársának segítségével állítottak össze egy tervet, amely szerint naponta 45 kilométert kell megtennie ahhoz, hogy a rendelkezésére álló idő alatt végiggyalogolhassa a kitűzött útszakaszt. A szálláslehetőségekről is tájékozódott még az indulás előtt, de mivel nem ismerte kellően saját teherbíró képességét – hogy valójában mekkora távolságokat lesz képes megtenni naponta –, előre nem egyeztetett senkivel. Első nap 12 kilométert gyalogolt. Ezen a napon fogalmazódott meg számára, hogy milyen mulandó az élet. Első éjszakai szállása Terzen, az egykori laktanyában lett volna, de ott zárt ajtókra talált, ezért a sors – a helyzet? – úgy hozta, hogy egy román asszony által gondozott magányos ember hajlékában kapott szállást. A bácsi egész életében épített, most viszont segítségre szorult, és romlásnak indult az is, amit eddig felépített.

Melyik utat válassza a vándor, ha nincs egyértelmű útjelzés, vagy ha egyáltalán nincs kijelölve az út, amelyiken haladni szeretne? Ez sokszor felmerült Noémiben, főleg Ausztria területén, ahol nincsenek jó jelzések. Három út közül választotta azt, amely a hegyen vitte át: hosszas erdei gyalogláson 2200 méteres magaslatokon haladt keresztül, hogy aztán éhesen és szomjasan leérjen egy faluba, ahonnan még öt kilométerre volt a szálláshelye. Esténként beszámolót írt aznapi útjáról. Öt nap ausztriai gyaloglás után érkezett meg az osztrák–magyar határhoz, egy olyan területre, amely tele volt lesekkel. Átélhette, milyen lehetett az, amikor átszöktek a határon azok, akik Nyugatra tartottak, akik vállalták az illegális határátkelést is. „Megrázó élmény” volt találkoznia a hely szellemével – mesélte Noémi.

Fogadtatások

Kőszegen szíves fogadtatásban részesült, a papok a kolostorból éppen csobbanni indultak a közeli osztrák fürdőhelyre, kulcsot adtak Noéminak, hogy nyugodtan helyezkedjen el, addig is pihenjen, amíg ők nincsenek otthon. Ez azért is érdekes, mert az ellenkezőjét is megtapasztalta: olyan helyre is bekopogott, ahol nem látták jó szívvel, vagy zárt ajtók fogadták. Soha nem ijedt meg, nem fogta el pánik. Találkozott olyanokkal, akik nemhogy Marosvásárhelyről nem hallottak, de a szomszéd falu nevét sem ismerték. Találkozott barátságtalan emberekkel, emberi tudatlansággal, átélt sok viszontagságot, voltak helyek, ahonnan hiányoztak a Mária-utat jelölő jelzések vagy az emberek nem is hallottak a Mária-útról. De rengeteg pozitív élményben is volt része. Az erdő iránti szeretete sokszor tette könnyebbé útját, egy helyen lefotózta az erdő fohászát, máskor a tavacskát, ahol megfürdött, vagy a forrást, ahol ivott. Bár itthonról úgy indult, hogy a hosszú úton végigénekli hatalmas népdal-repertoárját, erre mégsem került sor, mert nem volt ideje.

Egy roma férfi felvette az autójába és felajánlotta, hogy ha nem talál szállást, szívesen befogadja népes családja körébe. Egerben csalódást okozott, hogy nem kóstolhatta meg a vidék híres borát, ugyanis sehol nem szolgálták ki egy pohárral, mindenhol csak a hét decis palackot tudták ajánlani. Szomolyán találkozott az első zarándokcsoporttal, Romániában az első szabadon élő pásztorkutyával, Zilahon a katolikus plébános mérgesen és elutasítóan fogadta, a református parókián talált szállást, a Meszesen a sárga legyekkel és a kullancsokkal találkozott, mialatt a szép táj látványa lenyűgözte. Hídalmáson lefényképezte a zsidó temetőt, majd a református templomot. Szeretett volna úrvacsorát venni, de megtudta, hogy az már nincs, mivel magyar sincs a faluban, ám egy román néni meghívta vacsorára és úgy érezte, az volt az úrvacsora számára.

Otthonosan a Mezőségen, az érkezés

A Mezőségre érve úgy érezte, hazaérkezett. Ismerős tájakon gyalogolt át, és eljutott ahhoz a tóhoz is, ahová gyerekkora óta kívánkozott: az Isten tavához, amely alig pár kilométerre fekszik szülőfalujától, Mezőbándtól. Marosvásárhelyt, Marosszentgyörgyöt –ahol éjszakai szálláshelyet is talált –, Máját, Kendőt, Selyét, Sóváradot érintve haladt tovább, Siklódon, Küsmödön, Pálfalván, Farkaslakán, Oroszhegyen, Szentegyházán gyalogolt végig, hogy megérkezzen Csíksomlyóra, ahol éppen Tamás József és Jakubinyi György misézett a kegyteplomban. Azt kérte családjától, barátaitól, a zarándokútja iránt érdeklődő ismerőseitől, hogy ne úti céljánál várjanak rá, oda egyedül akar megérkezni. Így is lett, csupán nővére várta, aki nem hitte el, hogy végig tudja csinálni az egészet. Végül férjének és gyerekeinek is köszönetet mondott, akik mindvégig bíztak benne, és itthon maradva élték az életüket, ellátták feladataikat.

„Akkor zarándoklat egy zarándokút, ha belső út” – fogalmazott Ábrám Noémi. „Ha nem, akkor csak kirándulás” – mondta, hozzátéve, hogy nem Mária szelleme vezérelte, hanem Jézus. „Amikor roskadoztam és leestem, Jézus volt a példaképem” – zárta a beszámolót.

Híd a nemzetek között
A Mária-út egy zarándokút, amelyet a közép-európai népek Mária-tiszteletére építettek: összekapcsolja a Mária-kegyhelyeket és az útvonal mentén lévő történelmi, kulturális értékeket vallásra való tekintet nélkül. Célja, hogy Közép-Európa vallási értékeit egységes rendszerré szervező turista- és zarándokútvonal, illetve ezek hálózata épüljön ki Európának ebben a régiójában. A Mária-út összeköttetést teremt kelet-nyugat irányban az osztrák Mariazell, Budapest, Máriapócs és Csíksomlyó között, valamint észak-dél irányban Czestochowa, Esztergom, Budapest és Medjugorje között. Az útvonal egy nagy keresztet rajzol ki Közép-Európa térképén – Ausztria, Magyarország, Románia, Szlovákia, Lengyelország, Horvátország, Bosznia-Hercegovina – ezáltal kialakítva egy El Caminóhoz hasonló, helyi hagyományokra épülő zarándokútvonal-hálózatot.
A Mária-út mindenkihez szól, mindenkit hív. Várja mindazokat – nemzetiségtől és felekezettől függetlenül –, akik vallási, spirituális, önismereti célból kívánnak zarándokolni és várja azokat is, akik egyelőre turisztikai és sportolási célból kívánnak az útra lépni. Tervek szerint ez az út lesz az a híd a nemzetek, a vallások és az emberek között, amely összeköti a Nyugatot és a Keletet, így válik egy közép–kelet–európai népeket összekötő úttá, a „Kiengesztelődés útjává”, amely a jövőben Európa kulturális útjává is válhat.