Hirdetés

Táborok és fesztiválok nyara

•  Fotó: Dénes Ida

Fotó: Dénes Ida

Itt a nyár, lassan bezárnak az iskolák és a színházak, fesztiválok és táborok sokasága csábít. Összeállításunkkal a kínálatrengetegben való tájékozódáshoz kívánunk segítséget nyújtani.

Dénes Ida

2013. június 14., 09:422013. június 14., 09:42

2013. június 17., 11:372013. június 17., 11:37

A történelmi Erdély bővelkedik a folklórral foglalkozó, már nagy-hagyományúnak nevezhető táborokban, amelyek gyerekek-felnőttek számára egyaránt nyitottak. A pihenésre vágyók ugyan inkább tartózkodjanak a néptánctáboroktól, cserébe viszont családias hangulat, hagyományos szellemi- és tárgyi kultúra vár mindenkit – korhatár és előképzettség nélkül. Csak felnőtteknek szól például az augusztusi válaszúti mezőségi népzene- és néptánctábor: a kezdő, középhaladó, haladó csoportoknak maga Kallós Zoltán tanít mezőségi népdalokat. Szintén a Kolozs megyei Válaszúton, ám már kifejezetten családoknak szól a júliusi alkotótábor, ahol szülők és gyermekek számára egyaránt tanulási és szórakozási lehetőséget nyújt a program.

Dzsessztől Szent Lászlóig

A fesztiválok, városnapok sorában a csíkszeredai Mini Jazzfesztivál és a nagyváradi, első alkalommal sorra kerülő Szent László Napok vannak hozzánk időben a legközelebb: mindkét programsorozat június 28–30. közt zajlik. Az 5. dzsesszfesztivál meghívottai közül kiemelkedik a svájci Nik Bärtsch Ronin nevű zenekara, illetve Magyarország első számú professzionális big-bandje, a Budapest Jazz Orchestra. A Szent László Egyesület nagyváradi rendezvényének célja olyan kulturális seregszemle létrehozása, amely a város ezeréves múltját mutatja be és a város jelenlegi életét formáló szereplőknek kínál fellépési lehetőséget. A városalapító Szent László király kultuszának ápolása alkalmat ad a városból elszármazottak találkozójára, toronyzene, éjszakai labdarúgó kupa, néptánc- és kórustalálkozó is színesíti a programkínálatot. Az esti koncertek közül Rúzsa Magdi fellépése és a Csík zenekar és barátai – Lovasi András és Kiss Tibor – színpadra lépése ígérkezik kiemelkedőnek.
A csíkszeredai Régizene Fesztivál több mint 30 éves múltra visszatekintő esemény, amely idén is továbbviszi az előző évek tematikáit, ugyanakkor új neves együtteseket, repertoárokat, hangszereket mutat be. A program 17 koncertet tartalmaz hét ország meghívottjaival. A Székely Vágta a Budapesten rendezendő Nemzeti Vágta előfutama, idén különleges színpadi produkciót is vendégül lát: Zsuráfszky Zoltán koreográfiáját, a TűzTáncot láthatják az Óriáspince-tetőre látogatók. Aki nem tudja a helyszínen végigizgulni a versenyt, a képernyők előtt is megteheti a Duna tévé közvetítésében.
Augusztus második felében a Kolozsvári Magyar Napok (KMN) csábítanak. Az immár egyhetesre nőtt rendezvénysorozat egyértelműen felzárkózott a legnagyobb tömegeket megmozgató erdélyi városünnepek közé. Köszönhetően elsősorban a rangos meghívottaknak, illetve a referenciaszámba menő produkcióknak. Idén is hasonlóan veretes előadás ígéri a KMN fénypontját: az István, a király rockopera bemutatójának 30. évfordulóján Zsuráfszky Zoltán rendezésében és Feke Pál Istvánjával kel új életre a Szörényi-Bródy szerzőpáros klasszikusa. De Zorán, a Csík zenekar, Demjén Ferenc, a Pokolgép vagy a Szent István-napi Néptáncfesztivál gálaműsora is alkalmas arra, hogy Mátyás király lábaihoz gyűjtse össze nemcsak a kolozsvári, de az erdélyi magyarság minőségi kulturális eseményekre éhes rétegeit.

Újdonságok a Félszigeten

Románia legnagyobb fesztiválja, a Félsziget tíz marosvásárhelyi kiadás után idén július közepén a Kolozsvár-közeli Gorbó völgyében nyit. „Lassan egy hónapja dolgoznak a helyszínen a polgármesteri hivatalnak alárendelt különböző intézmények. Folyamatos az egyeztetés a területrendezéssel kapcsolatban, úgy tűnik, a fesztivál kezdetére minden készen áll majd a reményeink szerint nagyszámú látogató fogadására” – mondta el lapunknak Balázsi Pál Előd, a Félsziget fesztivál kommunikációs igazgatója. „Sokan azt hiszik, a helyszín nagyon messze van a várostól, pedig a monostori végállomástól mintegy másfél kilométernyire található a Bükkben, és működnek majd fesztiváljáratok is. Sokan kifogásolják a strand hiányát, amit mi nem másik strandlehetőség biztosításával igyekszünk pótolni, hanem megpróbáljuk nagyon gazdag programkínálattal várni a fesztiválozókat nap közben is. Lesznek színházi programok, sportprogramok, kerekasztal-beszélgetések, szabadidős tevékenységek, játékok, műhelyek tánctól a barkácsolásig. Ez újdonságnak számít a Félszigeten” – osztotta meg a részleteket Balázsi Pál Előd.
Újdonság továbbá, hogy gyerekprogramokkal is készülnek, gyermekmegőrzőre is számíthatnak majd a szülők. A Félsziget eklektikus zenei felhozatalában helye van a rockzene mellett a különböző elektronikus zenei műfajoknak, de a dzsessznek is. A metáltól az Emir Kusturica-féle balkáni beütésű zenéig számos fellépőre számíthatnak a nézők. A Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft. és a Magyar Ifjúsági Értekezlet közös rendezvénye a kommunikációs igazgató szerint pozitív meglepetéssel szolgál majd a fesztiválozóknak. „Sokkal többet adunk idén a látványra és programok minőségére is. Úgy érzem, sokkal változatosabb és gazdagabb programokkal várjuk a látogatókat, mint korábban. Ugyanakkor természetesen nem feledkezünk meg a magyar közönségről sem, hiszen továbbra is fontos számunkra, hogy a fesztivál megtartsa a magyar vonalat is” – összegzett a kommunikációs igazgató.

Tusványosi időszámítás

A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, a Tusványos plakátján immár bérelt helye van a fürdővárostól egyáltalán nem életidegen medvének, aki idén egy kakukkos óra „kakukktojásaként” jelzi a pontos időt – a 24. órát. Vagyis „A mi időnk”-et, ez ugyanis a szabadegyetem idei mottója, üzenete pedig elsősorban az, hogy a számos nyári fesztivál, táborozási lehetőség és egyéb program között egy héten át Tusványos ideje minden más fölé emelkedik. Bozsó Imre Lehel, a fesztivál programigazgatója azt is elárulta, hogy idén a nagyszínpad mellett kisszínpad is lesz a MISZSZ-sátorban, ahol elsősorban erdélyi fellépőket láthatunk majd.


A nagyszínpados koncertek listája már teljes: kedden a magyarországi Magna Cum Laude és a felvidéki Semi Holsen, szerdán a sokszínű és soktagú Budapest Bár, a Kossuth-díjas Csík zenekar, csütörtökön az alapos „rágást” igénylő A kutya vacsorája és a babos kendős Beatrice, pénteken a csíkszeredai Role és a közkedvelt Demjén Ferenc, szombaton a Magashegyi Underground, a Balkan Fanatik és az érzelemdús Ghymes lép színpadra.
A beszélgetések idei témái között szerepel a jövő évi magyarországi parlamenti és hazai államelnöki, valamint az EP-választások kérdése, a Verespatak-ügy, az autonómia és annak különböző működő európai példái. Szakértői és politikai kerekasztal-beszélgetésekre egyaránt számíthatunk a főszervezők – Magyar Ifjúsági Tanács és Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány – partnereinek változatos programsátrai mellett. „Az erdélyi politikum részéről megpróbálunk mindenkit egy asztalhoz leültetni” – jelentette ki Bozsó Imre Lehel.
Örvendetes újdonságnak ígérkezik, hogy a meleg vizes konténerek felszerelésének köszönhetően nagyságrendekkel javulnak a táborozók tisztálkodási lehetőségei. Medvével viszont remélhetőleg nem találkoznak majd a táborlakók és fesztiválozók, a szervezők a helyi polgármesteri hivatallal és vadőrökkel együttműködve igyekeznek ezt a veszélyt elhárítani.

Borzonton az akarat utat talál

Az EMI-tábor is közismert rendezvénysorozattá nőtte ki magát az elmúlt nyolc évben. A kilencedik kiadás mottója – „Az akarat utat talál” – a Kárpátia együttes új albumát idézi. „Azt látjuk, hogy sokan beszélnek az autonómiáról, de még messze vagyunk attól, hogy higgyenek is benne az emberek. Pedig akarat kell, mert ha akarat van, akkor az utat talál” – segített értelmezni az üzenetet Soós Sándor, a tábor főszervezője. A Gyergyószentmiklóstól 12 kilométerre fekvő Dorka Panzió területén tavaly találtak új otthonra az EMI-sek, idén is ott zajlanak majd a programok. „Úgy láttuk, az új helyszínnel sikerült megszólítani a családosokat, idén még inkább reménykedünk benne. Egyébként minden a megszokott rendjén működik majd, a sátortevékenységek, koncertek, programok egyaránt. Az előadósátorban lesznek közéleti jellegű, aktuálpolitikai témák, de Berecz András is mesél majd nekünk” – mondta el a főszervező.
Esténként három-három koncertre számíthatnak az EMI-táborba látogatók. Nagyszínpados koncertet ad az Ismerős Arcok, a Kárpátia, az Edda, az Ossián és a Dalriada. A belépőjegy nem drágul, idén is 21 és 93 lejbe kerül a napi, illetve heti belépő, amelyek a programokon való részvételt és a sátorozás lehetőséget is biztosítják. Családok esetében két felnőtt- és egy gyermekjegy megváltásával akárhány tagú család is részt vehet a 9. EMI-tábor rendezvényein.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
Hirdetés
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
Hirdetés
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
2026. április 14., kedd

Húsz fokig melegszik a levegő, de újabb esős és hűvös idő közeleg

Miközben az éjszakák még jó ideig hűvösek maradnak, fagyra már nem kell számítani, a nappali csúcsértékek pedig elérik a 19–20 Celsius-fokot. Hétvégére azonban mérséklődik a nappali felmelegedés.

Húsz fokig melegszik a levegő, de újabb esős és hűvös idő közeleg
Hirdetés
Hirdetés