Miniszoknya és niqab

Bartis Ervin

Mikor bejelentettük a családomnak és a barátainknak, hogy Libanonba, Bejrútba költözünk, megszokott volt a kb. 10–15 másodperces csend – ez a néhány másodperc nagyjából Libanon földrajzi behatárolásával, híradók, a szíriai helyzet és esetleg a robbantások képfoszlányai félidézésének volt köszönhető. „Ezt biztos, hogy jól átgondoltátok?” – hangzott a gyakran aggódó válasz. Mondjuk, ez a kérdés nem is inkább rám és a feleségemre vonatkozott, hanem inkább a két kiskorú gyerekünkre, akik követnek minket kalandjainkban.

Dusanbéból Bejrútba

Családunk és a barátaink lassan hozzászoktak ahhoz, hogy vándorló életet folytatunk, s a világ számos pontján laktunk már: többek között Libériában, Dél-Szudánban, sőt éltünk a srí-lankai polgárháború egyik határvonalán, de amióta gyerekeink vannak, az olyan, mintha egy videojáték második szintjére kerültünk volna, ahol nemcsak a főhős életére, hanem egy egész törzsre kell vigyázni.

A Bejrútba való érkezés és az első néhány nap számunkra is sokkoló volt egy picit. Dusanbéból érkeztünk, ahol két és fél évet éltünk. A tadzsik fővárosról tudni kell, hogy tágas, tele zöldövezetekkel, az élet ritmusa nyugodt és ráérős. A kedves kis provinciális hangulatú Dusanbéból Bejrútba költözni körülbelül olyan volt, mintha valaki Csíkszeredából Hong-kongba költözne.

A történelem terhe

A jelenlegi Libanon területének akkora történelmi hagyatéka van, hogy talán évekig lehetne tanulmányozni, a tudásunk akkor is felszínes maradna. A jelenlegi források azt mutatják, hogy Libanon és többek között Bejrút területe már i. e. 5000-ben lakott volt, sőt fejlett civilizációval rendelkezett. A jelenlegi Jbeil vagy Byblos városa, amit a legrégebbi megszakítás nélkül állandóan lakott településként tartanak számon, a föníciai birodalom egyik nagy fontossággal bíró kikötője volt. A Római Birodalom idején Libanon a kereszténység fontos központjává vált, majd miután a területet elfoglalták a muzulmán arabok, a keresztes hadjáratok célpontjává vált. Néhány évszázados oszmán uralom után Libanon végül Franciaországtól vívta ki a függetlenséget 1945-ben.

Bejrút aránylag kis területen fekszik, viszont rendkívül zsúfolt: épületek és felhőkarcolók egymás hegyen-hátán, szűk kis utcák, néhány megemelt, a városon átfutó autópálya, rengeteg autó, forgalmi dugók és állandó zaj. Annak ellenére, hogy maga a város lakossága 400 000 lakos körül mozog, a külvárosokkal együtt ez a szám kétmillióra duzzad, Bejrútban egy négyzetkilométerre 2800 ember jut.

Libanon – már ami a vallások kavalkádját illeti – a Közel-Kelet legsokszínűbb országa. A lakosság 54 százaléka muzulmán (27 százalék shia és 27 százalék szunni muzulmán), 40,5 százalék keresztény (21 százalék maronita katolikus, 8 százalék görög ortodox, 5 százalék melkita katolikus, 1 százalék protestáns és 5,5 százalék más keresztény vallású), 5,6 százalék drúz (a shia muzulmán hitből kivált vallás). Bejrút negyedei vallások mentén szerveződnek: vannak keresztény, örmény, shia vagy szunni muzulmán negyedek, amelyek bár napjainkban nem annyira homogének, mint mondjuk egy évtizeddel ezelőtt, még mindig ritkaságnak számít, ha egy katolikus, ortodox vagy maronita éppen muzulmán negyedbe költözik.

Ennek a sokszínűségnek az egyik nagy előnye az, hogy Bejrút gyakorlatilag több „várost” foglal magába. Amint átsétálunk egyik negyedből a másikba, a hangulat, az épületek, a nyelv és még a gasztronómia is megváltozik. Az Achrafieh (ejtsd: ásráfié) keresztény negyedben a lakosság nagy része a frankofón felső középosztályhoz tartozik, bagettet és francia kiflit (croissant) lehet vásárolni a sarki pékségben, számos francia ihletésű kávézó, bisztró és étterem közül választhatunk. Néha az volt az érzésünk, hogy nem a Közel-Keleten, hanem Párizs egyik külvárosában vagyunk. A muzulmán negyedekben inkább az angolnyelvtudást kell előhalászni, a bagett helyett helyi ínyencségeket kínálnak. Az örmény negyedben az éttermek nagy része kitűnő örmény konyhát ajánl, persze egy kis nyelvtudás sem árt, a bankok vagy intézmények nevei örmény karakterekkel és nyelven vannak írva.

Államfőt 32. alkalommal

A vallási sokszínűségnek ugyanakkor nemcsak pozitív hatásai vannak. A függetlenség kivívása után a maronita keresztény közösségnek nagyobb hatása volt az ország kormányzására, mint a többi közösségnek, és a muzulmán ellenzéki csoportok nem értettek egyet a kormány Nyugat-párti politikájával. Másrészt a Palesztin Felszabadító Szervezet fegyveres ága egyre aktívabb lett Libanonban a Jordániából való kitoloncolása után. Ez volt az a két fő tényező, amely a háború kirobbanásához vezetett. A libanoni polgárháború 1975-tól 1990-ig tartott, és bizonyos becslések szerint 125 000 halálos áldozata volt, több mint egymillió libanoni hagyta el országát (jelenleg Libanon lakossága négymillió körüli). Sajnálatos módon a polgárháborút – mint minden háborút – az erőszak diszkrimináció nélküli és túlzott jellege határozta meg. Jól érzékelteti ezt a háború egyik kirobbantó incidense is: ismeretlen tettesek lelőttek négy maronita keresztényt egy templom előtt, mire a maronita milícia órákkal később 30 palesztint mészárolt le. A bosszúból megölt áldozatok száma egyre növekszik, és így jutunk el a karantinai vagy a shatilai mészárlásokig, ahol az áldozatok száma már nem négy vagy harminc, hanem több ezer. A legtöbb regionális hatalom beavatkozott valamilyen formában az összetűzésekbe, emellett meg francia, amerikai és ENSZ-erők is reszt vettek az összecsapásokban. Valójában a helyzet nem sokban különbözött a jelenlegi szíriai konfliktustól.

Az 1990–1991-ben folytatott tanácskozások eredménye a béke és egy új politikai rendszer kialakulása, amely biztosítja, hogy egyetlen vallási csoport se tudjon egyedül kormányozni (sajnos azt is biztosítja, hogy együtt sem tudnak kormányozni). A Taif-megegyezés alapján az államfő maronita keresztény, a miniszterelnök szunni muzulmán, az országgyűlés elnöke shia muzulmán és az alelnöke ortodox kell legyen. Mivel szinte mindegyik csoportnak vétójoga van, rendkívül nehéz közös nevezőt találni ebben a frakcionált politikai közegben. Libanon évente több százmillió dollár kölcsönt és segélyt veszít el, mert az országgyűlés nem tudta megszavazni a szükséges törvénycsomagokat, és többek között 32 próbálkozás után sem sikerült államfőt választani.

A fogyasztók Mekkája

Általában a háborút követő időszakokat bizonyos fokú visszafogottság, józanság követi. Libanonban viszont a polgárháborút követő béke pontosan az ellenkező hatást váltotta ki: elszabadította és szinte határtalanná tette az emberek vásárlási, birtokolási és szórakozási vágyát.

Bejrút számomra a fogyasztói társadalom Mekkája. Itt a legtöbb esetben az egyén értékét nem a tudása vagy tapasztalata szabja meg, hanem inkább a javak, amelyekkel rendelkezik. Egy Porsche Cayenne vagy egy Range Rover, egy Armani-öltöny és egy Rolex óra tudja igazán megmutatni, ki meddig jutott a társadalmi létrán. És persze, ha már mindezzel rendelkezünk, akkor nem takargatjuk, hanem eléggé magamutogató módon viselkedünk. Persze ez nemcsak a libanoni társadalomra érvényes, itt azonban egy fokkal talán magasabbra teszik a mércét.

Nem könnyű összeegyeztetni, amikor egy libanoni hölgy Gucci vagy Stella McCartney mini ruhában, Prada napszemüvegben és Louis Vuitton táskával sétál Bejrút belvárosában, és pár kilométerrel arrébb a shia muzulmán negyedben a nők niqabot viselnek. A képzavar meg hangsúlyosabb, amikor ennek a két nőnek az útja kereszteződik.

Vallási korlátok nélkül

A különböző kulturális hatások, a bizonyos fokú liberalizmus és nyitottság valódi kozmopolita fővárossá tette Bejrútot. A Közel-Kelet művészei számára olyan közeg ez, ahol szabadon tudnak élni és alkotni a szokványos régiókban jelen lévő vallási korlátok nélkül. Pezseg a kulturális élet, rengeteg kiállítás, film- és zenei fesztivál van egész évben, de nemcsak Bejrútban, hanem Libanon nagyobb városaiban is. Ugyanez érvényes a képzőművészekre, a kézművesekre, a belső építészekre vagy designerekre, akik Bejrútban mutatkoznak be, a kínálat igen sokszínű.

Bejrút regionális szerepét a többnyelvűség is nagyban elősegíti: az itteni lakosság túlnyomó százaléka beszél arabul, franciául és angolul, ami nagyon megkönnyíti a kulturális és kereskedelmi közegben a kommunikációt.

Bejrút liberális hangulata nemcsak a művészeket, hanem a régió gazdagabb személyeit is vonzza, akik konzervatív muzulmán társadalomban élnek (Szaud-Arábia, Arab Emirátusok), akik Bejrútba látogatnak évente többször csak azért, hogy néhány napig vagy hétig megszabaduljanak a szigorú vallási korlátoktól.

Több ezer éves történelem

Libanon nagyon sok látnivalót kínál az ide látogatónak. Számos régi és történelmi jelentőségű városa, mint például Tripoli, amely a föníciai civilizáció központja volt, vagy Batroun, amely szinten föníciai eredetű igazi turistalátványosság. Deir el Qamar egy elvarázsoló kis falu, ahonnan Libanont a 16–18. században kormányozták. A kormányzó palotája és a 15. századból származó mecset még mindig áll, ugyanúgy, mint a falu zsinagógája, amely sajnos nem látogatható. És persze nem lehet kihagyni Baalbek városát sem, amit a görögök Heliopolisnak neveztek, és amelyet a rómaiak nagyrészt újraépítettek. A városban található Bacchus temploma is, az egyik legjobban megőrzött közel-keleti római templom. Ugyanezen a helyszínen található Jupiter temploma, amely a legnagyobb, valaha épített római templomnak számít.

Akik a hegyeket vagy a strandot kedvelik, azoknak is akad tennivaló, a reggeli síelés után egyórás autókázás, és már a strandon lehet sütkérezni akár januárban vagy februárban is. És nem lehet kihagyni a libanoni konyha finomságait, receptjeik elkészítési módozatai több ezer évesek.

Szíria hatása

A szomszédos Szíriában történő polgárháború kereskedelmi, politikai és biztonsági szempontból rendkívül negatívan befolyásolta Libanont. Az ország elveszítette egyik fontos piacát és a szárazföldi összeköttetést más közel-keleti piacokkal. Másrészt az ország nem zárta le a szíriai határvonalát, beengedte a szíriai menekültek túlnyomó részét: így jelenleg egymillió szíriai menekült él Libanonban. Azaz: minden ötödik személy szíriai menekült. A libanoni és a szíriai közösségek között természetesen vannak feszültségek, de a békés együttélés egyelőre többé-kevésbé sikerült. Mindez nagyon egyszerű példája annak, hogy a menekültek befogadása nem csak anyagi források függvénye. A libanoni állam nem az átláthatósága miatt ismert, elterjedt a korrupció is, emberségből azonban néhány EU-s tagállamnak leckét adhatna.

Libanon nem tökéletes, de van egy olyan varázsa, amit eddig sehol máshol nem tapasztaltam. Az országot úgy képzelem, mint egy kirakós játékot, melynek darabjai nem mindig találnak egymással, és vannak darabok, amelyek hiányoznak. De ha a kép összeáll, rájövünk, megérte az „erőfeszítést.”