Merre tovább, Kézdivásárhely?

Sepsiszentgyörgytől északkeleti irányba haladva, 30 kilométer után a Fekete-ügy lapályához érkezünk, oda, ahol Gábor Áron ágyúit öntötték. A patinás, macskaköves utcák, a szinte mesélő udvarterek a nagyobbrészt barokk és klasszicista épületek népi ihletésű homlokzati díszítéseivel olyan érzést keltenek a látogatóban, mintha mézeskalácsvárosba érkezett volna. Pláne, ha a főtéren az 1907-ben felhúzott, kétemeletes szecessziós alkotmány előtt halad el.

„A semmiből teremtett mindent Háromszék Párizsa” – írja Orbán Balázs az évszáza­dok óta székely városként működő településről, amely Luxemburgi Zsigmond király idejében, 1427-ben kapta meg vásári jogát. Az akkor még Thorya Wására néven ismert, később, 1562-től Kézdivásárhelyként fejlődő város története a bronzkorig nyúlik vissza, a 19. század közepe táján pedig területén római kori leleteket találtak. Orbán Balázs A Székelyföld leírásában olyan településként említi, amelynek helyén egykor a Praetoria Augusta nevű római város állt.

Ma a település arculatát a Közép-Európában egyedi, hetvenkét udvartér teszi jellegzetessé, azaz a főteret övező, keskeny, sikátorszerű utcává alakult udvarok. Ezeket a megkopott utcákat járta a Bereckben született, de Kézdivásárhelyen ágyút öntő Gábor Áron tüzérőrnagy és segédje, Turóczy Mózes, Benkő Dániel mezőgazdasági szakíró, Bányai János geológus vagy járja Fekete Vince költő.

Vargák és céhek városa

Orbán Balázs leginkább a helyi lakosság hazafiasságáról és nemzetvédelmi talpraesettségéről ír. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején Székelyföld védelmében Kézdivásárhely vezető szerepet töltött be: Gábor Áron parancsára Turóczy Mózes 64 ágyút öntetett a városban. A harcok és a tűzvészek az évszázadok során az egykori Kézdiszék központjaként működő települést is megtépázták, az urbánus fejlődés megszakadásához azonban ez kevésnek bizonyult, ugyanis később Háromszék egyik legjelentősebb városává nőtte ki magát. A Brassót Moldvával összekötő Ojtozi-szorosi kereskedelmi útvonal mentén fekvő helység a 16. és 18. század között Erdély egyik legfontosabb kézműves és kereskedelmi központjává alakult, céhipara híressé tette a környéken. Kázdivásárhelyt gyakran emlegetik manapság is a vargák és a céhek városaként.

Alacsony bérezésű munkahelyek

A múltból a jelenbe a város polgármestere, Bokor Tibor próbál átvezetni. Az örökség megtartása, megóvása az ő vállára is nehezedik. Ezelőtt három évvel kezdték el a Kézdivásárhely névjegyeiként is felfogható udvarterek felújítását, azonban a munkálatok nehézkesen haladnak. Az udvarterek mellett számos más történelmi épület is felújításra vár, és összességében az egész főtérre ráférne a munkáskéz. Egy szép kinézetű városban azonban meg is kell élni valamiből: Bokor Tibor egyik legnagyobb sikerének a közelmúltban létesített két ipari parkot tartja, bár megjegyzi, a csekély román állami és EU-s támogatás miatt a város önkormányzatának 50 százalékban kellett hozzájárulnia a terv kivitelezéséhez. Egy székelyföldi város sportolói számára mégis a korcsolyapálya az egyik legfontosabb létesítmény, de erre egyelőre még várni kell, ugyanis a fedett jégpálya építése jövő év márciusára fejeződik be.

Kézdivásárhelyen, akárcsak a legtöbb székelyföldi településen a legnagyobb gond az alacsony fizetés. Azt tartják, aki Kézdivásárhelyen vagy környékén dolgozni akar, az biztosan talál munkát a nadrágok völgyének nevezett városkában, ahol az országszerte ismert nadrágok készülnek. A textilipari vállalkozásoknak köszönhetően sikerült ugyan visszaszorítani a munkanélküliséget, az alkalmazottak többsége azonban jóval az országos átlag alatti, alacsony bérekre panaszkodik. A polgármester szerint a nemrég elkészült ipari parkokba igyekeznek olyan vállalatokat – főleg nehézgépipari cégeket – bevonni, ahol a bérek színvonala is magasabb lenne.

Néhány agrárvállalkozó kivételével a szebb időket megért mezőgazdaság az emberek többsége számára már nem tényező. A mezőgazdaság jó esetben is csak kiegészítő tevékenység olyan családoknak, akik a településen vagy annak környékén kisebb-nagyobb földterületekkel rendelkeznek.

Együttműködést szorgalmaz a néppárt

Nem fest túl jó képet az RMDSZ-es városvezetésről az Erdélyi Magyar Néppárt helyi önkormányzati képviselője és a párt országos alelnöke, Taierling Johann. Az ellenzéki politikus szerint a legnagyobb gond a fiatalok tömeges kivándorlása. „Ha valamit tenni akar a városvezetés az érdekükben, akkor azt sürgősen el kell kezdenie. Ehhez jól fizető munkahelyek kellenek. Az ipari parkba mindenekelőtt olyan cégekre van szükség, amelyek hajlandók fejleszteni, és olyan munkahelyeket teremtenek, amelyek otthonmaradásra bírhatják a helyi és a környékbeli fiatalokat” – fogalmaz a tanácsos. Ehhez azonban olyan döntések szükségesek, amelyek a közérdeket, és nem egy szűk gazdasági réteg előnyeit támogatják – véli. A városvezetés jelenleg 120 állás megteremtését célozta meg, valójában azonban több száz jól fizetett munkahelyre volna szükség ahhoz, hogy a fiatalokat itthon lehessen tartani. A néppárti képviselő szerint az ipari park benépesítésében pártjának szakemberei is támogatják a polgármestert, de együttműködés mégsincs, ezt ugyanis az RMDSZ-es polgármester folyamatosan elutasította.

Pezsgő kultúra és turistaözön

Ha valami igazán jól működik Kézdivásárhelyen, az a kulturális élet. A Vigadó Művelődési Egyesület míves homlokzatú épülete mindig zajos az egymást váltó kulturális rendezvényektől. A 2009-ben indult Városi Színház előadásain kívül az impozáns épület könyvbemutatóknak, zenés és táncos esteknek, fotókiállításnak, költői-írói felolvasó esteknek, filmvetítéseknek és interaktív gyermekműsoroknak ad helyet. Az egyesület elnökétől, Lung László Zsolttól megtudtuk, alkalmanként kétnyelvű programokat is biztosítanak a helyi román lakosság számára. A könnyűzene és folklórdallamok mellett rendszerint operett- és opera-előadá­sok is felkerülnek egy-egy kulturális évad repertoárjára.

„Az Őszi Sokadalomra már közel 16 éve gyűlnek össze a város és a környék lakói” – mondotta lapunknak Ménessy Kinga főszervező, a Polgármesteri Hivatal szóvivője. Kézdivásárhely céhes múltjának okán a koncerteken és kulturális programokon kívül a hagyományos termékek vásárára fektetik a hangsúlyt minden év augusztusában. A kézműves termékek és finomságok végeláthatatlan serege, a történelmet szinte mesélő látnivalók a környék borvizeivel is vonzzák a turistákat, idén augusztus végéig már több mint 130 ezren látogatták meg a települést. Idéntől a frissen kaput nyitott turisztikai iroda is hozzájárul az idegenforgalom fellendüléséhez.

Nem adják fel a zászlóügyet

Az elmúlt két esztendőben a céhes város a magyarság elégedetlenségétől volt hangos, miután a folyamatosan cserélődő megyei prefektusok újra és újra levétették a középületekre kitűzött székely zászlót. „A román tévécsatornák által gerjesztett feszültség teljesen ellentmond a tényeknek, hiszen a román és magyar városlakók egymás közt békés kapcsolatot ápolnak” – mondta a polgármester, aki a bizonyíték híján revizionista merényletkísérlettel vádolt Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjainak ügyét is túlzásnak tartja. A több mint húszezer lakost számláló városnak ma 6,2 százaléka román, akiknek mind a Vigadóban, mind az Őszi Sokadalom és a hagyományos termékvásárok során helyet, illetve programokat biztosítanak.

Bokor Tibor szerint békés együttélésről akkor beszélhetünk, ha mindkét nemzet kölcsönösen tiszteli egymás történelmi szimbólumait. „Belefáradtam a peres ügyek huzavonájába, így, ha a végszükség úgy hozza, magánterületek bevonásával, de mindenképpen kitűzik a székely zászlókat” – magyarázza a polgármester. Azt viszont ő sem érti, hogy számtalan más romániai településtől eltérően Kézdivásárhely miért nem tűzheti ki saját városi lobogóját annak ellenére sem, hogy ezt a helyi önkormányzat törvényesen megszavazta.