Csejd, az élni akaró közösség

Számukra 2009-ben a millenniumi év alkalmából felépült az 50 négyzetméteres Szent Gellért-ház, ahol minden év szeptember utolsó vasárnapján Szent Gellért-búcsút tartanak. Számottevő a roma családok száma is, házaik jól láthatóak a református templom szomszédságában kezdődő utcában.

Múltról tanúskodó feljegyzések

Csejd első írásos említése az 1560-as évekből való, akkor a közeli Székes fíliájaként jegyezték fel. Első templomát az 1680-as években építették, s a jelenlegi óvoda helyén állt. A fatemplom leégett, de szemöldökfáját sikerült megmenteni, s beépíteni a jelenleg is álló templomba, amely 1789-ben készült el. Nincsenek feljegyzések, hogy 1680-tól az új templom megépítéséig hol tartottak istentiszteleteket. Akkor tizenhárom porta volt a faluban, azok a családok építették fel a ma is használt templomot. A csejdi gyülekezet fénykorában négyszáz lelket számlált, majd az 1900-as évek elején 170-re csökkent: az emberek a jobb élet reményében elhagyták a kis települést.

15 vallásórás gyerek van, két konfirmandus, és tíztagú ifjúsági kórus működik. Bár sokszor a napi taposómalomban nem érezzük, de az elmúlt évek bebizonyították, Csejden életképes és élni akaró közösség van” – mondja a lelkész, akinek szívügye a gyermekekkel való foglalkozás. A helyi ifjúsági kórus már nemcsak a környéken, de máshol is ismert, elsősorban autentikus magyar népdalokat és magyar reneszánsz dalokat ad elő. A lelkész szerint fontos, hogy a gyülekezeti tagok megismerjék az eredeti magyar dallamokat és szövegeket, tudják, mit érdemes és kell megtanulni, ápolni és hallgatni. „Nagyon elkeserít, ha egy tiszta magyar faluban, mint Csejd, román manele zenét hallok, hiszen ez azt is jelenti, hogy a közösség nem ismeri a saját dalait, nem ismeri a gyökereit.”

A gyerekekkel és az ifjúsággal való foglalkozásnak része a nyaranta megszervezett képzőművészeti tábor is, amikor fiatal képzőművészek kiköltöznek egy hétre Csejdre festeni, rajzolni. Lőrinczi Izabella helyi festőművész líceumi, majd egyetemi társait hívja szülőfalujába alkotni, ahol naponta foglalkoznak a helyi gyermekekkel, fiatalokkal is, így próbálják megszerettetni velük az agyagozást, a festékeket, s rávezetni őket az alkotás örömére. „A tájképfestészet különleges kihívás. Ha alázattal tekintünk a tájra, a természetre, a környezetre, akkor megszólalnak az elemek, ihletet adnak, ha viszont a gőgös ember szemével nézzük ezeket, elveszítik művészi értéküket” – fejtette ki Bíró Jenő lelkipásztor. Lőrinczi Izabella így vall erről: „a táborban kivonulunk a mezőre, az erdőbe, a temetőbe, ott festünk. Általában felhasználjuk a természet elemeit, máskor csak egy-két komponenst építünk be az alkotásba. A táborba szívesen látjuk a helyi gyermekeket is, akiket próbálunk bevonni a festészet rejtelmeibe, majd a végén mindenki megnézheti az alkotásokat a kultúrotthonban szervezett kiállításon”.

Megbecsülik a helyi iskolát

Az egyházak mellett a gyermekek nevelésében fontos szerepet tölt be a helyi óvoda és iskola is. Török Szilárd 14 éve tanít Csejden, és saját bevallása szerint megszerette a helyi közösséget. Úgy érzi, sikerült olyan bizalmi kapcsolatot kialakítania a helyiekkel, amely nagyon fontos. Jelenleg 23 gyermek tanul az iskola összevont osztályaiban (az előkészítősök, elsősök a harmadikosokkal osztoznak egy tanítón, míg a másodikosok a negyedikesekkel vannak egy osztályban), és 24 óvodás is van. Számuk az elmúlt években enyhe növekedést mutat, elsősorban a helyi roma családok létszámának szaporodása miatt. „Megpróbálunk legjobb tudásunk szerint foglalkozni a gyermekekkel, differenciáltan a jobb képességűekkel, s ennek van eredménye is. Vannak olyan diákjaink, akik a színművészeti főiskolán tanulnak, vagy informatikusoknak készülnek. Kevés gyereket visznek be Marosvásárhelyre az elemi osztályokba, inkább csak azokat, akik sportolnak vagy a művészeti iskolában tanulnak. A többiek az óvodában és az I-IV. osztályban itthon maradnak, majd ötödiktől iskolabusz viszi őket a községközpontba, a marosszentgyörgyi iskolába. A szülők az évek során látták, hogy a gyermekek fejlődnek, tanulnak, s ha bekerülnek ötödiktől a marosszentgyörgyi iskolába, ott is megállják a helyüket. Megtaláltuk a közös hangot, s kölcsönösen megbízunk egymásban, ők elfogadják tanácsainkat, s mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy a gyermekekből a legjobbat hozzuk ki” – mondja a tanító, aki a községközpontból jár ki a gyerekekkel foglalkozni.

A hiányzó mobil megoldódhat

Sófalvi Szabolcs maros­szent­györgyi polgármester szívü­gyének tekinti Csejdet. Látszik ez a köztereken elhelyezett virágokban és a szépen kialakított buszmegállóban is. A hivatal több programot szervezett a helyi roma gyerekek felzárkóztatása érdekében, de az elmúlt években lehetőségeik szerint támogatta a helyi egyházakat is. A polgármester a csejdiek két nagy megoldatlan gondját – nincs mobiltelefonos térerő s nincs aszfaltút – ismeri. Elmondja, bár évekkel ezelőtt megnyertek egy pályázatot az aszfaltút elkészítésére, végül a központi pénzhiány miatt nem kapták meg a szükséges összeget. Most elsőbbséget élvez a víz- és csatornahálózat kiépítése, ezután következik majd a hétkilométernyi út leaszfaltozása, remélhetőleg erre is mihamarabb sor kerül. Közben több mobiltelefonos céggel egyeztetnek annak érdekében, hogy egy jelerősítőt szereljenek a környékre, így Csejden is akadozás nélkül lehetne telefonálni és internetezni. Lehetséges, hogy ezt nagymértékben elősegíti az elmúlt napokban történt nagy viharok nyomán elkezdett intézkedéscsomag. Mint ismeretes, országos szinten szeretnének egy olyan szolgáltatást beindítani, amely mobiltelefonon értesíti a lakosságot a vihar közeledtéről. Ehhez azonban szükség van az országos lefedettségre. Egyelőre a fehér foltokat jegyzik fel, hogy a szolgáltatók erősítőket állíthassanak oda. Csejdnek jó esélye van arra, hogy a marosszentgyörgyi községvezetés közbenjárása és az országos programnak köszönhetően ne legyen többé elszigetelt.