Válogatós szülők vagy jogos igény?

A magyar oktatás legnagyobb problémája a csökkenő gyereklétszám, ami sajnos természetes módon is elvezet egyes csoportok, osztályok, óvodák, iskolák megszűnéséhez. Az Iskolák veszélyben program például kifejezetten azokat a településeket monitorizálja, ahol valamilyen – többnyire demográfiai – okból magyar oktatási intézmények kerültek fenyegetett helyzetbe. Az iskolakveszelyben.ro honlapon is elérhető listán szerepel többek közt a Nagyvárad közeli Fugyivásárhely, ahol napjainkban csak elemi szinten oktatnak magyarul egy összevont osztályban, óvodai csoport pedig több mint tizenöt éve nincs. Nagyvárad elszívó hatása jelentős – nem csupán a város közelségének, hanem az ottani iskolák toborzásának köszönhetően is –,10–11 fugyivásárhelyi magyar gyerek tanul váradi magyar elemi tagozatokon, de egyes szülők már óvodába is a városba viszik gyerekeiket. Ez a fugyivásárhelyi oktatás minőségére is kihat, hiszen a jobb képességű gyerekeket többnyire Nagyváradra viszik, helyben a gyengébb képességű gyerekek maradnak. A faluban lenne annyi magyar gyerek, hogy a Fugyiról járó gyerekekkel közösen akár kéttanítós elemi fenntartható volna. Ez azonban a jelenlegi helyzetben illúziónak tűnik, sőt, néhány éven belül az egytanítós elemi működése is veszélybe kerülhet. A fenti megállapítások a Fugyivásárhelyről szóló jelentésben olvashatók, amelyben az is áll, hogy ha netán teljesen megszűnik a magyar oktatás a településen, a gyerekek egy része Nagyváradon tanulhatna, más részük a helyi román tagozaton folytathatná tanulmányait.

Ellenpélda

Nagyvárad másik oldalán, a határmenti Bors községben nem ennyire drámai a helyzet. Bár a város közelsége mindig éreztette hatását, s egyes szülők ezért nem a falusi oktatási intézményeket választották, arányuk mégsem ért el drasztikus szintet. Elemi szinten Borson a falusi gyerekek tanulnak, 5-8-ban a község más településeiről is csatlakoznak diákok, míg a felső tagozaton a szakközépiskolai osztályokba városról ingáznak falura a gyerekek. „Azért jár a nagyobbik gyerekem a városba másodikba, mert eleve Váradon, román oviban kezdte. A román ovit pedig azért választottuk, mert én a mai napig nem tudok megfelelő szinten románul, és azt szerettem volna, ha a gyerekem iskolás korára már tudna. Iskolába adtam volna már Borson, de nem lehetett tudni biztosan, ki tanítja majd, így a bizonytalan helyett lett Várad. A kisebbiket most Nagyváradra írattam előkészítőbe, de ha nem jut be, marad itthon, mert jó tanítónője lenne” – magyarázza iskolaválasztási motivációit egy borsi édesanya.

Szórványosodóban, utazóban

Bihar megyével ellentétben Kolozs megye már erősen a szórványosodás jeleit mutatja. Erre a Közpolitikai Elemző Központ, a Kisebbségkutató Intézet és a nyelvijogok.ro kezdeményezésére létrejött programban is felhívják a figyelmet, kiemelve, hogy csak az elmúlt évtizedben 12 településen szűnt meg a magyar oktatás. „Kolozs megyében Szászfenes és Kisbács olyan helyszínek, ahol nem létezik magyar elemi oktatás, holott a demográfiai adottságok ezt lehetővé tennék” – olvasható a megyei összesítőben. Az egyre inkább Kolozsvár külvárosaként funkcionáló Kisbács alpolgármesterét, Deák Ferencet arról kérdeztük: mi történt a magyar gyerekekkel és az iskolával? „Kisbácsban a 2003/2004-es tanévben szűnt meg az 5-8. osztály. Ötödikes gyerek már nem volt, hatodikos mindössze öt, hetedikesek négyen voltak, nyolcadikosok tizenegyen. A képességvizsga pedig, sajnos, kevés nyolcadikosnak sikerült. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem volt gyerek Bácsban, de a többség már jóval azelőtt Kolozsvárra járt. Bács nem szegény település, és mivel a szülők nagy része is városon dolgozik, jobbnak tartották ezt a megoldást. Az 1-4. osztály a 2004/2005-ös tanévben szűnt meg, az egyetlen tanítóra is nagyon kevés diák jutott” – ismerteti a közelmúltat az RMDSZ-es elöljáró. Szerinte régebb is, most is az a probléma, hogy a kolozsvári iskolák szó szerint elszippantják a város közelségében élő diákokat, hogy meglegyen a kellő létszám az egyes osztályokban és hogy minél több osztályt indíthassanak.

„Nem az a baj, hogy nincs magyar gyerek Kisbácsban, osztálynyi gyerek lenne évfolyamonként. Mikulás-csomagot decemberben – amit nulla évtől nyolcadikosig osztottunk – százhetvenet készítettünk elő, és még pótolni is kellett. És ezek csak azok a magyar gyerekek, akik eljöttek az ünnepségre. Itt lakik Kolozsvár krémjének egy része, de gyereküket nem adják Bácsba, az én három gyerekem sem ide járt” – mondja az alpolgármester, aki már nem igazán hisz magyar iskola működésében. „Azt hiszem, lezárult ez a folyamat. Van néhány szülő, akik szeretnének magyar osztályt, de három-négy aláírásnál többet nem tudnak összeszedni. Rajtunk nem múlik: ha van, kinek, azonnal beindítjuk a magyar oktatást. Mérában például tavalyelőtt kérték, hogy válhassanak le a bácsi iskoláról, megtörtént és a Tamás Gyula nevet is felvették. Ha valaki ma felül a buszra az új negyedben, a különbség csupán annyi, hogy van, aki Kolozsvár felé indul, mások meg Zilah fele, a bácsi iskola irányába. A két iskola közötti különbség viszont nagyon nagy” – részletezte Deák Ferenc.

A magyar óvodának úgy sikerült megmaradna Bácsban, hogy napközit indítottak, míg a kolozsvári óvodák drágák és zsúfoltak. Ezzel szemben a falusi óvodának szép nagy udvara van, és az új program miatt sok szülő döntött Kisbács mellett. Ma két óvodai csoport működik nagyjából ötven gyerekkel, ám mióta a román tagozaton is van napközi, kezd zsúfolttá válni a közös épület. „A környéken többnyire az elöregedés a gond, de ez nem érvényes Kisbácsra, mert a község lakossága három év alatt hétezerről tizenegyezerre nőtt. Ám nem is ismerjük az újonnan érkezetteket, így nem tudjuk meggyőzni őket, hogy ide írassák a gyerekeiket” – panaszolja az alpolgármester.

Sok kicsi…

Szakács Melinda tanítónő húsz éve tanít a Kolozsvár közeli Magyarfenesen. A Tordaszentlászlóhoz tartozó településen öt éve egyedül oktat a kisiskolásokat összefogó osztályban, most épp három osztályban összesen hét gyereket. A településen már rég nincs 5-8-as tagozat, a tanítónő szerint nagyjából tíz éve kezdődött a tendencia, hogy a szülők Kolozsvárra írassák gyerekeiket. „Szerintem úgy érezték, ezzel többet tudnak adni a gyereküknek, biztosabban megalapozzák a jövőjüket. Nem biztos, hogy igazuk van, mert én hiszek Montessori Mária pedagógiai módszereiben, aki három évestől tíz éves korig tanított együtt gyerekeket. A szimultán oktatásnak rengeteg pozitívuma van. Magam is összevont osztályban tanultam, sokan lettek belőlünk egyetemet, főiskolát végzett felnőttek, és nagyon jó szakemberek is. Legnagyobb előny az egymásra figyelés, a csoportmunka. A kis hatéves karácsonyra iskolás gyerekké érik a nagyok segítségével. Negyedik osztály végére teljes önállósággal dolgoznak, ötödikben nincs gond a szövegértéssel, problémamegoldással. Hátrány, hogy nem 35–50 percet foglalkozom velük. De nem úgy történik az oktatás, hogy tíz percig az egyik osztállyal foglalkozom majd a másikkal, hanem az osztály közepén folyamatosan utasításokat adok, figyelek, segítek, és ők is segítik egymást” – vallja a tanítónő.

A magyarfenesi elemi iskolás gyerekek egy részét mostanában a Szászfeneshez tartozó Magyarlónára viszik a szüleik, ahol most nincsenek összevont osztályok, 5-8-ban viszont ott is szimultán oktatás folyik. Lónán iskolaközpontot építettek, oda gyűjtik össze a környék gyerekeit. „Ha valamennyi, Magyarfenesen élő magyar gyerek idejárna, a nagyjából negyven gyermek nyomán három pedagógusi állás lenne. A szülők azonban mindig kifogásokat keresnek. Sokat egyeztetünk a polgármesterrel, alpolgármesterrel és az igazgatóval, hogy meggyőzzük a szülőket, ők azonban nem arra kíváncsiak, milyen eredményeket értek el a diákjaim vagy a szentlászlóiak, hanem pletykaszinten irányítgatják egymást. Ha a magyarfenesi óvoda tíz leendő előkészítősét ide íratnák, szeptembertől kapnánk még egy pedagógust. Eddig az volt a kifogás, hogy azért viszik el őket, mert egyetlen pedagógus van. Ám változatlanul elviszik a gyerekeket, a tízből csak egy iratkozott hozzám. Pedig az iskola nagyon jól felszerelt. Persze fordított helyzet is tapasztalható: Kolozsvárról kiköltözöttek íratták ide kislányukat, mert azt mondták, elegük van a városi életből és iskolából” – összegez Szakács Melinda.

Fő kérdés a motiváció
Dáné Gabriella kolozsvári iskolapszichológus szerint a szülő motivációja az alapkérdés. Ha azért hozza be a környékbeli falvakból városra a gyerekét, mert ott nem indul osztály, összevont osztályokban tanulnak, érthető a cél, miszerint a gyerek az életkorának megfelelő oktatást kapjon, és ne nála nagyobbakkal tanuljon együtt. Így viszont az adott közösség gyakorlatilag maga alatt vágja a fát, mert ez a tendencia az osztály, az iskola megszűnéséhez vezet, hiszen tényleg nem lesz gyerek, aki a vidéki iskolában tanuljon. A szakember úgy tartja: a gyerek szempontjából nem biztos, hogy jó, ha már korai életszakaszban kikerül saját közösségéből. Ráadásul utaznia kell, az ott élő osztálytársakkal sem tud délutánonként találkozni. „Minél kisebb a gyerek, annál nagyobb tehernek van kitéve, mert reggel annyival korábban kell felkelni, annyival több időt tölt az úton. Főleg óvodás korban le kell kötni, mert Bácstól vagy Fenestől bizony közel egy óra is lehet az oda-vissza út. Jó esetben a gyerek még alszik az úton, rosszabb esetben odanyomják a gyerek kezébe a mobiltelefont vagy tabletet, mert így nem zsémbel utazás közben” – fogalmaz Dáné Gabriella. Nem feltétlenül igaz, hogy a városi iskolában jobb oktatásban részesülne a gyermek, hiszen minden a pedagógustól függ. „A szülő az iskola nevét, szellemiségét, presztízsét választja, amikor városba viszi a gyerekét. Pedig kis korban a pedagógust kellene választani, hogy a gyerek jó óvónőhöz, tanítónőhöz kerüljön, amit ugyanúgy megkaphat vidéken is. És lehet, hogy a vidéki iskolában több figyelem juthat egy gyerekre, mint egy nagy létszámú városi osztályban. Az pedig a helyi közösségen múlik, mennyire összetartó és támogatja iskoláját. Sok olyan esetről tudok, hogy gyerekek kilencedik osztálytól kerültek városra, és nagyon szépen beilleszkedtek, jó eredményeket értek el, azaz semmilyen hátrányt nem jelentett számukra, hogy vidékről érkeztek” – emeli ki az iskolapszichológus.