Pécskaiak, rokon lelkek, magyarok

A Klebelsberg-nap meghonosításának magyarázata egyértelmű: az államférfi, minden idők legnagyobb magyar kultúrpolitikusa Magyarpécskán született 1875-ben. Osztrák apja, Gróf Klebelsberg Jakab akkor éppen ott volt huszárszázados. A fiú nem követte apja családjának hagyományát, nem lett katona, édesanyja dunántúli magyar kisnemes családjában nőtt fel, a székesfehérvári ciszterci gimnáziumban tanult, majd budapesti, müncheni, bécsi, párizsi egyetemeken lett jogásztudóssá.

Ormós Zsigmond is Magyarpécskán született 1813-ban. A közhivatalnok család sarja ott járt elemi iskolába, a gyermektelen nagybácsi, Ormós András fogadta örökbe, a temesvári, majd a szegedi piaristáknál taníttatta. A nagyváradi jogakadémián lett jogásszá.

Grófságának is köszönhetően Klebelsberg az egyetem elvégzése után kormányhivatalt kapott a miniszterelnökségen. Feladata a korabeli Magyar Királyságon kívül élő magyarok oktatásának megszervezése volt. 1904-től a Szlavóniában tevékenykedő Julián Egyesület elnöke, amelynek alapításakor Tisza István miniszterelnök azt mondta: a kivándorolt és a szórványban porladó magyarság megsegítése természetes kötelessége a mindenkori magyar kormánynak. Az eredmény: 1913-ban, az utolsó békeévben a magyar ajkú iskolaköteles korosztálynak már 90 százaléka anyanyelvű iskolába járt Horvátországban. Klebelsberg 1913-tól példaképe, gróf Tisza István kormányában külügyi és nemzetiségi kérdésekkel foglalkozott, 1916-tól 1932-ben bekövetkezett haláláig országgyűlési képviselő volt.

Ormós Zsigmond tanulmányai után Temes megyei pozsonyi kiskövet lett, ahol Kölcsey Ferenc a példaképe. Az 1834-ben a szabadelvű országgyűlési ifjúság által megalapított Társalkodási Egylet egyik életre hívója, élharcosa, következetes, konokul elvhű, a függetlenséghez és a liberális eszmékhez rendíthetetlenül ragaszkodó. 1836-ban Temes megye tiszteletbeli aljegyzője, 1838-ban fizetéses megyei aljegyző, 1841-ben rékási szolgabíró, 1846-tól Buziáson szolgabíró.

Klebelsberg az alaposan előkészített, körültekintően elvégzett munkában hitt. Huszti József így írt az 1942-ben megjelent Gróf Klebelsberg Kuno életműve című könyvében: „1902-ben vagyunk: Klebelsberg 27 éves. Panaszkodik, hogy még nyáron is nagyon sok dolga volt a hivatalban, s így nem készülhetett fel kellő alapossággal az útra. Minden utazás három részből kell, hogy álljon: az előtanulmányokból, magából az útból, s az utótanulmányokból.” Ez alkalommal szerinte az előtanulmányok a nagy elfoglaltság miatt „rosszul” sikerültek. De mivel nem volt Klebelsberg megelégedve? „Burckhardt görög művelődéstörténetéből csak két kötetet tudtam befejezni, a harmadik, mely már megjelent, novemberre marad. Curtius nagy művében alig jutottam el a dór vándorlásig; a hiányt egy német középiskolai tankönyvvel pótoltam.” Csak annak örül, s azzal vigasztalódik, hogy eddigi útjain látni már megtanult: „s ez sem olyan könnyű, mint sokan gondolják.” Azt reméli, hogy a harmadik szakasz, a kérdések utólagos tanulmányozása, majd zavartalanabb lesz, s így alaposabban sikerül.”

Ormós egész életében keveset, napi 4-5 órát aludt, a többi időt munkával töltötte. Kiskövetként, vagyis jogászgyakornokként a megyének küldött jelentéseit két példányban írta pennával, tintával, többnyire éjjel. Egyet az őt kiküldő hivatalnak, másikat felnevelő nagybátyjának. Sokat utazott, így szedte össze az általa alapított Temesvári Képtár gyűjteményének máig alapját képező értékes festmény- és dísztárgy gyűjteményét. Utazásai nyomán írta meg az 1860-1863 között megjelent hat kötetes Utazási emlékek, vagy az 1883-ban kiadott Árpádkori művelődésünk története című művét. Nappal hivatali munkáját végezte, éjjeleit a művészettörténetnek és a szépírásnak szentelte.

Klebelsberg politikusként is nagyot alkotott. A Horthy Miklós – gróf Bethlen István – gróf Klebelsberg Kuno triumvirátus tagja volt. Nélkülük Magyarország nem heverhette volna ki az első világháború anyagi veszteségeit, nem tért volna magához a Trianon okozta lelki sérülésből. 1919-ben Bethlennel keresztény pártot szervezett. 1921-ben pártonkívüliként lett belügyminiszter. 1922-től a frissen alakult Egységes Párt politikusaként lett képviselő, majd 1922-től végig, 1931. augusztus 24-ig a Bethlen-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere.

Ormós Zsigmond elsősorban közhivatalnok volt, de politikusnak is elsőrendű. Ugyanis kezelni tudta a soknemzetiségű Temesköz, ha úgy tetszik Bánság megannyi ebből adódó helyzetét. 1860 őszén Temes megye főjegyzővé választotta, 1866-ban a vármegye alispánjának, 1871-ben főispánnak választották, amiből 76 évesen, 1889-ben mentették föl. Klebelsberg pedig elsőrendű feladatnak tartotta a magyarság kulturális színvonalának emelését, és szellemi teljesítményének fokozását. Ezt a célt szolgálta neonacionalizmusa, aminek kötetnyi írást szentelt. „Mert mit értek én neonacionalizmus alatt? A pozitív, az aktív, a produktív, a konstruktív emberek szolidaritását; a munkás, az alkotó emberek szent összefogását a rombadőlt haza újjáépítésének nagyszerű munkájában; öntudatos összefogást a kritika túltengéseivel, a hiperkritikával és általában a negatív emberekkel szemben, mert ha a negatív emberek befolyása a közvéleményben felülkerekednék, ez végzetesen megállítaná a nemzetet a modern haladás útján. A neonacionalizmus a korábbi idők szónokló, ünneplő, civódó és kesergő hazaszeretetével szemben a munkás hazaszeretetet hangsúlyozza. Épp úgy szembeszáll a jogosulatlan önámítással, mint a nemzet önbizalmának kishitű lefokozásával; épp úgy szembeszáll a naiv optimistákkal, mint a baljósokkal és a kétségbeesés apostolaival.”

Ormós történelmi és régészeti múzeumtársulatot szervezett, amely közgyűjteményének alapját saját igen gazdag festmény-, metszet-, érme-, porcelán-, könyv- és kéziratgyűjteménye képezte, és ma is ma is a temesvári múzeumok alapkollekciójaként tartják számon. Támogatta a művészeteket.

Ormós és Klebelsberg is hitte és művelte a tájékoztatást. Mindketten folyamatosan írtak a megjelenő lapokban. Tudták, és koruk eszközeivel, meggyőződéssel művelték a nyilvánosságot. Rokon lelkek voltak.