Papíron paradicsom

Kezdetben széles palettán mozogva általában a magyarok emberi jogaival kívánt foglalkozni a Hollandiában 1992-ben bejegyzett European Committee Human Rights Hungarians Central Europe (Európai Bizottság Magyar Emberi Jogok Közép-Európa) elnevezésű alapítvány. Az egész Európában tevékenykedő alapítvány 2012-ben a European Language Rights (Európai Nyelvi Jogok) alternatív nevet kapta, és ma kizárólag nyelvi jogok érvényesítésével foglalkozik. „Azért, mert a nyelvi jogok a legegyszerűbb, legegyértelműbb és a legjobban dokumentálható jogsértések” – indokolja a döntést Landman Gábor, az alapítvány elnöke, aki Hollandiában élő, holland–magyar tolmácsként dolgozó egyéni vállalkozó. Családjával korábban két évig élt a Kolozsvár közeli Tordaszentlászlón, vállalkozása és alapítványa Erdélyhez is köti, akárcsak rokoni szálai. „Rendkívül sokat dolgozom a holland rendőrségnek és így alkalmam volt alaposan megismerni a nyelvi jogokat” – mondja.

Landman Gábor nevével több esetben is találkozhattunk a hazai sajtóban. Véleményt nyilvánított a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport talapzatán elhelyezett Iorga-táblával kapcsolatban, de a McDonald’s-ot is állásfoglalásra bírta a magyar nyelv mellőzése kapcsán. Idén leginkább a kolozsvári helységnévtábla ügye és a marosvásárhelyi rendőrség ellen indított pere okán került fókuszba. „Az az igazság, hogy Románia papíron paradicsom: nagyon sok joggal rendelkezünk, és európai állampolgárként is élvezhetném a jogaimat, de a gyakorlatban ezeket a jogokat nem tartják be. És ami ennél is súlyosabb, hogy ezt abszolút nem is kérik számon” – sérelmezi a holland alapítvány elnöke.

Minimum és maximum

Landman szerint abszolút minimumnak számít, hogy Kolozsváron is legyenek magyar nyelvű helységnévtáblák. A városban egyébként a legutóbbi, 2011-es népszámlálás szerint 49 565-en, azaz az összlakosság 15,27 százaléka magyar, a 2001/215-ös törvény szerint viszont csak 20 százalék fölött kötelező a kétnyelvű feliratok kihelyezése. Ugyan nem csak a kolozsvári magyarság számára lenne kívánatos a kétnyelvű helységnévtábla, a városvezetés ezidáig nem támogatta a kezdeményezést. Landman alapítványa beperelte az önkormányzatot, első fokon nyert is. A városvezetés fellebbezett, a következő tárgyalás időpontját még nem tűzték ki. „A kolozsvári táblaügy bírósági ítélete és a megalapozás elolvasható a honlapunkon, a www.language-rights.eu-n. Megéri elolvasni a 15 oldalas bírósági motivációt. Romániai és európai joggyakorlat szerint Kolozsváron a magyar nyelvű helységnévtábla a minimum, ami jár egy ekkora, az évek során csökkent, ám még mindig jelentős aránnyal rendelkező kisebbségnek. Az 1995-ös strasbourgi keretegyezmény, a magyar–román alapszerződés, az európai regionális nyelvek chartája, a közigazgatási törvény alapján ez jog. Ráadásul az alapítványunk azzal az érveléssel szállt be, hogy mi fizetjük a táblát, mivel nem lehet kötelezni a polgármesteri hivatalt, hogy 20 százalékos arány alatt állja a költségeket” – fejti ki Landman Gábor. A Monica Trofin bírónő által hozott ítélet kiemeli az olyan példákat, mint Nagyenyed, Szászrégen és Szeben, ahol – bár a magyarság aránya nem éri el a 20 százalékos küszöböt – van magyar helységnévtábla, és részletesen kifejti a jogi hivatkozási alapokat, amelynek értelmében Kolozsváron is helye van a magyar feliratnak.

Mindezek után adódik a kérdés: az utóbbi évek munkája alapján lát-e valamilyen előrelépést Romániában a nyelvi jogok terén? Landman Gábor az Igen, tessék! mozgalmat és kiadványt jó kezdeményezésnek tartja, és szerinte mifelénk csak azért tűnik szélmalomharcnak a nyelvi jogok terepe, mert kevesen foglalkoznak vele. „A magyar lakosság körében jobban kéne tudatosulnia, hogy a jogok be nem tartása negatív gazdasági hatásokkal párosul: kevesebben fektetnek be, kevesebben látogatnak Erdélybe.”

Pillérek és tervek

Szőcs Izabella nevét már jogászhallgató korától megismerhette a romániai magyarság. A Landman Gábor jogvédő alapítványának keretében végzett munkája eredményeként első fokon pert nyertek a kolozsvári önkormányzattal szemben. „Két éve fordítani kezdtem az alapítványnak különböző jogi iratokat. Landman Gábor elmondta, hogy kérvényeket nyújt be, de még választ sem kap az egyes településektől. Én akkoriban voltam másodéves, jeleztem, hogy közigazgatási bíróságon be lehet perelni ezeket az intézményeket, és így kikényszeríthetnénk, hogy tartsák be a nyelvi jogokat. Először néhány, 20 százalék feletti magyarságú településen indítottunk pert, s miután láttuk, hogy sikerrel járunk, következett Kolozsvár is” – idézi fel a kolozsvári ügy kezdeteit Szőcs Izabella.

Jogsértés következményekkel
„Egy holland újságírónak tolmácsoltam Marosvásárhelyen. Tizenöt percen keresztül kértem magyar ügyfélszolgálatot. Ezt megtagadták, megbilincseltek, egy lesötétített szobába vittek, az egyik rendőr hátba vert. Egy idősebb rendőr megjelenésével nézték csak meg az igazolásomat, amin szerepel, hogy Hollandiában születtem. Ezt követően felháborodottan kérdezték, hogy miért tudok magyarul. Ezzel az ügy le is zárulhatott volna, ha a helyi rendőrség küld egy elnézést kérő levelet, amelyben ígéretet tesznek, hogy a megfelelő személyeket udvariassági tanfolyamra küldik. Ez azonban nem történt meg, helyette hamis jegyzőkönyvet állítottak ki, amelynek értelmében állítólag megbírságoltak engem. A jogászom jelezte, hogy a jegyzőkönyv hamis, mire úgy védekeztek, hogy nyolcan hamis tanúvallomást tettek arról, hogy létezett jegyzőkönyv. Eléggé elfajult az ügy, büntetőper és kártérítési per lett belőle, a holland nagykövetségnek is részletesen beszámoltam róla, a holland sajtóban is többször szerepelt az ügy” – meséli Landman Gábor. A jogvédő feljelentette Romániát az Európai Bizottságnál, ahol azt sérelmezte, hogy Románia megsértette a szabad szolgáltatásokra és a szabad munkaerőáramlásra vonatkozó alapjogokat. „Azokat a jogokat, amelyeket több százezer román állampolgár élvez Nyugat-Európában, én Romániában nem élvezhetem. Nagyon súlyos jogsértés ez, és remélem, hogy az Európai Bizottság igazat ad nekem” – vázolta a helyzetet a nyelvi jogokat védő alapítvány elnöke.

Helységnévtáblák, magyar nyelvű tanácshatározatok és magyar honlapok ügyében indítottak eljárásokat, Kolozsváron csak a helységnévtáblát kérik számon, természetesen nem a 20 százalékos határra hivatkozva. Az érvelés két pilléren alapszik: a közigazgatási törvényen és a strasbourgi keretegyezményen. „Az első 20 százalék alatt nem tiltja a helységnévtáblák kihelyezését, vagyis fakultatív. Ha az önkormányzat nem tesz lépéseket, meg kell indokolnia. A keretegyezmény szerint pedig kisebbségek által hagyományosan lakott településeken igény esetén ki kell tenni a táblákat. Ha a két törvényt együtt kezeljük, teljesen megalapozott az ügy” – fejtette ki a jogászhallgató. Izabella önkéntesen ad jogi tanácsokat a holland alapítványnak, ám mivel még egyetemista, ügyvéd édesapja képviseli a bíróság előtt. A szükséges peranyagot viszont Izabella állította össze. „Remélem, egy év múlva már magam is kiállhatok” – mondja a végzős joghallgató.

Az első fokon megnyert per viszont még korántsem az út vége, bár Szőcs Izabella szerint a fellebbező kolozsvári városvezetésnek nehéz lesz rést találni az első fokú döntésen. „Többek között azt kifogásolták: lehet, hogy a kolozsvári magyarság nem is szeretné a magyar helységnévtáblák kihelyezését, azt csak egy holland alapítvány találta ki” – vázolja a hihetetlennek tűnő érvelést a jogászhallgató. A közösségi akarat bizonyítására ezért aláírásgyűjtést kezdeményeztek, addig gyűjtik az aláírásokat Kolozsvár frekventált helyein, amíg az idő engedi, mivel a bíróság még nem közölte a per újabb időpontját. Kolozsvári lakcímmel vagy tartózkodási engedéllyel rendelkező személyek támogathatják aláírásukkal az ügyet.

„Szeretek ilyen dolgokat vállalni, önkéntesen munkálkodni. Szerintem így születnek a jó ötletek. Ha nem dolgoztam volna Landman Gáborékkal, nekem sem jutott volna eszembe az ügy, kellett hozzá az alapítvány, hogy egy ilyen pert be lehessen indítani” – mondja Szőcs Izabella, akit a közigazgatási jog és a büntetőjog vonz, és ügyvéd szeretne lenni.

 Civil kurázsi

„Igen eltérő mentalitást tapasztaltam az erdélyi magyarok körében. A fiatalok esetében kevésbé, de az idősebb nemzedéknél ma is érzékelhető, hogy félelemben nőttek fel, ezért nem úgy viselkednek, mint egy nyugat-európai polgár. Ha Nyugat-Európában valakinek nem tartják be a jogait, azonnal panaszkodik, mindenféle lépést tesz. Az erdélyi magyarság azonban nem él ezekkel a jogokkal, még a kereskedelemben sem, nemhogy a közigazgatásban. Egy McDonald’s vagy bármilyen nagyobb multinacionális vállalat sem használja a legalább fele arányban magyarok lakta településen a magyar nyelvet. Ha a magyar fogyasztóknak csak fele vagy harmada azt mondaná, hogy nem teszi be oda a lábát, ezek a cégek rövid időn belül megjelentetnék a kétnyelvű feliratokat, hiszen néhány százalékos forgalomkiesés is nagy veszteséggel jár” – vázolja Landman Gábor. Szerinte a civil tudat és mentalitás megerősödése volna a legfontosabb: számítson, hogy kiszolgálnak-e magyarul is, ha pedig rendellenességet tapasztalunk, forduljunk panasszal a megfelelő intézményhez, akár diszkriminációellenes hivatalhoz.

„Nagyon sok ember azt hiszi, hogy csak a politika felől jöhetnek változások, holott alulról, civil kezdeményezéssel sokkal többet lehet elérni. Az unióban Románia azt a benyomást kelti, hogy itt minden rendben van. Papíron valóban minden szép és jó, hiszen senki nem tesz panaszt, nem dokumentálják a jogsértéseket. Így viszont ezek az esetek nem is léteznek” – összegez a jogvédő.