Hirdetés

Kórházkeringő izomsorvadásos betegekkel

•  Fotó: Erdély András

Fotó: Erdély András

Lemond a jobbulás lehetőségéről az izomsorvadásos betegek egy része, mert alkalmatlannak találják a kezelésre a bodzafordulói kórházat. Korábban eljártak Előpatakra, de mióta a Dr. Radu Horia kórházat összevonták a kovásznaival, és Bodzafordulóra költöztették, már nem teszik. A közelmúltban főpénzügyőrré avanzsált egészségügyi miniszter ígéreteit már számon sem tartják.

Erdély András

2014. február 21., 12:512014. február 21., 12:51

Maga sem szívesen menne ki a bodzafordulói kórház elé az országútra sétálni, pedig, hál’Istennek mindkét lába egészséges. Akkor mit csináljak én ott? Már csak az hiányzik, hogy elüttessem magam egy száguldó autóval! Inkább itthon ülök, majd csak lesz valahogy – összegzi a cseppet sem szívderítő helyzetet egy kerekes székben élő sepsiszentgyörgyi lakos.

Nincs más véleményen Maria Teodorescu, az Izomsorvadásos Betegek Romániai Egyesületének elnöke sem, aki szerint a minisztérium semmibe veszi a betegek jogait. A kerekesszékes betegeket vissza kell költöztetni Előpatakra, a Bodzavidék klímája alkalmatlan az izomsorvadásos betegek rehabilitációjára – jelenti ki. „A kerekes székben élők képtelenek mozogni, a lakásban is 23-24 fokos hőmérsékletre van igényük, hogyan menjenek szabad levegőre, amikor napokon át mínusz 20 fokok vannak?” – teszi fel a kérdést Maria Teodorescu, aki maga is kerekesszékben él.

Bútorok raktáron

A sors által amúgy is erősen próbára tett izomsorvadásos betegek évtizedeken át a Sepsiszentgyörgytől tíz kilométerre lévő Előpatakra jártak kezelésre. Az egykor szebb napokat megélt fürdőhelyen – amelynek hideg és melegvizes kádfürdői a második világháborúig egész Európából vonzották a gyógyulni vágyókat – működött Románia egyetlen, kimondottan az izomsorvadásos betegek kezelésére szakosodott kórháza. A dr. Radu Horiáról elnevezett intézményben évente 1500 mozgáskorlátozott személyt kezeltek. A betegséget legtöbb esetben a szervezetből hiányzó disztrofin nevű fehérje okozza, az izomzat meggyengül, majd elkezdődik a sejtek fokozatos pusztulása. Az izmok elerőtlenednek, a beteg legtöbbször kerekesszékbe kerül. A folyamat visszafordíthatatlan, csupán annak lassítása érhető el, gyógytorna segítségével.

Az elmúlt évtizedben az előpataki épületet jelentősen feljavították: francia segítséggel felvonót szereltek, korszerűsítették a fűtésrendszert, nemrég pedig kicserélték a nyílászárókat. Német adományból a mozgássérültek igényeinek megfelelő speciális bútorzat érkezett, amely az izomsorvadásos betegek egyesületének székhelyére került. Küszöbön állt negyven elektromos működtetésű, darabonként több ezer euró értékű ágy kiszállítása, és további 30 ezer eurónyi segélyt ajánlottak fel, hogy a kerekesszékben élők igényének megfelelően alakítsák át az épületet. Ez utóbbiakra azonban már nem került sor, a minisztérium ugyanis 2011-ben úgy döntött, hogy az intézményt összevonja a kovásznai Benedek Géza Szívkórházzal, a betegeket az ápolókkal együtt a Bodzafordulón éppen befejezett új kórházba költözteti.

Betegtelepítés

Az intézkedést a betegeket és az alkalmazottakat képviselő Sanitas szakszervezet egyaránt ellenezte, többször a prefektúra elé vonultak tiltakozni. A hivatalos álláspont szerint az új kórházban jobb körülmények szolgálják a betegek javát. Az illetékesek nem vették komolyan a tüntetést, többé-kevésbé burkoltan azzal vádolták meg az ápoló személyzetet, hogy munkahelyüket féltve kényszerítik a kiszolgáltatott pácienseket a kórházbezárás elleni tiltakozására.

Való igaz, hogy a leghangosabbak a Sanitas szakszervezet képviselői voltak, akik viszont úgy léptek fel, mintha nem is az alkalmazottakat, hanem a betegeket védenék. „Ismét a szekeret fogták a lovak elé. Civilizált országban a kórházak arra vannak, hogy enyhíteni próbálják a betegek szenvedéseit. Minálunk minden fordított: ész nélkül megépítenek egy kórházat, s utána keresik hozzá a beteget” – nyilatkozta Vasile Neagovici szakszervezeti bizalmi. Arra utalt, hogy a bodzafordulói kórházat finoman szólva elméretezték, befogadóképessége jóval meghaladja a Bodzavidék igényét. Az előpataki kórházat azért alakították át a bodzafordulói egyik részlegévé, hogy be tudják népesíteni az új intézmény kórtermeit.

A körülményeket kifogásolja a betegek egyesülete is. „A bodzafordulói kórház nem izomsorvadásban szenvedőknek épült, és bár módosítottak rajta, a mai napig lehetetlen, hogy kerekes székkel tisztálkodjék, megfürödjön a páciens” – magyarázza Maria Teodorescu.

Ingázás ügyszeretetből

Az előpataki épület üresen áll, bár közúti jelzőtábla és élénk vörös homlokzati tábla még mindig azt hirdeti, hogy itt kórház működik. Frissen betett termopán ablakai keretén még ott virít a gyári védőfólia. A bejáratnál csak egy morcos kutyát és egy még morcosabb őrt találunk. Elmondja, öten teljesítenek szolgálatot, hogy az áramtalanított és fűtetlen épület ne menjen tönkre. „Ha csak egy hetet hiányoznánk, a falusfelek mindent elhordanának” – bök sokatmondóan maga mögé, annak a domboldalnak az irányába, ahol a település jelentős részét kitevő cigány lakosok házai állnak. Úgy tudja, a korábban ápolóként dolgozó kollégáinak legalább fele nem vállalta a több mint ötven kilométerre lévő Bodzafordulóra való ingázást, annak ellenére, hogy munkahely nemigen van a faluban. Akik járnak, ügyszeretetből teszik, pedig – sem vonat, sem buszjárat nem lévén – „a benzinpénzre a gatyájuk is rámegy”. Szakmai ügyekben nem kíván véleményt nyilvánítani, de azt azért helyteleníti, hogy az egyetlen ilyen jellegű kórház átszervezése még szakmai körökben sem ismert: a mai napig érkeznek az ország legkülönbözőbb sarkából betegek, akik a kapuban tudják meg, hogy a kórház, ahová évtizedek óta jártak, bezárt.

Ígéretek és perek

A Sanitas bírósági úton támadta meg a kórházösszevonásról szóló kormányhatározatot azzal érvelve, hogy több tízezer ember egészséghez való alkotmányos jogát sértették meg, amikor megtagadták tőlük a megfelelő ellátást. A legtöbb kórházban ugyanis van általános ideggyógyászat, ám hiányoznak az izomsorvadásos betegek kezeléséhez szükséges eszközök. 2013. május 22-én Liliana Mincă, a Dan Diaconescu-féle Néppárt botoşani-i képviselője 35 ezer izomsorvadásos beteget tartanak túszul Bodzafordulón címmel interpellációt intézett az egészségügyi miniszterhez, amelyben feltárva a kialakult helyzetet kérte, hogy a kórházat helyezzék vissza Előpatakra.

Eugen Nicolăescu egészségügyi miniszter június 10-én személyesen jelent meg a parlamentben, hogy válaszoljon, és – némi meglepetésre – hibának nevezte a kórház elköltöztetését, amelyért „a volt kormányok nevében is vállalta a felelősséget”, és megígérte az intézmény Előpatakra való visszaköltöztetését. Mi több, az előpataki épület teljes felújításáról beszélt egy, a közeljövőben induló több éves program keretében.

Tavaly júliusban Brüsszelbe látogattak az izomsorvadásos betegek egyesületének aradi képviselői, és bár felemlegették a kialakult helyzetet, reményüket fejezték ki az iránt is, hogy a miniszter ígérete nyomán sorsuk rendeződik. Mindeközben a minisztérium jogászai gőzerővel dolgoztak azon, hogy a Sanitas által kezdeményezett eljárást elhárítsák, alap- és felsőfokon egyaránt, véglegesen pert nyertek, elérve, hogy a kórház Bodzafordulón maradhasson.

Közérdek és racionalitás

„Nem hagyjuk a betegek érdekeit, az Emberi Jogok Európai Bíróságán fellebbezünk” – nyilatkozta Vasile Neagovici, a Sanitas Kovászna megyei elnöke, aki „égbekiáltónak” nevezte, hogy a miniszter meglátása szerint „35 ezer izomsorvadásos beteg igényének semmibevétele nem jelenti a közérdek sérülését.” Dumitru Marinescu, Kovászna megye prefektusa szerint – aki korábban 12 éven át volt Árapatak község polgármestere, mi több, anno a kerekesszékesekkel együtt tüntetett a kormányhivatal előtt – nincs realitása a betegek visszaköltöztetésének. „Talán az volna racionális döntés, hogy az épület a helyi önkormányzat tulajdonába kerüljön, mert a kovásznai »távvezérlés« nem lehet hosszútávon gazdaságos” – vélekedik a kormánymegbízott.

Cristian Cimpoi, a kovásznai Benedek Géza szívkórház menedzsere azt mondja: ők a betegek érdekében nem kis költséggel átalakították a bodzafordulói épületet, ahol szerinte jobb feltételek vannak, mint Előpatakon. „Bár nem örvendenénk neki, de ha az a döntés, visszaköltöztetjük a betegeket a régi helyükre. Erről a törekvésről azonban én csak a sajtóból tudok, hozzám semmilyen hivatalos megkeresés nem érkezett” – mondta a jogász végzettségű menedzser, aki hivatalosan 2014. januárjától vette át a kórházakat.

Figyelemre méltó viszont Maria Teodorescu elképzelése. Mivel ilyen sok izomsorvadásos beteget tartanak számon az országban, akiknek elvben évente kétszer kellene beutalót kapniuk szakintézménybe, szerinte nem a vagy-vagy, hanem az és-és a megoldás. Azaz maradjon meg a jobb mobilitással rendelkező betegeknek a bodzafordulói részleg, a kerekesszékes betegeket pedig költöztessék vissza az újra megnyitandó előpataki kórházba.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés