
A 19 éves Héjja Norbert és a 23 esztendős Bernát Balázs ördögi gyorsasággal forgatja Rubik Ernő 1975-ben szabadalmaztatott világhírű találmányát. A kockásokkal – ahogy magukat nevezik – kolozsvári bemutatójuk közben beszélgettünk. Szó szerint közben, hisz míg válaszoltak, sorra nyerték vissza eredeti összeállításukat a különböző Rubik-kockák.
2013. október 04., 21:302013. október 04., 21:30
Norbert budapesti, és 13 évesen lett a kocka rabja, Balázs szigetszentmiklósi, ő is nagyjából hat éve kockázik. Egymás mellett állnak a kis asztalaik, rajta egy-egy időmérőszerkezet és különböző bűvös kockák. Merthogy az alapvető 3x3-as mellett van például 5x5-ös, vagy 11x11-es nagyságú is, de nem ritka a 12 oldalú Megaminx sem. A fiúk egyik legújabb szerzeménye egy Mirrorcube, vagyis egy tükrös koca. A szerkezet trükkös működése nem a színekre alapoz, hanem eltérő oldalmagasságokra.
A magyar kockások egyébként interneten szerveződnek közösséggé, de saját bejegyzett szervezetük nincsen. Ami összetartja őket, az a közös szenvedély. Időnként találkoznak is, ez indokolja, hogy a közösségnek nem nagyon vannak határon túli magyar tagjai. „Megosztjuk egymással a tapasztalatokat, sokat tanulunk egymástól” – mondja Norbert, de Balázs rögtön hozzáteszi: „közben nagy köztünk a versenyszellem is, de ezzel teljesen összefér a barátság, ez nem egy hiénaklub”. A fiúk a beszélgetés alatt is végig versenyeznek egymással, vezetik az időeredményeiket: „Ezzel is szórakoztatjuk magunkat, ösztökéli az embert a fejlődésre, s arra, hogy megverjük a másikat időben” – mondja Balázs, akitől azt is megtudom, hogy a kockázás teljesen egyéni sportág: nincs válogatott vagy ország szerinti megkülönböztetés, a világversenyeken mindenki saját magát képviseli.
Norbert és Balázs is 10–12 másodperc alatt raknak ki egy 3x3-as kockát. Ebben a kategóriában jelenleg a világcsúcs 5,55 másodperc, ám nem ez az adat számít igazán. Ez ugyanis az egyszeri idő, a kockások viszont az átlagot tartják számon: ez azt jelenti, hogy öt darab egymás utáni kirakás átlagát számolják ki úgy, hogy a legjobb és legrosszabb eredményt nem számolják bele. Ez az az adat, amely alapján a rangsorokat összeállítják. Ennek értelmében jelenleg a 17 éves ausztrál Feliks Zemdegs a rekordtartó, aki a 2012-es versenyen 7,53 másodperces átlaggal tudta kirakni a 3x3-as Rubik-kockát. Magyar csúcstartó is van: Endrey Marcell a 3x3 vakon kirakás kategóriában 26,36 másodperccel van az élen (a vakon kirakáskor megmutatják a versenyzőnek az összekevert kockát, majd letakart szemmel kell megoldania). Szintén világklasszis magyar versenyző Bodor Bálint, aki a dodekaéder Megaminx kategóriájában úttörő.
Adódik a kérdés: nem lesz-e egy idő után unalmas a kockázás? Norbert például szinte három évig játszott naponta órákat vele, az utóbbi időben kevesebbet. „Ha napi nyolc órát kell csinálnom sem unom meg, csak egy kicsit fáj már a kezem”. Elnézve a villámgyors mozdulatokat, ez nem is meglepő: nem kis munka órákat tekergetni, forgatni, sem szellemileg sem fizikailag. „Eléggé megedződtünk már, de persze mindkettőnknek volt már többször ínhüvelygyulladása” – mondja Norbert, aki szerint nem feltétel a hosszú ujj, de mindenképp előnyös. A kockások általában fiatalok, Balázs szerint például a 16–17 esztendős kor a legideálisabb a versenyzésre, hiszen addigra elég érett már, ugyanakkor középiskolásként még elég idővel rendelkezik az elkötelezett kockás. Átlagosan 13–25 évesek az igazi kockások. S hogy kell-e hozzá reálos agy, vagy legalábbis érdeklődés? Nem feltétlenül. Nem árt persze a matematika szeretete, de nem csak az szükséges a teljesítményhez: példa erre az egyik legjobb magyar versenyző, aki jelenleg a történészhallgató. Hisz fontos az elmélet is, de a gyakorlat rengeteget nyom a latban. Elmélet alatt azt kell értenünk, hogy a kockás megtanul fix lépéseket. A cél az, hogy minél több helyzetre tudjanak azonnali megoldást találni, vagyis elérni azt, hogy a lehető legkevesebb lépéssel jussanak el a kirakásig. Ez a fiúk szerint legalább 120 különböző algoritmus ismeretét igényli, de ők nagyjából 5-600-at alkalmaznak.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!