Itthon vagy külföldön: munkaadó-munkavállalói dilemmák

Kritikák kereszttüzében áll a tizenkét éve, 2003. március 1-jén hatályba lépett új román munkatörvénykönyv. A 2003/53-as számú törvényt már parlamenti megszavazása előtt keményen bírálták a munkaadók. Nem véletlen, hogy az elmúlt években többször is módosították – legutóbb 2015. január 25-én. A komoly vitákkal járó változtatások mégsem elégítenek ki minden igényt: egy-egy módosításnak vagy a munkaadó, vagy a munkavállaló a nyertese.

Az elmúlt évek módosításainak forgatókönyvéről, arról, hogy mennyire alkalmazottbarát a munkatörvénykönyv, és az Európai Unióban legmagasabb romániai munkaügyi járulékok negatív hatásairól Újvári Ildikó kolozsvári újságíróval, a munkajog területén jártas jogásszal beszélgettünk.

„A munkatörvénykönyvhöz fűződő bármely módosítást, kiegészítést a kormány, a szakszervezetek és a munkáltatók szövetségének képviselőiből álló bizottság úgynevezett társadalmi párbeszéd útján hoz meg. Ennek az a célja, hogy az adott folyamatban e hármas testület, illetve képviselet közös megegyezésre jusson, azaz egyeztessék a sokszor szemben álló igényeket és elvárásokat.” Újvári Ildikó szerint az országos párbeszéd jelentősen tompította a munkatörvénykönyvvel szemben időről-időre fellángoló elégedetlenségeket. Másként nehezen képzelhető el egyféle konszenzusos megoldás, hiszen ami megfelel vagy jó a munkavállalónak, nem biztos, hogy kedvére való vagy előnyös a munkaadónak. Továbbá az is kétséges, hogy a kormány kivitelezheti-e a szerteágazó igényeket, vagy sem. Ez a hármas megállapodás szokta meghatározni az országos bruttó minimálbér szintjét, de a munkajoggal, munkaerőpiaccal kapcsolatos kérdésekben vagy ezzel összefüggő jogszabályokban is rendszerint így hozzák meg a döntéseket. A hosszas viták így is pattanásig feszült légkört teremtenek a munkatörvénykönyv módosításai előtt, hiszen a szemben álló két fél – a munkavállaló és munkáltató – érdeke nem azonos, legtöbbször az érdekellentétek hangsúlyosak.

Túlságosan védi az alkalmazottat

„Évek óta az az általános elmélet, hogy a munkatörvénykönyv elsősorban munkavállaló-barát, ami talán igaz is. A jogszabálynak számos olyan rendelkezése van, amely megköti a munkáltató kezét, amennyiben valamilyen (ellen)intézkedést alkalmazna személyzetével szemben” – foglalja össze sommásan a vállalkozói közvélekedést Újvári Ildikó. Például a felelősségre vonások, bírságolások, elmarasztalások a személyzet esetében nagyon aprólékos, precíz eljárást feltételeznek – írásos értesítés, meghallgatás, bizonyítékok felmutatása, pontos időpontok betartása –, amelyek közül, ha bármelyik „láncszem” hiányzik, maga után vonja a megrovás érvénytelenségét. Ez áll fenn a munkaszerződés felbontásakor is. Újvári szerint munkavállalói, szakszervezeti szempontból ezek a szigorított eljárások érthetőek, hiszen a munkáltató (is) visszaélhet helyzetével, és tetszése szerint, kénye-kedvére cserélgethetné személyzetét. Valójában azonban a munkaadónak nem a jól teljesítő munkavállalóval van gondja: a munkatörvénykönyv által megkövetelt szigorú eljárás olyan esetben üthet vissza, amikor egy összeférhetetlen alkalmazottat bocsátana el, és a munkaadó keze úgymond meg van kötve a bonyodalmas eljárással.

Olcsóbb munkaadói megoldások

A jogász úgy látja, hogy a cégvezető mégis talál megoldásokat, ha egy alkalmazottjától meg akar válni. Ez nem azt jelenti, hogy kijátszaná a törvényt, csupán megkeresi a jogszerű eljárás módját. Sokszor használják ilyen célra a személyzetleépítést, a munkakörök megváltoztatását – amikor az új elvárásoknak az adott állást betöltő személy nem tud megfelelni. Szintén védekezés a munkáltatók részéről, hogy nem munkaszerződéssel, hanem szolgáltatási szerződéssel alkalmaznak személyzetet – ez esetben szintén elég szigorúak, korlátozottak a lehetőségek, hiszen a munkatörvénykönyv szerint csak alkalmi munkálatokra lehetne ily módon alkalmazni, és nem a fő tevékenységre, ami folyamatos munkaviszonyt és munkaszerződést feltételezne. Sokan a kedvezőbb járulékbefizetések miatt használják ezt a típusú szerződést: ami jó a munkaadónak, az viszont nem előnyös a munkavállalónak, hiszen szolgáltatási szerződéssel lényegesen kevesebb társadalombiztosítási befizetésre számíthat. A munkatörvénykönyv előnye, hogy ezeket az alkalmazási lehetőségeket pontosan felsorolja és körülírja, innen kezdve mindenki bátorsága és leleményessége szerint él velük. A romániai munkaerőpiac legnagyobb gondja azonban mégsem a túlszabályozott munkatörvénykönyv, hanem a mintegy 70 százalékos, keresetek utáni járulékbefizetési arány: európai uniós szinten ez az egyik legmagasabb befizetés. Ez a hatalmasadóteher érthető módon visszatartja a munkaadókat a munkaszerződéses foglalkoztatástól: sokak szerint nem éri meg vállalkozni, ha a nyereségük nagy része adóra, járulékbefizetésekre megy el.

Tisztázódott a pihenőszabadság

A törvénykönyv legutóbbi, idei módosítása a pihenőszabadságok helyzetét tisztázta. Egy ilyen jellegű módosítás annyiban jó a munkaadónak, hogy adott jogszabályi előírást egyértelműsít, hiszen a vállalkozónak már az is előny, ha érthetőbb egy adott rendelkezés, és nem kell vállalnia az értelmezés – és az előforduló félreértelmezés – kockázatát. „Korábban úgy értelmezték, hogy a törvényesen fizetett betegszabadság miatt – ha egy évben lerövidült a ténylegesen ledolgozott időszak – a fennmaradó időre számolták a pihenőszabadságot. A mostani módosítás – amellyel egyébként Romániának meg kellett felelnie egy régebbi európai uniós irányelvnek – azt tisztázza, hogy az évi pihenőszabadság megítélésének nem lehet feltétele a ténylegesen ledolgozott időszak. A fizetett betegszabadság, a veszélyeztetett terhesség esetén járó szabadság, a beteg gyermek gondozására kiírt vagy a szülés utáni szabadság megszakítatlan munkaidőnek számítanak” – foglalja össze Újvári Ildikó. A megmaradt pihenőszabadságot utólag ki lehet venni, a következő évtől számított 18 hónapon belül. Tény, hogy egy munkaadónak kevésbé felel meg, hogy több hónap betegszabadság miatti hiányzást követően, még pihenőszabadság idejére se tudja hasznát venni alkalmazottjának. Adott esetben a pihenőszabadság betervezésénél adódhatnak nézeteltérések, ellentétek munkaadó és munkavállaló között. A bizalmatlansághoz az is hozzájárul, hogy a munkaadó megkérdőjelezheti a betegszabadság jogosságát, amit hazai gyakorlat szerint az alkalmazott esetenként elintézhet orvosával.

A vállalkozó panaszai
Erdély egyik legjelentősebb gépkocsimárka-forgalmazó cége, a kolozsvári Autoworld Kft. tulajdonosa, Mezei János szerint a romániai munkatörvénykönyv a németországi jogszabályokkal összehasonlítva rugalmatlan, és nem alkalmazkodik a piaci valósághoz. „Számomra az a nagy kérdés, hogy a romániai munkások Nyugat-Európában miért tudnak dolgozni, idehaza viszont miért nem? Romániában a munkamorál a padlón van, és emiatt mindenféle pótintézkedésekkel próbálják védeni az alkalmazottakat, miközben ezzel legtöbbet a cégeknek ártanak, ami visszahat a foglalkoztatási rátára.” Mezei szerint a munkáját jól végző alkalmazottat a vállalkozó, a cégvezető megbecsüli, és eszébe sem jut elbocsátani. Abban látja a Munkatörvénykönyv egyik nagy hiányosságát, hogy a túlszabályozással a gyereket is kiöntik a fürdővízzel. Az alkalmazott például bármikor továbbállhat, függetlenül attól, hogy a munkáltató cége mennyit költött szakmai továbbképzésére, taníttatására. Ha a szomszédban száz lejjel többet ígérnek, oda megy. A munkaadó-munkavállaló viszonyt felülről szabályozó törvény nem figyel a cégek valós igényeire, és ezzel a vállalkozói környezetet rombolja – fogalmaz a kolozsvári üzletember.

Az alkalmazott kálváriája
A kolozsvári Rácz Judit pár hónapja dolgozik egy olaszországi szállodában. Ezt a lépést kényszerből tette meg, miután több éves romániai hercehurca után sem tudott olyan munkahelyet találni, ahol mind anyagilag, mind emberileg megbecsüljék. Dolgozott éhbérért multinacionális üzletlánc kereskedelmi alkalmazottjaként, ahol legtöbbször hétvégén is a polcokra pakolta az élelmiszereket, és csak hét közben vehette ki szabadnapjait. Judit szerint mégis ez számított biztosabb állásnak, hiszen itt legalább kifizették utána a társadalombiztosítási és egészségügyi járulékokat. „A nagy szupermarket által megkövetelt órarendet, a kemény iramot és a cserében kapott kevés fizetést sokáig nem bírtam. Itt az volt a jellemző, hogy állandóan új kollégáim voltak, mert folyamatosan cserélődtek az emberek, szinte mindenki tovább állt. Mindig annak kellett a legtöbbet dolgoznia, akinek már volt tapasztalata, hiszen időbe tellett, amíg az új ember beleszokott munkakörébe” – magyarázza a kétgyerekes anya. Rácz Judit kizsákmányolónak tartja a kiscégeket is: három üzletben dolgozott, ahol a cégvezetők a legújabb nyugati kocsikkal jártak be dolgozni, miközben alkalmazottjaikat minimálbéren tartották. Amikor már hónapszámra nem futotta a számlák kifizetésére, úgy döntött, hogy családját hátrahagyva, évente mintegy hat hónapra külföldre megy dolgozni, ahol az itthon megkeresett 200–250 eurós fizetésével szemben mintegy ezer eurót meg tud havonta spórolni. „Én nem hiszem, hogy a munkatörvénykönyv alkalmazottbarát lenne: engem mindenhol ott vertek át, ahol értek. Romániában alkalmazottként nagyon nehéz megélni” – foglalja össze keserű tapasztalatait.