Ennek az írásnak az ötlete Egerben, a város alatti pincelabirintusban született meg bennem. Abban a hatalmas földalatti „hálózatban”, amelyet egykoron a katolikus egyház építtetett ki ide hordva a környező szőlőhegyek kiváló nedűjét. Évszázadokon át az egri püspökségnek nemcsak a bora, hanem a hatalma is messze földön híres volt, tudatosítva az utókorban a példásan működő egyházi iskolák, kórházak és egyéb szociális intézmények biztos anyagi alapját. Egerben a szőlő és a bor, az Alföldön a kiváló minőségű termőföld, Székelyföldön pedig a rengeteg erdő jelentette az egyházi élet működésének biztonságos hátterét.
Kívülálló szemében a történelmi egyházak mesés vagyonra tettek szert az elmúlt évszázadokban. Míg a római katolikus egyház vagyonáról, a Vatikán gazdagságáról időnként találgatások jelennek meg a világsajtóban, a szerényebb múlttal és szerényebb körülmények között élő protestáns egyházak gazdasági hátterét egy-egy impozáns belvárosi épület értékével próbálják azonosítani. Román emberektől hallottam többször is, hogy Kolozsvár legnagyobb értéket jelentő belvárosi épületeit vállvetve birtokolja a római katolikus, a református és az unitárius egyház, amiből minden bizonnyal hatalmas bevételeik származnak.
A történelmi örökséggel azonosított egyházi gazdagság mögé általában nehéz bepillantani, a csillogó külső mögött azonban teljesen más kép fogad Erdélyben, mint például a Vatikánban vagy a németországi evangélikus egyházban. A kommunizmus 45 esztendeje lenullázta a történelmi magyar egyházak vagyonát, a rendszerváltás óta eltelt negyed század pedig nem volt elegendő ahhoz, hogy a szelektíven visszaszolgáltatott vagyonrészekkel biztos lábakon álló gazdasági háttér jöhessen létre. A három legjelentősebb történelmi magyar egyház – a református, a római katolikus és az unitárius egyház – képviselőinek segítségével kerestük kérdéseinkre a választ: szegény vagy gazdag a mai egyház, illetve miként tud sáfárkodni a javaival?
„A rendszerváltás nagy illúziója volt, amikor mindenki azt gondolta, hogy ott lehet folytatni az újrakezdést, ahol a második világháború után az egyház kényszerből abbahagyta. Hiú ábrándnak bizonyult” – mondja Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke (lenti képünkön). A megváltozott társadalomban, egy szekularizált világban, működő tőke és gazdasági háttér nélkül vállalkozott az egyház azokra az új feladatokra, amelyeket a ’90-es évek kihívásai közepette vártak el tőle. A történelmi magyar egyházak Erdélyben sok olyan új feladatot is felvállaltak és ellátnak, amelyek alapvetően nem egyházi funkciók: gazdálkodást segítő vagy szociális programokat igyekeztek saját struktúrájukon keresztül beindítani és működtetni, legtöbbször biztos anyagi források hiányában. Kató Béla szerint 25 évvel a rendszerváltás után a nagy kérdés az, hogy ezek az egyházi intézmények mennyire erősödtek meg, vagy mennyire ingatag ma is a jelenlétük?
Ingatlanok zátonyon
A gazdasági háttér rendszerváltás utáni rendezése az eredeti elképzeléseknél sokkal nehezebben, és lassabban haladt – tartja a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség gazdasági vezetője, Varga Rezső. „Nehezen, gyakorta csak peres úton visszakapott épületeink teljesen lelakottak, lepusztultak, általános felújításra szorulnak. Többségükben iskolák vagy szociális intézmények működtek a két világháború között, évtizedek óta nem javították őket, így elképzelhető, mennyibe kerül a tatarozásuk” – vázolja a helyzetet a gyulafehérvári egyházi elöljáró. Hasonló állapotokról beszél a református egyház püspöke is: a néhány visszakapott kollégiumot a föld- és erdőterületek, illetve a járulékos gazdasági épületek nélkül, „csupaszon” vehette birtokába az egyház. Működőképessé tételük volt az elmúlt 25 esztendő legnagyobb kihívása. A néhány templomra és kollégiumra elnyert uniós pályázatokból származó finanszírozás a valós szükségletek töredéke: Kató szerint nem létező pénzükből folyamatosan az ingatlanokra költenek.
Mindhárom erdélyi magyar történelmi egyház a zömében bérházként visszakapott egykori épületeiket csak a nagyvárosokban tudják olyan áron bérbe adni, hogy abból jövedelmük származzon. Ilyen vagyonnal Kolozsváron és Gyulafehérváron rendelkeznek, és kisebb, hasznosítható épületekkel Nagyváradon, Szatmárnémetiben vagy a székelyföldi városokban. Bérleményekből származó fő bevételi forrással mindhárom egyház csak Kolozsváron számolhat, a kincses városban visszakapott ingatlanok azonban sok millió eurós beruházásra szorulnak.
„A kolozsvári többszintes, belvárosi Metropol épület teljes egészében egyházi tulajdon volt az államosítás előtt. A mintegy ötven lakásból álló épületegyüttesben hét lakrészt és a kereskedelmi célokra bérbe adható földszinti részt kaptuk vissza. Sürgősen javítani kellene az épületet, de az ott lakóknak nincs rá pénzük, az egyház pedig nem tudja magára vállalni a teljes felújítást” – magyarázza Kató Béla. Egy-egy hasonló épület több millió eurót is felemésztő teljes felújításának költségei bérleti díjakból 20 év alatt sem térülnek meg, felújítás nélkül viszont képtelenség reális árat fizető bérlőt találni. Ezek az ingatlanok tehát inkább viszik a pénzt, mint hozzák.
Némileg jobb helyzetben van a római katolikus és az unitárius egyház. Az unitárius püspökség néhány olyan üzlethelyiséggel, és irodának kiadható épülettel rendelkezik Kolozsvár belvárosában, amelyek a 2009-ben kirobbant gazdasági válság előtti években jelentős bevételt eredményeztek. „A püspökség négy-öt, piaci áron bérbe adható kolozsvári ingatlannal rendelkezik, ezek jelentik a fő bevételi forrásunkat” – magyarázza Dácz Tibor, az Unitárius Püspökség gazdasági tanácsosa. Míg 2009-ig az volt a fő szempont, hogy magyar vállalkozó legyen a bérlő – bőven akadt jelentkező, volt kiből válogatni –, ma annak is örülnek, ha a néhány évvel ezelőtti bérleti díjak feléért találnak valakit. A nagy cégeket részesítenék előnyben, amelyek több garanciát jelenthetnek arra, hogy egyik napról a másikra nem húzzák le a rolót, de ez az egykori szempont is ma már illúzió. Akárcsak más bérbeadó, az egyház is kárral maradt az elmúlt években a cégek csődbe jutása nyomán, akiktől bírósági úton sem lehet behajtani a bérleti díjakat. Közös üzletpolitika, hogy ha jóval olcsóbb áron is, de bérlőt kell találni a kiadható ingatlanok számára.
Földalapú támogatásból élnek
Ma Erdélyben az egyházak a legnagyobb szántóföld-, legelő-, kaszáló- és erdőtulajdonosok. A falusi közösségek megváltozott életformája, a mezőgazdálkodásból származó alacsony jövedelem a magyarázata annak, hogy az egyházközségek, illetve a püspökségek bevételeiben nem számottevő tétel a mezőgazdasági tevékenységekből származó jövedelem. Dácz Tibor nem ismer olyan gyülekezetet a 125 egyházközségből álló erdélyi unitárius egyházban, ahol maga az egyházközség foglalkozna gazdálkodással, pedig a visszakapott egyházi birtokok falvanként a néhány hektáros területnagyságtól több száz hektárig terjednek. „Ahol lehetőség van rá, a földeket egy-egy helyi társulásnak adják haszonbérbe, vagy egyházhoz közeli gazda dolgozza meg. A földekért járó hektáronkénti földalapú támogatás viszont az egyházat illeti meg, kisebb gyülekezetek esetében ez fontos bevételi forrás” – összegzi az unitárius egyház gazdasági igazgatója.
Az Erdélyi Református Egyházkerület mintegy 600 gyülekezetében is az egyházi földek és kaszálók után származó egyetlen reális jövedelem az uniós területalapú támogatás, amit az egyház közvetlenül ugyan nem igényelhet, de a földjeit használó hívei befizetik azt a gyülekezet kasszájába, kiegészítve vele az egyháztagok egyházfenntartási járulékát.
Nagy erdő hoz jövedelmet
Az 1991-ben elfogadott első földtörvény még 10 hektárban határozta meg a visszaszolgáltatható mezőgazdasági és erdőterületek nagyságát, a későbbi módosítások, illetve az idevágó új jogszabályok az egyházak esetében is eltörölték a visszaigényelhető mezőgazdasági területek felső határát. A nehézkesen induló, hosszú éveken át tartó erdőrestitúció ma már egyértelműen pozitív hozadékaként az egyházi erdők és földek legalább 85 százaléka került vissza a jogos tulajdonosokhoz. Dácz Tibor szerint azonban itt is a nagy számok törvénye érvényesül: az erdőgazdálkodásból annak a gyülekezetnek származhat jelentősebb jövedelme, ahol száz hektárt maghaladó erdőterület került birtokba. A 15-20 hektáros egyházi erdő tűzifát biztosít az egyházközség számára, és 4-5 évente akár 10-15 ezer lej jövedelmet termelhet, de ennél többet elvárni nem lehet.
A gyülekezeti erdők minősége jelentős mértékben függ attól, hogy a visszaszolgáltatásban partner volt-e a helyi önkormányzat. Ahol a helyi községi vezetők magyarok, nagyobb arányban jutott jó minőségű erdőhöz az egyház, szemben az olyan településekkel, ahol a visszakapott erdők többsége már meg volt csonkítva. A jó erdőt meg lehet őrizni – a kilencvenes évek tömeges erdőirtása már a múlté –, legfentebb kisebb lopások történnek, amit az erdészeti kerületnek kötelessége megtéríteni. Néhány egyházközség viszont a letarolt erdőkkel pórul járt, hiszen 30-40 éves fákból alig van mit vágni – a kitermelhető tölgy- vagy bükkerdőnek legalább 70-80 évesnek kell lennie. Hogy mennyire függ az erdő minőségétől a jövedelmezőség, jól bizonyítja az Unitárius Püspökségnek a Kolozsvár közelében visszakapott 260 hektárnyi erdeje, amely öt éven át csak vitte a pénzt, jövedelmet viszont nem hozott. Az üzemterv szerinti néhány hektáros tarvágással tavaly tettek szert az első bevételekre.
Erkölcs és kockázat
A 45 év kommunizmus nemcsak egyházi vagyont kobzott el, hanem az emberi tudatot is alaposan átformálta. Ezzel hozható összefüggésbe az a szomorú felfedezés, miszerint az előző évszázadok gazdálkodó, a kor követelményei szerint vállalkozó egyház helyett ma egy gazdaságilag sokkal kiszolgáltatottabb egyház keresi a továbblépés lehetőségeit. Az egyházközségekben indult egyházi vállalkozások általában rosszul sültek el, a gyülekezet tagjai között háborúskodást, nézeteltéréseket okoztak, ezért az egyház vezetősége nem bátorítja az egyházi keretben létesített helyi cégek működését. Kató Béla ezt azzal magyarázza: a közösség nem arra való, hogy vállalkozást vezessen. Ez vállalkozó szellemű emberek feladata, akinek ehhez tehetsége van, az általában létrehozza saját vállalkozását. A farmgazdálkodással, gépparkkal, tejgyárral, sajtfeldolgozással vagy pékséggel próbálkozó egyházközségek cégei sorra megbuktak. A püspökség ezért azt szorgalmazza, hogy amely gyülekezetnek hasznosítható vagyona van, inkább adja bérbe, és az abból származó jövedelmet használja. Kevesebb kockázattal jár, kisebb, de biztosabb jövedelmet ígér.
Dácz Tibor szerint nehéz nyereségessé tenni egy egyházi kötődésű céget. Egy vállalkozás vezetése egyrészt más erkölcsi normák szerint működik, másrészt bizonyos kereteken túl az egyház nem kockáztathatja a közösség vagyonát. Az egyházi vállalkozásoknak kiszámíthatónak kell lennie: egy étkezde, kisvendéglő, panzió még megfelel a célnak, nagyobb befektetéstől azonban ódzkodnak a tanácsok. Azzal viszont a szakember is egyetért, hogy e vállalkozás célja is a profittermelés: ahol működő, életképes cégek maradtak fenn, ilyen szempontok szerint üzemelnek. Az unitárius egyház korszerű konyhából, iskolai étkezdéből, kisvendéglőből és catering-szolgáltatásból álló, mintegy húsz embert foglalkoztató kft.-je is ilyen meggondolásból alakult 2010-ben. Mintegy ötszáz menüt állítanak elő naponta saját iskolájuk és más iskolák diákjai számára. Azon túl, hogy fontos közösségi célt szolgál, ma már közelebb áll a profittermeléshez, mint induláskor. Hasonló meggondolásból működteti a római katolikus egyház a kolozsvári Agape vendéglátó központot, amelyben önkiszolgáló és à la carte éttermek, valamint szálloda üzemel. Kisebb méretű, de hasonló célt szolgáló egyházi étkezde működik Marosvásárhelyen is.
Erdélyben kissé szokatlannak mondható a református egyház nyugdíjintézete által finanszírozott két székelyföldi törpe vízi erőmű felépítése és üzemeltetése: a Madarasi Hargitán, Szentkeresztbányánál és az Úz völgyében megejtett beruházás, a püspök szerint nem túl nagy befektetés, de jól követhető és biztos jövedelmet ígér. És ezzel nagyjából le is zárul a pozitívnak mondható egyházi vállalkozási példák sora: működésük inkább egyedi jelenségként értékelhető, mint általánosan elfogadott, gazdasági receptként.
Erdély legnagyobb egyházi közösségében, az Erdélyi Református Egyházkerületben működő vendégházak, iskolai vagy egyéb étkezdék, ifjúsági központok profitot ugyan nem termelnek, de jórészt önfenntartók. A római katolikus egyház szociális szerepvállalása folyamatos forráshiánnyal küszködik. „Az állami költségvetésből származó támogatások lefaragása igen érzékenyen érinti Erdélyszerte a több száz beteg ellátását. A kieső pénzt külföldre küldött segélykérésekkel próbáljuk pótolni. Az egyháznak belső erőforrások már nem állnak rendelkezésére” – mondja Varga Rezső.
Szórványmentés
Az erdélyi magyarság hihetetlen ütemű fogyásának legbiztosabb jele a gyülekezetek elöregedése és elnéptelenedése. A következő 10-20 év során a történelmi magyar egyházak legnagyobb kihívása fenntartani a lelkipásztori állást olyan gyülekezetekben is, ahol a hívek létszáma a kritikus határ alá esik. Ez a katolikus, a református és az unitárius egyházvezetőség számára egyformán gondot jelent. A lelkészi és más egyházi alkalmazottak fizetésének alapját jelentő, minimálbér nagyságú állami támogatást a legkisebb gyülekezetekben nem képesek megfelelő mértékben pótolni. Gazdaságilag biztos lábakon álló, erős egyház kellene ahhoz, hogy az elszórványosodó erdélyi magyar gyülekezetek alá egyféle „szociális hálót” tartson. A hívek adományaiból és az egyházi birtokokból évszázadokon át önfenntartó történelmi magyar egyházaink új gondokkal szembesülnek.
Nyugati példák
A fejlett nyugati államokban – Németországban és Ausztriában például – az állami adókkal és illetékekkel begyűjtött egyházfenntartói támogatás rendszere széleskörű anyagi biztonságot jelent az egyházközségek számára, azonban az egyház intézménye az állammal szemben nem élvez akkora autonómiát, mint Erdélyben. A német állam a lelkészi fizetés folyósítását legalább 1700 egyháztaghoz köti, kisebb egyházközségek csak közösen vállalhatják a lelkészi állás és más egyházi alkalmazottak fenntartását. A német egyházi rendszer stabil és kiszámítható, de a gyülekezetek szekularizációs- és népességfogyása ott is számottevő. A fenntarthatatlan templomokat eladják, sok gyülekezetet pedig összevonnak.
Egyházi elöljáróink szerint sokkal több pénz jut templomok, egyházi műemléképületek felújítására: az állam által finanszírozott programok lebonyolításába sok civil szervezet is bekapcsolódik, az egyház teherviselése ott az erdélyinél kiegyensúlyozottabb. A gyülekezeti vagyonból származó bevételeket erre szakosodott pénzügyi alapokban őrzik, amelyek hosszabb távú biztonságot jelentenek az egyházközségek számára.
A legnagyobb probléma a szórványkérdés: miként lehetne a legnehezebb helyzetben levő gyülekezeteknek anyagi támogatást nyújtani? Jelenleg például 70–80 katolikus plébánia van kritikus helyzetben, de a dél-erdélyi szórvány – amely negyedszázad alatt elveszítette lakossága felét – egyre inkább terjed Erdély más vidékei fele.
„Száz évvel ezelőtt Szász Domokos püspök azt írta évi jelentésében, hogy hatezer fővel nőttünk. Én minden évben azt írom le, hogy hatezerrel csökkentünk. Ez azt hozza magával, hogy bizonyos területekről óhatatlanul ki fogunk vonulni” – villant fel Kató Béla püspök szomorú jövőképet. Folyamatos lélekszámveszteség mellett az egyház jövőjét csak őszinte helyzetelemzéssel lehet kezelni. A közösség nem fogja elbírni, ha egy templomot, egy lelkipásztort nem ötszáz, hanem ötven embernek kell eltartania. A Szászföld példája a magyar szórvány számára is elriasztó. „A kárpát-medencei magyarságnak, de egész Európa megmaradásának az a gyökere, hogy képes-e áttörést elérni a gyerekvállalás terén? Ha nem, erre a földre idegenek fognak jönni. Mi is megéltük ezt az állapotot ezer évvel ezelőtt, amikor elnéptelenedett, üres helyre telepedtünk le. Az európai civilizáció, az egykézés, az önző életmód ezt a jövőt tartogatja az egész kontinens számára. Iskoláink és templomaink csak akkor maradnak fenn, ha az erdélyi magyarságnak lesz megfelelő utánpótlása” – fogalmaz Kató Béla. A jövőt csak egy számbelileg megerősödő egyház biztosíthatja: a hiányzó lélekszámot semmilyen gazdasági csodával nem lehet pótolni.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!