A négyszáz éves Marosvásárhely kincsei

A Bethlen Gábor által adományozott kiváltságlevél másolata, a város akkortól használatos címere és pecsétje, illetve azok leírása a város 400. éves évfordulójára nyílt kiállításon látható a Vármúzeumban. A Marosvásárhely történetében legértékesebb dokumentumot az Állami Levéltárban őrzik, amely a belügyminisztérium fennhatósága alá tartozik, ezért csak a másolatát lehetett kiállítani.

Az 1616. április 29-én kelt kiváltságlevelével Bethlen Gábor fejedelem a székelység legnépesebb települését – a 17. század elején Marosvásárhely lakossága nem több, mint 2000-2500 fő – kiemelte a mezővárosok sorából és jogi értelemben egyenrangúvá tette az erdélyi nagyvárosokkal, Brassóval, Nagyszebennel, Besztercével és Kolozsvárral. Marosvásárhely már korábban is rendelkezett kiváltságokkal, amelyeket a magyar királyoktól és az erdélyi vajdáktól, valamint fejedelmektől kapott, és a város vezetésének sikerült is időről időre megújítani a privilégiumokat.

A szabad királyi városi rang tulajdonképpen joghitelesítést jelentett a város és lakói számára. Ezt a helyzetet elemezte Simon Zsolt történész, a Román Akadémia tudományos munkatársa, aki előadásában a rangemelés előzményeit ismertette.

A város kiváltságai

Pál-Antal Sándor akadémikus az 1616. április 29-én kelt szabadalomlevelet elemezte, pontról pontra. A rendkívül összetett és tömör, latin nyelven írott oklevélnek máig sincs hiteles, teljes fordítása – mutatott rá. A nyugalmazott levéltáros is egy 1863-ban készült tartalmi fordításra hivatkozva ismertette azokat a kiváltságokat, amelyeket a város elnyert: címer, zászló, pecsét, szabad vásártartási jog – a város polgárai peres ügyekben végső fellebbezésként egyenesen a fejedelemhez fordulhatnak, saját ügyvédeik lehetnek, a települést fallal lehet körülkeríteni, és amennyiben a városban laknak, a nemeseknek is adózniuk kell. Ezt azonban a nemesek sérelmezték, így a 31 nemesi telek továbbra is adómentes maradt, csak annyiban kellett adót fizetniük, amennyiben a várban is volt lakásuk.

A pestisjárványtól megtizedelt város

Soós Zoltán régész, a Maros Megyei Múzeum igazgatója a marosvásárhelyi várban végzett többéves ásatás eredményeit vetített képes előadásban ismertette, megjegyezve, hogy a várban működő egykori ferences kolostor maradványainak feltárása olyan mesterségek és műhelyek meglétére derített fényt, amelyekről írásos források nem maradtak fenn. Sikerült több középkori lakóház helyét meghatározni, a kolostort alaprajzában helyreállítani, a vártemplom freskótöredékeit feltárni, és láthatóvá tenni. A munkálatok még hosszú évekig tarthatnak és sok érdekességet felszínre hozhatnak, hiszen ez a vár abban a különleges helyzetben van, hogy a lebontott középkori épületekre (a 18. században beköltöző császári hadsereg elűzte a várban lakókat) nem építettek rá semmit, tehát csupán a rárakódott földréteget kell eltávolítani. Soósnak azt is sikerült tisztáznia – részben az írott források alapján (krónikák, oklevelek), részben a régészeti feltárások, falkutatások nyomán – hogyan épült a marosvásárhelyi vár, milyen szakaszai voltak az 50 évig tartó munkálatoknak. Előadásában részletesen beszélt az építkezésről, a teherről, amely a városlakókat sújtotta, hiszen „felsőbb” támogatás nélkül, saját erejükből kerítették fallal körbe városukat, hogy megóvják a különféle támadásoktól. Várkatonai védelmi szempontból csupán a portyázó hadaknak tudott ellenállni, egy szisztematikus ostrom azonban tragikus lett volna. Erre azonban nem került sor, az 1658-as tatárdúlás elkerülte a várost. A középkori városlakókat sokkal inkább megtizedelték a járványok – elsősorban a pestis –, mint a háborúk, ugyanis a köztisztaságra nem fordítottak figyelmet, gyakran megesett, hogy a szemét, az emberi ürülék a házak ablakáig ért. Ezért is eshetett meg az, hogy az első pestisjárvány az ittlakók egynegyedét vitte sírba.

Bethlen Gábor türelme

Bethlen Gábor művelődéspolitikáját Spielmann Mihály elemezte a legfrissebb szakmunkák és saját kutatásai alapján. A történész Bethlen Gábor könyvszeretetét, nyomdapolitikáját, könyvkiadását ismertette, kitérve a fejedelem korában külföldön tanuló akadémiták (peregrinusok) tanulmányidejére és a diákok népességére is. Bethlen vallási türelme gyakorlati türelmi politika volt, ugyanis sem a szombatosokkal szemben nem járt el, sem erőszakos térítésekre nem volt hajlandó – mutatott rá a kutató. Az uralkodó református vallás számára is az ideológiai támaszt jelentette uralkodásában, de nem tudta és nem is akarta nélkülözni a tanult katolikus főnemesség tagjait, akiket az udvari elit sorába emelt. Ami a románsággal szembeni magatartását illeti, igyekezett a román, ortodox papság működését támogatni. Fölszabadította a román papokat a jobbágyi sorból és a gyulafehérvári püspökség fennhatósága alá rendelte valamennyi ortodox vallású alattvalóját. Román források feltételezik, hogy végső szándéka a kálvinista vallásra való áttérítés lett volna, ezt azonban az oklevelek nem igazolják.

Bethlen volt az első olyan erdélyi uralkodó, aki tudatos művelődéspolitikát folytatott, egyenrangúnak tekintve a gazdasági vagy a hadi szükségletekkel. Erőfeszítéseket tett, hogy megszerezze Mátyás király Corvináit, ezt az erőfeszítését azonban nem koronázta siker. (A híres fejedelmi könyvtárból csupán két könyv maradt az utókorra, a többit elpusztította a már említett 1658-as tatárdúlás.)

Bethlen Gábor akadémiát alapított Gyulafehérváron 1622-ben, amit 1658-ban a tatárok elpusztítottak, de 1662-től újjáéledt Nagyenyeden, ugyanis Bethlen még életében a gyulafehérvári akadémiának ajándékozta Nagyenyedet minden tartozékával együtt. Az akadémia irányítására, valamint a tanulóifjúság oktatására külföldi tanárokat hívott, elsősorban a Német-Római Birodalomból, akik tevékenységük java részét már Bethlen halála után, I. Rákóczi György idejében fejtették ki.

Nincs végleges döntés szoborügyben


Kettőt választott ki a zsűri a Maros megyei RMDSZ által februárban meghirdetett Bethlen Gábor egész alakos, köztéri szobor-pályázatára beérkező nyolc pályamunka közül – a terveken kisebb változtatásokat kell eszközölniük az alkotóiknak, hogy végül eldőljön, a kettő közül melyiket állítják ki Marosvásárhely főterén.
A Béke és az Aranykor jeligét viselő szoborpályázatok – Harmath István székelyudvarhelyi és Deák Árpád nagyváradi szobrász alkotásai –  váltották ki a héttagú zsűri – Nagy Miklós Kund író, Keresztes Géza műépítész és az öt szobrászművész, Hunyadi László, Bocskai Vince, Gyarmathy János, Kiss Levente és Gheorghe Mureşan – tetszését. A nyolc pályaművet a Köpeczi-Teleki házban állították ki, és a közönség is kifejthette véleményét. A végső döntés egyharmadát a közönség szavazata tette ki, míg a kétharmadát a zsűrié. A közönség a legtöbb szavazatot a Consilio firmata Dei és a Kassiopeia című munkákra adta, 943, illetve 928 szavazatot. Őket a Szülőföld című alkotás követte 748 szavazattal és az Aranykor 684 szavazattal.
Az eredményhirdetésre a Kultúrpalota nagytermében azon az ünnepségen került sor, amelyet a 400. évfordulóra szerveztek. Négy évszázaddal ezelőtt ugyanis ezen a napon, 1616. április 29-én Bethlen Gábor, Erdély fejedelme aláírta azt a dokumentumot, amely szabad királyi városi rangra emelte a várost, hivatalosan is Marosvásárhelynek nevezve Székelyvásárhelyt. A rendezvényen a Szentegyházi Gyermekfilharmónia lépett közönség elé, a szoborpályázaton meghozott döntést Soós Zoltán független polgármesterjelölt hirdette ki, ünnepi beszédet mondott dr. Csige Sándor Zoltán, Magyarország csíkszeredai konzulátusának vezető konzulja.
A nyolc beérkezett pályamű:
Fejedelem – Sánta Csaba, Szováta
Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? – Baróthi Ádám, Szászrégen
Kassiopeia – Zavaczki Walter Levente, Székelyudvarhely
Consilio firmata Dei – Makkai István, Marosvásárhely
K – Pokorny Attila, Marosvásárhely
Szülőföld – Nagy Benedek, Budapest
Béke – Harmath István,
Székelyudvarhely
Aranykor – Deák Árpád, Nagyvárad