Hirdetés

Kertészkedés, főzés, papírszínház: megvalósul az élményközpontú pedagógia a kis kalotaszegi faluban

Zsobok élményközpontú pedagógia

Kertészkedni is tanulnak Zsobokon a délutáni oktatási programban részt vevő kisdiákok

Fotó: Zsobok Dr. Molnár János Gimnáziumi Iskola

Valóban a játszva tanulás és az élményalapú oktatás színtere Kalotaszeg icipici szórványtelepülésén, a Szilágy megyei Zsobokon a délutáni oktatási program. Gál-Iankó Katalin magyartanár, a délutáni oktatási program felelőse és diákjai is nyilatkoztak lapunknak arról, hogy mennyi pozitív hozadéka van a zsoboki délutáni foglalkozásoknak.

Kiss Judit

2025. március 12., 08:402025. március 12., 08:40

2025. március 12., 08:472025. március 12., 08:47

Kalotaszeg kicsi falujában, a Szilágy megyei Zsobokon hatékonyan és eredményesen működik a délutáni oktatás: a gyerekek számos területen fejlődhetnek, és nemcsak a lexikális tudásuk bővülhet, hanem a kézügyességük is, a mindennapi életben is ügyesednek ezeknek a tevékenységeknek köszönhetően. A Bánffyhunyadtól északkeletre, egy völgyben fekvő Zsobok Váralmás községközponthoz tartozik, a népszámlálási adatok szerint 1882 lakosa közül 532-en vallották magukat magyarnak.

Zsobok élményközpontú pedagógia Galéria

Színházi módszereket is alkalmaznak a zsoboki délutáni oktatás keretében

Fotó: Zsobok Dr. Molnár János Gimnáziumi Iskola

Szimultán osztályokban tanulnak a diákok Zsobokon

A Dr. Molnár János (1955 – 2021) egyetemi professzorról, a Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának egykori tanszékvezetőjéről elnevezett zsoboki iskolában sikeresen valósítják meg a délutáni oktatás megannyi szegmensét.

Hirdetés

A zsoboki iskolában is elindult 2024 szeptemberében az Iskola Alapítvány által működtetett, a magyar kormány finanszírozásával megvalósuló délutáni oktatási program, mely a ,,játszva tanulás” színtere, a gyökerek eresztésének, szárnyak növesztésének helyszíne – fejtette ki megkeresésünkre Gál-Iankó Katalin magyartanár, a délutáni oktatási program felelőse.

Elmondta, a Dr. Molnár János Gimnáziumi Iskola húsz elemis tanulójával zajlik az oktató-nevelő munka, ezen kívül az 5-8. osztályokban támogatás hiányában is működik a délutáni oktatás, mivel van rá igény. „A szakszerű fejlesztés érdekében finanszírozás nélkül is a felzárkóztatás, esélyteremtés, tehetséggondozás szellemében zajlanak a tevékenységek.

A zsoboki iskolások szimultán osztályokban tanulnak az alacsony létszám miatt, többségük intézményben nevelkedik, mindez persze kihívást jelent a mindennapokban. A délutáni alkalmak a gyerekek jóllét-érzésének kialakulásához nagymértékben hozzájárulnak, ennek pedig a tanulásban kiemelkedő szerepe van” – fejtette ki Gál-Iankó Katalin.

Zsobok élményközpontú pedagógia Galéria

Gál-Iankó Katalin magyartanár, a zsoboki délutáni oktatási program felelőse

Fotó: Gál-Iankó Kata/facebook

Ha elégedett a gyerek, fogékonyabb a tanulásra

A pedagógus azt mondta, mindez azért is lényeges, mert a boldog és elégedett gyermek sokkal nyitottabb és fogékonyabb az új ismeretek befogadására és feldolgozására.„Sokat foglakoztat a gondolat, hogyan érzi magát egy gyermek délután az iskolában. Meggyőződésünk, hogy az iskolának olyan helynek kell lennie, ahová a gyermek örömmel megy, ahol jól érzi magát, és így készül fel az életre. A mindennapokban látjuk, hogy ezt elérni kőkemény munka” – mondta a délutáni program felelőse. Kifejtette azt is, hogy a délutáni foglalkozás magában rejti a minőségi pedagógusi munka elvégzésének lehetőségét, ugyanakkor a gyermeknek többet kell ülnie az iskolában.

„Egyértelmű, hogy a gyerek ehhez akkor fog kedvet érezni, ha jól telik neki, ha olyan tevékenységeken vehet részt, amik izgalmasak, ahol elfogadják, támogatják.

Már-már álomszerű, de nekünk pedagógusoknak ebben felelősségünk van. Saját munkámra reflektálva, hivatástudattal teszem fel állandóan a kérdést: mit tehetnék én a saját környezetemben, hogy az iskola gyermekbarát, jobb hely legyen” – fogalmazta meg a pedagógus.

Zsobok élményközpontú pedagógia Galéria

Fűszerkertet is gondoznak a zsoboki gyerekek a délutáni oktatás keretében

Fotó: Zsobok Dr. Molnár János Gimnáziumi Iskola

Mint magyarázta, Zsobokon a diákokkal közösen ötletelnek, terveznek, valósítják meg a programokat, így eljutottak oda, hogy a gyermek kimondja: jó az iskolában együtt lenni.

Ami túlmutat a házi feladat megoldásán

„A legtöbb gyereknek a programmal kapcsolatban pozitívak a tapasztalatai, mert érdekes dolgokat tanulhatnak játszva, olyan tevékenységekben próbálhatják ki magukat, amelyekre otthon nincs lehetőségük. Három gyermekünk vesz részt a délutáni programban, így a tőlük kapott információkat összegezve elmondható, hogy sokszor fárasztónak, hosszúnak értékelik a napot, vágyva a több szabadidő után, de összességében azt vallják, hogy érdekes” – mondta a pedagógus. Mint kifejtette,

a gyerekeket egyértelműen nem a házi feladat megoldása alatt töltődnek fel, hanem azokon a tevékenységeken, amik ezeken túlmutatnak. „Fontosnak tartjuk, hogy minden napba emeljünk be valami »táplálót«, amivel a gyermek töltekezni tud, szárnyait bontogathatja,

önmagát és társait jobban megismerheti. Számos tevékenységen vesznek részt a gyerekek: néptáncoktatás, színjátszás, társasjátékozás, művészetterápiás foglalkozások, történetek életre keltése a papírszínház eszközeivel, »süssünk-főzzünk« szakkör, kertészkedés, digitális kompetenciafejlesztés, stb.” – sorolta a pedagógus.

Zsobok élményközpontú pedagógia Galéria

Alternatívák. Kertészkednek a gyerekek Zsobokon

Fotó: Zsobok Dr. Molnár János Gimnáziumi Iskola

Együtt ötletelnek a gyerekekkel


Gál-Iankó Katalin úgy értékelt, összességében sokat nyernek a gyerekek a délutáni oktatásba és készségfejlesztő tevékenységekbe való bekapcsolódással. Mint mondta, ezek a tevékenységek elősegítik a gyerekek holisztikus fejlődését, erősítik szociális kapcsolataikat, kreativitásukat, együttműködő és problémamegoldó készségüket, felkészítik őket a jövőbeli kihívásokra, a mindennapokban hasznosítható tudást nyújtanak.

„Állandóan új ötletek szövődnek, s jóleső tudni, hogy rengeteg minden megvalósítható egy kis vidéki, anyagi nehézségekkel küzdő intézményben, szociálisan hátrányos helyzetű tanulókkal is.

A tanév hátralevő időszakában is folytatódnak ciklikusan az említett tevékenységek, amelyek minél eredményesebb megvalósulásához külsős szakemberekkel is együttműködünk” – mondta a pedagógus. Mint kifejtette, figyelnek arra is, hogy napjainkban a művészetek méltatlanul kevés teret kapnak a nevelésben, holott az emberben mély rétegek működnek, amihez másképp nem férünk hozzá, csak ilyen indirekt utakon: zene, tánc, mozgás, képzőművészet, színház és dráma, közösségi művészeti projektek – mindnek jelen kell lennie a tanítási gyakorlatban.

Zsobok élményközpontú pedagógia Galéria

A zsoboki délutáni oktatás keretében főzőcskézni is tanítják a kisdiákokat

Fotó: Zsobok Dr. Molnár János Gimnáziumi Iskola

Gasztrokultúrát is fejlesztenek a délutáni foglalkozásokon


Gál-Iankó Katalin arról is beszélt, hogy a néptáncoktatást, a népdalok és gyermekjátékok átörökítését, a tanulók identitástudatának formálását kiemelt feladatuknak tekintik, ehhez pedig hivatásos táncoktatókat hívnak segítségül. „Mindenképpen szeretnénk mindenkiből kiaknázni odafigyeléssel és bizalommal azt, ami mélyen ott van, ezért a művészetterápiás foglalkozások folytatását is tervezzük szakember bevonásával.

És nagy sikernek örvend a »Süssünk-főzzünk kulcskompetenciákkal fűszerezve« szakkörünk, melynek keretében a gyerekekkel közösen különböző finomságokat készítünk, miközben komoly fejlesztés történik: mértékegységeket alakítgatunk, recepteket értelmezünk különböző nyelveken, alapanyagok után kutatunk” – fejtette ki a pedagógus.

Mint fogalmazott, az inspiráló tevékenység a gasztrokultúra fejlesztését is célozza, hosszútávon pedig véleményem szerint felbecsülhetetlen tudást kínál. „A naptári év jeles eseményeit a megszokott módon ünnepelni fogjuk, ezért a színjátszó csoportunk is lendületben marad. Közeledik a tavasz, így a beültetett Édenkertünkben is fognak zajlani a munkálatok, ahol a gyógynövények mellett különleges fűszernövények is illatoznak. A társasjátékok kifejezetten pozitív hatást gyakorolnak jóllétünkre, mentális egészségünkre, társas kapcsolatainkra, a világunkban rejtőzködő apró szépségek észrevételére, ezért mindenképp időközönként leülünk egy asztal köré, és hagyjuk, hogy magával ragadjon a játék öröme” – fejtette ki a pedagógus.

Zsobok élményközpontú pedagógia Galéria

Fotó: Zsobok Dr. Molnár János Gimnáziumi Iskola


Versengés helyett együttműködés

A délutáni foglalkozások keretében még egy sor játékot kínálnak Zsobokon a gyerekeknek: önismereti, memória- és figyelemfejlesztő, gyors reakciókészséget mozgósító, stratégiai és logikai gondolkodást erősítő, szerialitást tanító játékokat is, de papírszínházzal is dolgoznak.

„Azt tartjuk fontosnak, hogy olyan rendszerben működjünk együtt, ami esélyt ad a gyerekeknek, valamint hogy minden gyermek a saját üteme szerint fejlődhessen.

Szintén lényeges, hogy minden segítséget megadjunk, erőn felül is, hogy mindenki megízlelhesse a sikert. És az is lényeges, hogy a tanulókat nem versengeni, hanem együttműködni tanítsuk meg” – mutatott rá Gál-Iankó Katalin.

A hátrányos helyzetű gyerekekhez is meg kell találni a kulcsot

Azt is elmondta, sok hátrányos helyzetű gyermekkel találkozik a pedagógus, akik kiemelt figyelmet igényelnek, akik egyszerűen másként léteznek, másként működnek, nekik pedig kötelességünk megtalálni hozzájuk a kulcsot. „Az ők esetükben különösen fontos, hogy a nevelési programok figyelembe vegyék a komplex szociális, pszichológiai és oktatási szükségleteket, hogy valóban támogassák a gyermekek fejlődését.

Idézet
Mindannyiunk egyéni felelőssége, hogy lehetőségeinkhez mérten olyan kulturális, művészeti vagy akár sportolási lehetőségeket teremtsünk, amelyek segíthetik őket a fejlődésben, a kreatív önkifejezésben, személyiségük kibontakoztatásában, az értékes emberi élet lehetőségeinek és formáinak megismerésében” – fejtette ki a pedagógus.

Arra is felhívta a figyelmet: mindeközben a pedagógusoknak adniuk kell magunkból: derűt, energiát, lendületet, kitartást, türelmet, jó szót, követhető példát, hitet, szeretetet, s utána nagy eséllyel ezt többszörösen kamatoztatva visszaszolgáltatja az élet.

Főzőcskézés és művészetterápia

Gál-Iankó Katalin megkérdezte a délutáni oktatásban részt vevő diákjait, miként értékelik a délutáni szervezett programokat. „A Süssünk-főzzünk szakkört nagyon szeretem, számomra a legjobb tevékenység a közös főzőcskézés. Segít abban, hogy olyasmit is kipróbáljak, amit iskolai órán nem tanítanak, pedig nagyon fontos, mivel minden nap ételt kell az asztalunkra tenni. Ezeken az alkalmakon összefogunk, s mintha mindenki sokkal jobban odatenné magát a siker érdekében.

Az is nagyon menő, hogy otthon kísérletezhetek ezekkel az új receptekkel, s büszke vagyok arra, hogy egyedül is el tudok készíteni valamit. Az még jobb érzés, amikor az étel úgy sikerül, hogy mindenkinek ízlik” – mondta az egyik diák.

Másikuk a művészetterápia jó hozadékait emelte ki. „Azért szeretek erre a foglalkozásra járni, mert olyan ember tartja, akit én nagyon kedvelek. Festmények születnek, amelyek szépek, s az otthonainkat díszítjük velük. Megtanulunk különböző technikákat, amelyekkel bármikor festhetünk olyan szépet, hogy mindenki rácsodálkozik. Én itt lenyugszom, ha valami miatt ideges vagyok, itt kitombolhatom magam. Kifestek magamból minden érzést, miközben magamat ismerem meg legjobban” – nyilatkozta egy másik gyerek.

Zsobok élményközpontú pedagógia Galéria

A társasjátékozást is szeretik a délutáni oktatásban részt vevő zsoboki diákok

Fotó: Zsobok Dr. Molnár János Gimnáziumi Iskola

„Jó, hogy semmi másra nem kell figyelni, csak a játékra”

A diákok a társasjátékozást is módfelett kedvelik. „Amikor játszunk, együtt vagyunk, élvezünk minden pillanatot. Jó a hangulat, és örülök annak, hogy semmi másra nem kell akkor figyelni, csak a játékra. Nem szeretek veszíteni, de ilyen is sokszor van, így hát megtanultam, hogy mindig nem nyerhetek. A tanárnő sokszor magyarázza, hogy a játék öröméért játszunk, nem azért, hogy mindig nyerjünk. Most már így játszom, és boldog vagyok, hogy a barátokkal vagány társasokat próbálhatunk ki” – nyilatkozta az egyik gyerek. Van, aki a néptáncoktatást szereti a zsoboki gyerekek közül.

„Alig várom, hogy jöjjön a csütörtök. Nagyon jó hangulatban telnek a próbák. Ha sokat kell gyakoroljak egy-egy nehezebb lépést, amikor sikerül, rájövök, hogy sok munkával lehet sikerélményem. Én nagyon jó akarok lenni ebben. Olyan jó, mint a tánctanárom” – fogalmazta meg a gyerek.

És természetesen a kertészkedést is nagyon kedvelik a kisdiákok. „A fűszerkert gondozásával sok mindent megtanultam: hogy jó a friss levegőn dolgozni, hogy ne féljek bepiszkolni a kezemet, hogy mit mire használhatok, hogy a növényeket rendszeresen kell gondozni, mert azok kincsek számunkra” – mondta a diák.

korábban írtuk

Egész nap lehetne sorolni az adományozókat: sok segítséggel épültek meg a Bethesda családtípusú gyermekotthonok Zsobokon
Egész nap lehetne sorolni az adományozókat: sok segítséggel épültek meg a Bethesda családtípusú gyermekotthonok Zsobokon

Elkészültek a családtípusú gyermekotthonok a Szilágy megyei Zsobokon, ahol az érvényben lévő gyermekvédelmi törvény miatt kellett átalakulnia a Bethesda Gyermekotthon és Szórvány-iskolaközpontnak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés