
Szandi és párja esküvője. A művésznő szerint Isten által megáldott volt
Fotó: MTVA
Sok emlékezetes pillanat, ünnepi esemény köthető Szandi életében a nyárhoz. Nemcsak születésnapja, és a gyerekkori balatoni nyaralások, hanem élete egyik fontos eseménye, esküvője is ekkor volt. Hogy miért tartja sorsszerűnek, hogy vissza kellett menniük a jegygyűrűkért, erről is mesélt a Magyar Köztársasági Elnöki Ezüstéremmel kitüntetett, kétszeres eMeRTon-díjas énekes, A Dal zsűrijének tagja a Duna Hogy volt?! – Nyári emlékek című műsorának legutóbbi adásában.
2025. augusztus 09., 21:582025. augusztus 09., 21:58
Az ország máig legfiatalabb platinalemezes előadója, Szandi volt a Duna Hogy volt?! című nyári különkiadásának vendége. Bevallotta, bár fiatalon indult karrierje miatt sok minden kimaradt tinédzser éveiből, nem bánta meg, hogy így alakult, hiszen rengeteget kapott az élettől.
Az igazi csajos kamasz évek, az ismerkedés a fiúkkal, a nappali tagozatos gimnáziumi élmények kimaradtak, mert estin végeztem az iskolát, vizsgázni jártam csak be, és a turnébuszban tanultam” – emlékezett vissza a kezdeti évekre. Beismerte, a nyarakat azért is szerette, mert akkor nem kellett tanulni.
Sikerei kezdetére visszatekintve boldogan idézte fel a családdal együtt töltött balatoni kéthetes „bandázást”, amely során, annyira jól érezték magukat, hogy még születésnapjáról is megfeledkeztek.
A Balatonhoz kötődik azon élménye is, amikor fél évvel első lemeze megjelenése után igazán felfogta: ismert ember lett.
– emlékezett meghatározó élményére Szandi a Hogy volt?! stúdiójában.
Későbbi életében is fontos szerepet játszottak a nyári események, az 1992-es nyári turnén ismerkedett meg Bogdán Csabával, akivel 18 éves korában összeköltözött és idén nyáron már a 26. házassági évfordulójukat ünnepelték. Házasságkötésük is az év ezen időszakában történt. „Isten által megáldott volt” – mondta a nagy nap kapcsán Szandi. Aznap reggel ugyanis esett az eső, készülődés közben pedig az járt a fejében, hogy ha a Jóisten így akarja, akkor ilyen esősen telik majd boldogságban a nap. „Elindultunk a polgári szertartásra, ám a gyűrűket otthon felejtettük, ezért vissza kellett forduljunk. Mikor végül megérkeztünk a helyszínre, abban a pillanatban, hogy kiszálltam az autóból, kisütött a nap, és végig ragyogó égbolt kísért minket” – osztotta meg, sorsszerűnek érezve a visszafordulást, Isteni áldásként értelmezve a napsütést. Az előadóművész megjegyezte, a gyűrűk otthonfelejtését is jó jelnek vették, mivel szülei esküvőjekor ugyanez történt és boldog házasságban éltek.
A Hogy volt?! – Nyár különkiadása – amelyben Szandi mesél arról is, hogy milyen meglepetéssel szolgált férjének 20. házassági évfordulójukon, továbbá kiderül, nem szokványos módon ünnepelte 45. születésnapját – újranézhető a műsor Médiaklikk-oldalán.

A magyar rockzene meghatározó alakja, Nagy Feró őszintén mesélt pályája kezdetéről, világsztársága meghiúsulásáról és a politikai üldöztetés éveiről az M5-ön látható, Húrokon írt történelem című műsorban.
Már kisgyermekként tudta, hogy tanítónő szeretne lenni. Azóta harminchét év telt el, Komjátszegi Fábián Réka kezei közül pedig tanítványok százai kerültek ki. Ő ma is ugyanazzal a lelkesedéssel lép be az osztályterembe, mint pályája kezdetén.
Egy elsüllyesztett repülőgép belsejében úszni vagy cápákat figyelni a Vörös-tenger mélyén sokak számára életre szóló élmény. Szabó Kolos brassói búvároktatóval a búvárkodás veszélyeiről, vonzerejéről és az erdélyi lehetőségekről beszélgettünk.
A francia Nemzetgyűlés első olvasatban elfogadta a Korzika autonómiájáról szóló alkotmánymódosítást, amely élénk politikai vitát váltott ki Franciaországban és az Európai Parlamentben is.
A szerdai átmeneti felfrissülés után ismét erősödik a hőség Erdélyben. Csütörtöktől napos, száraz idő várható, a hétvégére pedig több helyen 33 fokig emelkedhet a hőmérséklet. A jövő hét elején a kánikula tovább fokozódhat.
Néhány nap leforgása alatt másodszor vallott kudarcot a román államfő kormányalakítási kísérlete, ami a válság mélyülésén túlmenően lesújtó képet nyújt az elnök makulátlannak hitt politikai-erkölcsi felfogásáról is.
Miközben az Egyesült Államok a futball-világbajnokságra érkező játékosokat, bírókat és szurkolókat példátlan szigorral szűri a határain, saját utcáin továbbra is ezrek esnek erőszakos bűncselekmények áldozatául.
Téli beszámolómat azzal zártam, hogy az ott szerzett benyomások olyan mély nyomot hagytak bennünk, hogy még vissza kell térnünk. Ez az elhatározás azonban nem maradt sokáig puszta vágy: néhány hónappal később ismét Genf felé vezetett az utunk.
Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.
Az Európai Parlamentben tartott eszmecserén európai képviselők és az Egyesült Arab Emírségek szélsőségesség és terrorizmus elleni küzdelemért felelős különmegbízottja a radikalizmus és a demokratikus ellenálló képesség kérdéseit vitatták meg.
Rekordbírság a bankoknak, perrel fenyegető pénzintézetek, kártérítéssel hitegetett ügyfelek: a ROBOR-ügy egyszerre pénzügyi, jogi és bizalmi botrány az általunk is mohón táplált pénzéhes világunkban.
szóljon hozzá!