Orvosi műhiba miatt vizsgálódik a rendőrség.
Sepsiszentgyörgy – Két ívpapír méretű gézdarabot felejtettek műtét során egy sepsiszentgyörgyi asszony hasában egy marosvásárhelyi klinikán – számolt be tegnapi sajtótájékoztatóján Corneliu Cîmpeanu, a sepsiszentgyörgyi rendőrség parancsnoka, miután az áldozat feljelentést tett az ügyészségen, és orvosi műhiba elkövetésével vádolja orvosát.
A felmentett oktató szerint a bírósági döntés csattanós válasz a BBTE-nek.
Jogerősen pert nyert a Babeş–Bolyai Tudományegyetemmel (BBTE) szemben Hantz Péter (képünkön), az oktatási intézmény magyar feliratok kapcsán menesztett oktatója. Az állami magyar egyetem megteremtését célul kitűző Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) alelnökét 2006 júliusában marasztalta el a BBTE etikai bizottsága.
Marosvásárhelyi építkezés várat magára, de a módosított tervet is változtatni kell.
El sem kezdődött még Marosvásárhely terelőútjának az építése, és máris kiderült, hogy a módosított nyomvonalon is változtatni kell. Mindezt Vasile Tătar, Jedd polgármestere jelentette be a Marosvásárhelyi Televízió egyik élő adásában. Szerinte települése önkormányzata semmiként nem hagyja jóvá a jelenlegi nyomvonalat.
Az önkormányzati képviselok távolmaradása miatt nem dönthettek tegnap az ideiglenes polgármester személyéről.
Nem volt meg a döntéshozatalhoz szükséges létszám a nagyváradi tanács tegnapi rendkívüli ülésén, amikor a testületnek arról kellett volna határoznia, hogy a pénteken lemondott Petru Filip helyett kit bíz meg a város vezetésével.
Várhatóan már ma kijelölik Winkler Gyula utódját.
Aláírta tegnap Calin Popescu-Tariceanu kormányfo Winkler Gyula távközlési és informatikai miniszter tisztségébol való lemondásának kérelmét. A miniszterelnök úgy nyilatkozott, arra vár, hogy az RMDSZ közölje, kit jelöl a tisztségre.
A nukleáris tevékenységeket felügyelő bizottság elnöke lesz az új Hargita megyei szenátor.
Benyújtotta a szenátori tisztségérol való lemondási kérelmét Sógor Csaba. A tegnap leköszöno felsoházi honatya a Krónikának úgy nyilatkozott, a szenátus adminisztrációján múlik, mikor fogadják el kérelmét. Mint hangsúlyozta, december 10-ére Winkler Gyula leendo európai parlamenti képviselovel együtt már Strasbourgba utazik az EP plenáris ülésére, ahol...
Tőkés László EP-képviselő egyelőre nem mond le a püspöki tisztségről.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) közgyulése pénteken hoz döntést az új püspök kinevezése kapcsán. Mint ismeretes, a KREK jelenleg is tisztségben lévo püspöke, Tokés László független jelöltként EP-képviseloi mandátumot szerzett a november 25-i választásokon.
Nagykároly: Az új vízszolgáltatótól várják gondjaik megoldását a lakosok.
Egy-két év múlva a nagykárolyiak szomjuk oltására is használhatják majd a csapvizet – ígéri Leitner János, a Szatmár megyei Regionális Vízszolgáltató Vállalat, az Apaserv Rt. igazgatója. Leitner szerint az általa vezetett cég még idén megköti az önkormányzatokkal a hiányzó szerződéseket ahhoz, hogy a vállalat jövőre jó eséllyel pályázzon egy 100 millió eurós...
Gyergyószentmiklós: Színes programokkal készül a város.
Emléktáblát avatnak a gyergyószentmiklósi vasúti állomáson a 100 éves vasút tiszteletére, a városnapok keretében. Az ötnaposra tervezett Szentmiklós napi rendezvénysorozat egyébként holnap könyvvásárral, főzőversennyel, kézműves kiállítással és vásárral veszi kezdetét.
Csíkszereda: Leégett egy garázs és benne egy személygépkocsi, valamint a szomszédos bútorlerakat egy része a csíkszeredai Szék útján vasárnapról hétfőre virradó éjjel.
A fogyatékkal élők nemzetközi napja alkalmából nyílt tegnap kiállítás a csíkszeredai prefektúra épületének előcsarnokában. Az érdeklődők főként a téli ünnepekre készült díszeket, képeslapokat, kerámiatárgyakat vásárolhatnak, amelyeket a csíkszeredai, gyergyószentmiklósi, tölgyesi, szentegyházai és székelyudvarhelyi fogyatékkal élők szervezetei keretében készítettek.
Békanyelvet, vámpírvért kóstolhattak egyebek mellett mindazok a főként gyermekek és fiatalok, akik szombaton késő este ellátogattak a kolozsvári Polus Centerbe.
Gyergyószentmiklós – A Vaskertes Általános Iskola 7. A osztálya is részt vett az idei adventi vásáron, ahol saját kezűleg készített ajándék tárgyakat és karácsonyfadíszeket kínáltak a vásárlóknak.
Idén bővíteni szeretné az Erdélyi Református Egyházkerület a Cipősdoboznyi Szeretet Erdélyi Gyerekeknek című karácsonyi jótékonysági akcióját. A karácsonyi ajándékgyűjtés mellett olyan magánembereket és vállalkozókat is keresnek, akik vállalni tudnák egy-egy szórványban élő magyar gyerek anyanyelvű taníttatását.
Sepsiszentgyörgy – Kovászna megye központjában ünnepelte december elsejét Dan Voiculescu és a Konzervatív Párt.
Románia valamennyi konzervatív párti vezetője Sepsiszentgyörgyön ünnepelte december elsejét. A pártelnök, Dan Voiculescu betartotta ígéretét, és 20 ezer lejjel támogatta a sepsiszentgyörgyi rendezvénysorozatot, hogy – amint mondta – az itt élő románok méltó módon ülhessék Románia nemzeti ünnepét.
Szatmár megye – Túrterebesen kezdte a Civitas Alapítvány és a Magyarországi Leader Központ közös „Leader-karavánját”, amelynek során az Európai Unió egyik legsikeresebb vidékfejlesztési támogatási programját népszerűsítik az észak–nyugati, illetve a központi fejlesztési régióban.