David Ciceo, a nemzetközi légikikötõ igazgatója a Mediafax hírügynökségnek elmondta, a felszállás megtiltásakor figyelembe vették a vonatkozó nemzetközi jogszabályokat. Mint tájékoztatott, ez volt az elsõ hasonló eset a kolozsvári reptéren. „A Blue Air mintegy 250 ezer lejjel tartozik a repülõtérnek. Mi errõl tájékoztattuk a megyei önkormányzat vezetõit, és Marius Nicoarã elnök úgy határozott, a helikopternek mindaddig nem szabad felszállnia, míg a légitársaság nem törleszti adósságait” – fejtette ki Ciceo. Mint elmondta, az áruszállító helikopter tegnap a déli órákban érkezett Kolozsvárra, egyetlen utassal a fedélzetén. Marius Nicoarã úgy nyilatkozott, azért döntött úgy, hogy a helikoptert tartja vissza, és nem egy menetrendszerint közlekedõ repülõgépet, mivel egy helikopternek jóval alacsonyabb az értéke. A légi jármûvet egyébként tegnap este, a Blue Air adósságainak átutalása után továbbengedte a reptér parancsnoksága.
Hogy milyen sokan veszik igénybe a kolozsvári repülõtérrõl felszálló vagy érkezõ járatokat, mi sem bizonyítja jobban, hogy az idén az áprilisi forgalom 130 százalékkal haladta meg a tavalyi év hasonló periódusában regisztráltat – ez elmúlt hónapban 53 949 személy érkezett vagy indult repülõvel a kincses városból. Ez pedig a legnagyobb növekedés a valaha évi egymillió utast kiszolgáló európai repülõtéren regisztráltak között. A repülõtér vezetõsége eközben úgy látja, az új járatoknak köszönhetõen az év végéig hasonló mértékben növekedik az utasok száma. Becsléseik szerint a repülõtéren 2008 folyamán 800 ezren fordulnak majd meg a tavalyi 390 ezerhez képest.
Különben a megyei tanács és a repülõtér vezetõsége hosszú távú fejlesztési, bõvítési munkálatokba kezdett tavaly szeptemberben. A tervek szerint 3500 méter hosszú kifutópályát építenek, a munkálatok költségei várhatóan elérik majd a 60 millió eurót. Emellett két új utasterminál felépítését is tervbe vették, hogy zökkenõmentessé tegyék az utazók érkezését, indulását. Bõvítenék továbbá a repülõgépek parkolására használt platformot, és olyan speciális berendezéseket is fel kívánnak szerelni, amelyeket az utasok biztonsága érdekében megkövetelnek az európai uniós elõírások.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.