EU-zászlók miatt indítottak pert

EU-zászlók miatt indítottak pert

Bírósági eljárást indított a Kolozs megyei prefektúra ellen Adrian Tatu bukaresti lakos, aki 90 ezer euró kártérítést követel amiatt, hogy az intézmény épületére 2007. január elseje előtt kitűzték az Európai Unió zászlóját. Tatu két hete a Temes megyei prefektúrát is beperelte ugyanilyen indokkal, akkor viszont 100 ezer eurós kártérítést kért.
2007. május 29., kedd

Viharok Erdély-szerte

Jelentős károkat okozott a vasárnap esti vihar a Kovászna megyei Zabolán. Ádám Attila, Zabola polgármestere 150–200 ezer lejre becsüli a jégeső által a helyi infrastruktúrában és mezőgazdaságban okozott károkat. A településen két hidat is elmosott a víz, a Zabola szomszédságában levő Páván pedig egy 500 méteres útszakasz és két palló került víz alá.
Viharok Erdély-szerte
Viharok Erdély-szerte
2007. május 29., kedd

Viharok Erdély-szerte

2007. május 29., kedd

Jólnevelt zarándokok

Hargita megye – Civilizáltabban viselkedtek idén a csíksomlyói búcsúra érkező zarándokok, mint az előző években – jelentette ki Mezei József, a csíkszeredai Huron köztisztasági vállalat munkatársa.
Jólnevelt zarándokok
Jólnevelt zarándokok
2007. május 29., kedd

Jólnevelt zarándokok

2007. május 29., kedd

Igazolás a jogdíjra?

Első Markó-kötetét adta ki a csíkszeredai Bookart. Szülővárosában, Kézdivásárhelyen mutatta be a hétvégén Markó Béla annak a sorozatnak az első kötetét, amely a gyanúsan magas szerzői jogdíj által került egy évvel ezelőtt a figyelem középpontjába. A Hány életünk volt című verseskötet a szerző 99, korábban már közölt szonettjét tartalmazza.
Igazolás a jogdíjra?
Igazolás a jogdíjra?
2007. május 29., kedd

Igazolás a jogdíjra?

2007. május 29., kedd

Kerámiavásár Korondon

Pünkösdi fazekasvásárt szervezett vasárnap és hétfőn Korondon az Életfa Korondi Fazekasok Szövetsége. Az érdeklődők nemcsak hagyományos székelyföldi termékeket vásárolhattak, de betekinthettek a korongozás kulisszatitkaiba, illetve néprajzkutatók értékelését hallgathatták a kiállított portékákról. Ez volt egyébként a fazekasszövetség első hivatalos bemutatkozója.
Kerámiavásár Korondon
Kerámiavásár Korondon
2007. május 29., kedd

Kerámiavásár Korondon

2007. május 29., kedd

Kormánytámogatás csatornázásra

Bihar megye – Támogatási megállapodást írt alá tegnap Lucia Varga, a Környezetvédelmi Minisztérium államtitkára tizenegy Bihar megyei polgármesterrel. A szerződés értelmében a szaktárca finanszírozza a tizenegy település vízhálózatának, csatornarendszerének, valamint szennyvíztisztító berendezéseinek a kialakítását, illetve a meglévők rehabilitálását.
Kormánytámogatás csatornázásra
Kormánytámogatás csatornázásra
2007. május 29., kedd

Kormánytámogatás csatornázásra

2007. május 29., kedd

Röviden

Maros megye Pénzbírság a kórházaknak Valamennyi vidéki kórházat megbírságoltak az elmúlt héten a Maros megyei egészségügyi felügyelőség alkalmazottjai – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Gabriela Uifãlean, az intézmény vezetője. Mint elmondta, az ellenőrzött segesvári, marosludasi, dicsőszentmártoni, szászrégeni, szovátai, sármási, valamint erdőszentgyörgyi egészségügyi intézmények egyike sem felelt meg a higiéniai feltételeknek....
Röviden
Röviden
2007. május 29., kedd

Röviden

2007. május 29., kedd

Elhamarkodott munkálatok

Marosvásárhely – Forgalmi dugót okoznak az egy időben végzett útjavítások. Marosvásárhelyen egyre több autóvezetőt háborítanak fel azok a forgalmi dugók, melyek a település Segesvár felőli bejáratánál alakulnak ki. Miután egy meggyengült hídra hivatkozva a polgármesteri hivatal tavaly elrendelte a terelőút lezárását, néhány napja a December 1. sugárút (egykori Hosszú utca) végét is feltörték.
Elhamarkodott munkálatok
Elhamarkodott munkálatok
2007. május 29., kedd

Elhamarkodott munkálatok

2007. május 29., kedd

Bontás helyett bírságol a felügyelőség

Háromszék – Az engedélyek beszerzésére buzdítják a törvénytelenül építkezőket. A törvénytelen építkezések leállítása helyett bírságok kirovását részesíti előnyben a Kovászna megyei építkezési felügyelőség. A hivatal munkatársai múlt héten ellenőrző körútra indultak a megyében, és eddig 22, engedélyekkel nem rendelkező építkezőt fedeztek fel.
Bontás helyett bírságol a felügyelőség
2007. május 28., hétfő

Idősebb és fiatal Adysok találkozója

Nagyvárad – Arany-, gyémánt- és hűségokleveleket adtak át a nagyváradi Ady Endre Gimnázium egykori tanulóinak a hétvégi öregdiák-találkozón; ezzel egy időben ünnepelték a tanintézmény építésének 235. évfordulóját.
Idősebb és fiatal Adysok találkozója
2007. május 28., hétfő

Ötnapos kampány

Székelyudvarhely – Újabb per gátolhatja a választást. Ötnapos helyhatósági választási kampány kezdődik mától Székelyudvarhelyen. Június 3-án negyedik alkalommal hívják urnákhoz a választókat, hogy a 2006 júniusában működésképtelenség miatt feloszlott önkormányzati testület helyébe újat válasszanak. Ebben a ciklusban ez az utolsó lehetőség az önkormányzati testület megválasztására, mert az országos helyhatósági választások előtt egy...
Ötnapos kampány
Ötnapos kampány
2007. május 28., hétfő

Ötnapos kampány

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2007. május 28., hétfő

Segítő lovagok

Marosvásárhely – Első alkalommal rendeztek a hétvégén Marosvásárhelyen lovagavató ünnepi ceremóniát: az unitárius templomban hat új taggal gyarapodott a Szent György Lovagrend székelyföldi priorátusa.
Segítő lovagok
Segítő lovagok
2007. május 28., hétfő

Segítő lovagok

2007. május 28., hétfő

Az autonómia hívó szavai

Kolozsvár – Konferenciát rendeztek az erdélyi magyarság érdekérvényesítési lehetőségeiről. „Az Európai Unió nem fog autonómiát adni az erdélyi magyaroknak, a közösségnek magának kell megvalósítania céljait” – jelentette ki Gál Kinga európai parlamenti képviselő a hét végén Kolozsváron az erdélyi magyarság érdekérvényesítési lehetőségeiről tartott tudományos konferencián.
Az autonómia hívó szavai
Az autonómia hívó szavai
2007. május 28., hétfő

Az autonómia hívó szavai

2007. május 28., hétfő

A MÚRE kilépne a Communitasból

Szováta – A politikai alapon történő pénzelosztás volt a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) tisztújítással egybekötött szovátai közgyűlésének visszatérő motívuma. A kétnapos rendezvényen számos újságíró és médiamenedzser a sajtónak szánt összegek elosztási módszerét kifogásolta.
A MÚRE kilépne a Communitasból
A MÚRE kilépne a Communitasból
2007. május 28., hétfő

A MÚRE kilépne a Communitasból

2007. május 28., hétfő

MOGYE-aláírások a magyar tagozatért

Marosvásárhely – Aláírásgyűjtésbe kezdtek a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar oktatói annak érdekében, hogy közösen terjesszék az egyetem vezetősége elé a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) által megfogalmazott tízpontos javaslatot a MOGYE magyar tagozata helyzetének rendezésére.
MOGYE-aláírások a magyar tagozatért
MOGYE-aláírások a magyar tagozatért
2007. május 28., hétfő

MOGYE-aláírások a magyar tagozatért

2007. május 28., hétfő

Elbúcsúztatták a pusztinai végzősöket

A hagyományhoz híven pünkösd vasárnapján szerveztek ballagási ünnepséget a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnáziumban. Tegnap elbúcsúztatták azt a hat végzős pusztinai diákot is, akiktől tanáruk, Berszán Lajos plébános magyarul köszönt el két hete a Bákó megyei település templomában. Pusztinán ez volt az első alkalom, hogy a templomban magyarul szólhatott pap a csángómagyar közösséghez.
Elbúcsúztatták a pusztinai végzősöket
2007. május 28., hétfő

Átadták a felújított Vigadót

Kézdivásárhely – Itt az ideje, hogy a Vigadóhoz hasonlóan rehabilitáljuk az udvartereket, tegyük e kisváros főterét a világörökség részévé – mondta el Markó Béla RMDSZ-elnök pénteken, a felújított kézdivásárhelyi Vigadó ünnepi átadásán.
Átadták a felújított Vigadót
Átadták a felújított Vigadót
2007. május 28., hétfő

Átadták a felújított Vigadót

2007. május 28., hétfő

Támogatót keresnek az évkönyv kiadásához

Kolozsvár – Az önkormányzatokra és a romániai magyar vállalkozókra is számítanak a Romániai Magyar Évkönyv szerkesztői a 2007-es kiadás finanszírozásához – hangzott el a temesvári Diaspora Alapítvány által megjelentetett 2006-os évkönyv bemutatóján. A kötet hetedik kiadását a hétvégén mutatták be Kolozsváron.
Támogatót keresnek az évkönyv kiadásához