Õsei nyomában a herceg

Csütörtökön erdõszentgyörgyi magánlátogatása keretében a walesi herceg az angol királyi család tagjai közül elsõként tisztelgett egyenes ági felmenõje, az 1841-ben mindössze 29 évesen, elvetélés következtében elhunyt grófnõ emléke elõtt. Gesztusával Károly a Maros megyei kisváros lakóinak szívébe lopta magát. Az iskolának helyet adó Rhédey-palota udvarán több százan köszöntötték a trón várományosát. Egyeseknek az is megadatott, hogy a testõrök szigora ellenére közös fényképet készítsenek a jeles vendéggel. „Egy biztos: önök sokkal jobban tudnak angolul, mint én magyarul” – nevette el magát a herceg, miközben néhány helybéli lakossal kezet fogott, és pár protokolláris mondatot váltott. A Rhédey Claudia emlékét oly nagy tisztelettel ápoló erdõszentgyörgyiek már évtizedek óta várják, hogy a királyi család is „felfedezze” magának õsét. Legutóbb, 1935-ben Mária angol királyné, Károly dédanyja támogatta a helybéli református templom restaurálását. Akkor látták utoljára az épület alatti, idõközben lebetonozott kriptát és a Kis-Küküllõ menti helységben született grófnõ földi maradványait. „A nyilvánosság még nem tudja, de az öregek szerint Rhédey Claudia amulettje is látható volt a kripta felbontásakor” – árulta el a trónörököst köszöntõ helybéli lelkipásztor, Gáspár György. A bárónõ nyakéke, amelyet életében is oly nagy szeretettel viselt, bizonyítékként szolgált azok elõtt, akik kételkedtek abban, hogy a templom alagsorába valóban õt helyezték volna örök nyugalomra. A kazettás mennyezetre mutatva a pap azt is elmondta, hogy az egyetlen rajz nélküli kocka földre vetítése éppen a kripta templom alatti helyét jelzi.

A nyilvánosság kizárásával történõ eseményen Gáspár György rövid igével köszöntötte a vendéget, majd Isten áldását kérte az angol királyi házra és Erzsébet királynõre.

A lelkipásztor két, rendkívül értékes tárgyat is megmutatott a hercegnek. „Úgy õrizzük, mint a szemünk fényét” – mondta a lelkész, és Károly kezébe adta azt az úrasztali kelyhet, amelyet lányuk konfirmációja alkalmából Rhédey Claudia szülei 1826 májusában adományoztak az egyháznak. A majd kétszáz éves egyházi anyakönyv már csak fokozni tudta a herceg meghatódottságát. A megsárgult, poros lapok egyikén Károly a kisrédei Rhédeyek nevével találkozhatott. Erzsébet királynõ szépanyját közel kétszáz évvel ezelõtt, 1812-ben ugyanebben a templomban és ugyanezen a helyen keresztelték, ahol most a trónörökös állt. Tizennégy évvel késõbb itt konfirmált, 1841 óta pedig itt alussza örök álmát. Emléke elõtt Károly herceg egy csokor virággal tisztelgett, melyet a templom falán lévõ márványtábla alá helyezett el. Az eseményen jelen lévõ erdélyi magyar arisztokrata családok képviselõi koszorúval rótták le kegyeletüket. Károly hercegnek elsõként a rangidõs torjai Apor Csaba bárót, a nemesi családokat tömörítõ Castellum Alapítvány tiszteletbeli elnökét mutatták be, akirõl a vendég örömmel állapította meg, hogy 87 esztendõsen apjával egyidõs. A gróf Kálnoky Tibor és felesége, Anna kíséretében érkezõ Károly sorra kezet fogott a jelen lévõ grófokkal, majd Haller Bélának, Tisza Kálmánnak, Mikes Zsigmondnak, Ugron Szilárdnak, Béldi Máriának, Bethlen Anikónak, Torma Katalinnak és Betegh Stefániának szinte ugyanazt a kérdést tette fel: mit sikerült visszaszerezniük a román állam által hatvan évvel ezelõtt elkobzott javakból? A Castellum tagjai igencsak értékes ajándékkal kedveskedtek vendégüknek: egy 1820-ban Szászfehéregyházán készült kancsóval lepték meg. Mint ismeretes, a Brassó megyei valamikori szász település a herceg kedvencének számít. Erdélyi látogatásai során soha nem kerüli ki ezt a kis, dombok közötti eldugott falut, anyagi támogatásával pedig megpróbálja viszszaadni eredeti arculatát.

A látogatás a szebb napokat is megért Rhédey-kastélyban folytatódott, amely ma a Szent György-iskolaközpontnak ad otthont. A rangos vendéget Magyarosi Erzsébet igazgató vezette körbe az épületben, amelyben Rhédey Claudia született és nevelkedett. A trónörökös meghatottan és büszkén szemlélte az 1807-ben épült palota falain elhelyezett, a néhai grófnõt ábrázoló mûalkotások fényképmásolatát, illetve az angol királyi család tagjainak arcképcsarnokát. A tanári szobában rögtönzött angolórát is tartottak, melynek keretében a vendég az iskola angolul jól beszélõ pedagógusait és tanulóit faggatta településük történelmérõl. Akárcsak a templomban, Károly itt is felnézett a mennyezetre, de kazetták helyett csak málladozó vakolatot látott.

Még mielõtt Erdõszentgyörgyre ért volna, Károly herceg egy másik Maros megyei falut is meglátogatott. Szászkézden már a reggeli órákban nagy volt a sürgés-forgás. A fõúton kétféle falubelit lehetett megkülönböztetni: a herceg fogadására ünneplõbe öltözöttet, és munkásruhában lévõt, aki az utolsó simításokat végzi. Egyesek a sáncokat takarították, mások a füvet nyírták, a községháza homlokzatát festõk pedig az állványok szétszedésén szorgoskodtak. Mi történik itt a faluban? – szögeztük a kérdést egy látszólag unatkozó középkorú férfinak. „Én csak azt látom, hogy megtelt a falu, és valakit várnak. De hogy kit, a fene tudja. Én csak egy pásztor vagyok” – mutatkozott be Constantin Dumitru, aki tegnap éppen „szabadnapos” volt, a juhok legeltetését a feleségére bízva. Azok, akik jóval a falu fölött, a parasztvár romjai közelében fekvõ gyümölcsösben várakoztak, már napok óta tudták, kinek kell érkeznie. A csodálatos természeti környezetben terített asztalon nem csupán ínycsiklandozó, hanem biotermékek vártak a hercegre. A környékbeli szász települések lakói a szalonnától és házi kolbásztól a zöldhagymáig és rebarbaralekvárig, a korpából sütött kenyértõl és bazsalikommal fûszerezett túrótól a rózsalekvárig és paradicsomléig mindenfélével megpakolták az asztalt. Egyedül Ioan Bud hozott üres csebret, de amint lapunknak mondta, csak azért, hogy lássa a herceg, miként dolgozik, mert Károly egy korábbi látogatása alkalmával, amikor éppen betoppant volna mûhelyébe, õ nem tartózkodott otthon. „Életem nagy kihagyása volt, hogy 2006-ban nem mutathattam be õfelségének, mit örököltem az apámtól, és mit adok tovább a fiamnak” – büszkélkedett kétkezi munkájával a kádár. Károly minden egyes, finomsággal elõrukkoló gazdát külön faggatott. „Hol füstölik a kolbászt?”, „Milyen gyakran piacolnak?”, „Igaz-e, hogy naponta háromszor fejik a tehenet, és azt is kézzel?”, „Milyen gyakori vendég az esztenán a farkas?” és ezekhez hasonló kérdéseket tett fel, miközben, a hagyma kivételével, szinte mindent sorra kóstolt. A jóllakott és állandóan mosolygó Károly további támogatásáról biztosította a Szászföld kistermelõit. A herceg távozása egyben felszusszanási lehetõséget kínált a mosolyától és kézfogásától „olvadozó” asszonyok számára. „Láttad, így kell kinéznie egy igazi úrnak!” – mondta Károly egyik kínálója, ugyanaz a hölgy, aki a trónörökös érkezésekor még a furcsa öltözködési ízlésén kuncogott. A herceg fehér-kék csíkos ingben és barna zakóban, világos színû cipõben és a nadrágjába befogott zöld-bordó csíkos nyakkendõvel tette tiszteletét. A jelenlévõknek megígérte: hamarosan ismét viszszatér a számára évek óta oly kedves és sûrûn látogatott Erdélybe.