Hirdetés
Jogos kérés vagy diszkrimináció?

Jogos kérés vagy diszkrimináció?

A jól kereső kismamákat támogató törvénytervezetet terjesztettek a parlament elé. Nagyobb összegű gyermeknevelési segélyt (gyes) kaphatnak azok a kismamák, akiknek a szülést megelőzően az átlagosnál magasabb jövedelmük volt, amennyiben a parlament két háza elfogadja azt a törvénytervezetet, amelyet több képviselő- és szenátornő terjesztett be kedden.
2007. december 06., csütörtök

Gonosz szóra jót várnak

Kolozs megye – Karácsonyi megbékélésért imádkoznak a vitázók Aranyosegerbegyen. Évek óta tartó vita emészti a Kolozs megyei Aranyosegerbegy református gyülekezetét. A heves szócsatáktól, gyanúsítgatásoktól, névtelen levelektől sem mentes perpatvarban a hívek egy része a lelkészt és az egyházközség presbitériumát, utóbbiak és a gyülekezet másik része az előbbieket teszi felelőssé a kialakult helyzetért.
Gonosz szóra jót várnak
Gonosz szóra jót várnak
2007. december 06., csütörtök

Gonosz szóra jót várnak

2007. december 06., csütörtök

A százéves vasutat ünnepelték

Gyergyószentmiklós – A Madéfalva–Gyergyószentmiklós között közlekedő vonat száz évvel ezelőtt, 1907. december 5-én futott be először a város pályaudvarra. Erre emlékeztek tegnap a gyergyószentmiklósi városünnep alkalmából összesereglettek és az elöljárók.
A százéves vasutat ünnepelték
A százéves vasutat ünnepelték
2007. december 06., csütörtök

A százéves vasutat ünnepelték

Hirdetés
2007. december 06., csütörtök

Üdülőjegy a turizmus fellendítéséért

Január 9-én találkoznak a turisztikai minisztériumban az országos szintű vállalkozói, és szakmai egyesületek, valamint a szakszervezetek megbízottjai a megyei kereskedelmi és iparkamara képviselőivel, hogy közösen megfogalmazott javaslatok alapján módosítsák a szenátus által már elfogadott, az ingyenes üdülőjegyek alkalmazására vonatkozó törvénytervezetet.
Üdülőjegy a turizmus fellendítéséért
Üdülőjegy a turizmus fellendítéséért
2007. december 06., csütörtök

Üdülőjegy a turizmus fellendítéséért

2007. december 06., csütörtök

Energiafűz, az alternatív forrás

Csíkszereda – A Romániában még újdonságnak számító energiafűz termesztési és hasznosítási lehetőségeit ismertette Benkő Sándor, a Kontrastwege Kft. vezetője tegnap Csíkszeredában az alternatív energiaforrásokról tartott szakmai konferencián.
Energiafűz, az alternatív forrás
Energiafűz, az alternatív forrás
2007. december 06., csütörtök

Energiafűz, az alternatív forrás

Hirdetés
2007. december 06., csütörtök

Röviden

Késnek a vonatok a havazás miatt Tegnap több mint 400 percet késtek a Brassó–Predeal útvonalon közlekedő vonatok, mivel az éjszakai havazás miatt több fa és ág hullott a sínek fölötti magasfeszültségű huzalokra. A keddről szerdára virradóra hullott hótakaró súlya alatt és az erős szél miatt kidőlt fák több útvonalon is megrongálták a vezetékeket, ezért az elektromos mozdonyokat dízelmozdonyokra cserélték, és csupán egy vágányon közlekedhettek....
Röviden
Röviden
2007. december 06., csütörtök

Röviden

2007. december 06., csütörtök

Kevesebb légszennyezést

Szatmárnémeti – Az egészségkárosító anyagok szintje gyakran meghaladja a megengedett értékeket. A levegőszennyezés csökkentése, valamint az Európai Unió vonatkozó jogszabályainak ismertetése volt a fő témája a kedden és szerdán Szatmárnémetiben megtartott kétnapos, regionális környezetvédelmi konferenciának.
Kevesebb légszennyezést
Kevesebb légszennyezést
2007. december 06., csütörtök

Kevesebb légszennyezést

Hirdetés
2007. december 06., csütörtök

Nagy Zsolt a Polusnak dolgozik

Kolozsvár – A Munka sugárút és a szamosfalvi erdő közelében készülő Ifjúsági lakónegyed építési munkálatait kivitelező Euromentor építkezési cég fejlesztési igazgatójának nevezték ki Nagy Zsoltot.
Nagy Zsolt a Polusnak dolgozik
Nagy Zsolt a Polusnak dolgozik
2007. december 06., csütörtök

Nagy Zsolt a Polusnak dolgozik

2007. december 05., szerda

Röviden

Kovászna megye Különleges telefonhálózat az önkormányzatok között A háromszéki önkormányzatoknak még meg kell vásárolniuk a kétezer eurós telefonközpontot és készüléket ahhoz, hogy biztosítani lehessen minden esetben a települések közötti zavartalan kommunikációt. György Ervin, Kovászna megye prefektusa szerint a speciális telefonhálózatot (STS) működtető állami szakhatóság a megyében már kialakította a működéshez szükséges hálózatot,...
Röviden
Röviden
2007. december 05., szerda

Röviden

2007. december 05., szerda

Újabb bevásárlóközpont

Nagyvárad – Jövőre ígérik a Tiago Mallt. Románia első Tiago bevásárlóközpontját építi meg Nagyváradon az északír Mivan Development és a Moritz cégcsoport. „Örömmel tölt el, hogy bejelenthetjük, elkezdtük az építkezési munkálatokat.
Újabb bevásárlóközpont
Újabb bevásárlóközpont
2007. december 05., szerda

Újabb bevásárlóközpont

2007. december 05., szerda

Kötszer a páciensben

Orvosi műhiba miatt vizsgálódik a rendőrség. Sepsiszentgyörgy – Két ívpapír méretű gézdarabot felejtettek műtét során egy sepsiszentgyörgyi asszony hasában egy marosvásárhelyi klinikán – számolt be tegnapi sajtótájékoztatóján Corneliu Cîmpeanu, a sepsiszentgyörgyi rendőrség parancsnoka, miután az áldozat feljelentést tett az ügyészségen, és orvosi műhiba elkövetésével vádolja orvosát.
Kötszer a páciensben
Kötszer a páciensben
2007. december 05., szerda

Kötszer a páciensben

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
2007. december 05., szerda

Pert nyert Hantz Péter

A felmentett oktató szerint a bírósági döntés csattanós válasz a BBTE-nek. Jogerősen pert nyert a Babeş–Bolyai Tudományegyetemmel (BBTE) szemben Hantz Péter (képünkön), az oktatási intézmény magyar feliratok kapcsán menesztett oktatója. Az állami magyar egyetem megteremtését célul kitűző Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) alelnökét 2006 júliusában marasztalta el a BBTE etikai bizottsága.
Pert nyert Hantz Péter
Pert nyert Hantz Péter
2007. december 05., szerda

Pert nyert Hantz Péter

Hirdetés
2007. december 05., szerda

Elterelt terelőút?

Marosvásárhelyi építkezés várat magára, de a módosított tervet is változtatni kell. El sem kezdődött még Marosvásárhely terelőútjának az építése, és máris kiderült, hogy a módosított nyomvonalon is változtatni kell. Mindezt Vasile Tătar, Jedd polgármestere jelentette be a Marosvásárhelyi Televízió egyik élő adásában. Szerinte települése önkormányzata semmiként nem hagyja jóvá a jelenlegi nyomvonalat.
Elterelt terelőút?
Elterelt terelőút?
2007. december 05., szerda

Elterelt terelőút?

2007. december 05., szerda

Sárban várják a Mikulást

Gyergyószentmiklós – Már zajlanak a Szentmiklós Napok előkészületei. A Mikulás tűzijátékkal és koncerttel kísért érkezése színesíti a Szentmiklós Napok mai kezdetét. A rajt előtt egy nappal barátságtalan képet festett Gyergyószentmiklós, a szemerkélő eső elmosta a hótakarót, sárosak lettek az utak és a járdák.
Sárban várják a Mikulást
Sárban várják a Mikulást
2007. december 05., szerda

Sárban várják a Mikulást

2007. december 05., szerda

Iratot a romáknak

Kovászna megye – Nyilvántartásba veszik a háromszéki romákat. Kovászna megyében ugyanis sok roma nemzetiségű személy nem rendelkezik iratokkal, így nem veheti igénybe a különböző juttatásokat.
Iratot a romáknak
Iratot a romáknak
2007. december 05., szerda

Iratot a romáknak

Hirdetés
2007. december 05., szerda

Folytatódik a vita

Szatmárnémeti – Heves vita alakult ki tegnap a szatmárnémeti önkormányzat által szervezett közmeghallgatáson, melynek témája a város régi központjába, a stílusos kertes házak közé tervezett tömbházak engedélyeztetése volt.
Folytatódik a vita
Folytatódik a vita
2007. december 05., szerda

Folytatódik a vita

2007. december 05., szerda

Cenzúrakísérlet Csíkszeredában?

„Az elhangzott bírálatokon túl semmilyen, lapunkat érintő döntés nem született, azóta sincs semmi változás az ügyben” – közölte Sarány István, a Hargita Népe napilap főszerkesztője. A vezető annak kapcsán nyilatkozott a Krónikának, hogy a Hargita Megyei Tanács néhány tagja a legutóbbi ülésen elmarasztalta a megyei lapot.
Cenzúrakísérlet Csíkszeredában?
Cenzúrakísérlet Csíkszeredában?
2007. december 05., szerda

Cenzúrakísérlet Csíkszeredában?

Hirdetés
2007. december 05., szerda

Felelősöket keres az RMDSZ

Kolozs megye – Jelentős változtatásokat kell kieszközölni a helyi RMDSZ-szervezetek „berkeiben” ahhoz, hogy a helyhatósági választásokon ne érje meglepetés a szövetséget – jelentette ki László Attila. A Kolozs megyei RMDSZ-elnök szerint elfogadhatatlan, hogy a szövetség olyan településeken is gyenge eredményeket könyvelt el a november 25-i EP-választásokon, ahol RMDSZ-többség van az önkormányzatokban
Felelősöket keres az RMDSZ
Felelősöket keres az RMDSZ
2007. december 05., szerda

Felelősöket keres az RMDSZ

Hirdetés
Hirdetés