Sokszínű programmal ünnepel a hajdúváros

Sokszínű programmal ünnepel a hajdúváros

Szalonta – Gyermeknapi kavalkáddal veszi kezdetét ma a Szalontai Napok idei rendezvénysorozata. A jövő csütörtökig tartó városnapok nem ígérkezik olyan nagyszabásúnak, mint a tavalyi, ám így is számtalan és sokszínű programot tartogat a hajdúváros lakossága számára.
2007. május 31., csütörtök

Segítenék a sérülteket

Szatmár megye – Nem eléggé ösztönzők a fogyatékkal élők munkába állását támogató törvények. Munkaközvetítő önkénteseket képez ki a szatmárnémeti Mozgássérültek Egyesülete, ugyanis a hatályban lévő jogszabályok feltételei mellett a Szatmár megyei fogyatékkal élőknek csak igen kis hányada dolgozhat törvényes keretek között.
Segítenék a sérülteket
Segítenék a sérülteket
2007. május 31., csütörtök

Segítenék a sérülteket

2007. május 31., csütörtök

Autópálya-építés másfél év múlva

Arad megye – Másfél éven belül elkezdődhet a Nagylak–Arad autópálya közel egy évtizede húzódó építése, mivel a héten az országos út- és autópálya-építő társaság szaktanácsadói szerződést írtak alá egy négytagú nyugat-európai konzorciummal.
Autópálya-építés másfél év múlva
Autópálya-építés másfél év múlva
2007. május 31., csütörtök

Autópálya-építés másfél év múlva

2007. május 31., csütörtök

Eltüntetik a besztercei garázsokat

Lebontatja a Beszterce történelmi központjában, közterületen épített garázsokat a helyi tanács, helyükön pedig parkolókat vagy zöldövezeteket hoznak létre. Azokra a tulajdonosokra, akik nem bontják le önként az építményeket, 2500 lejes bírságot róhatnak ki.
Eltüntetik a besztercei garázsokat
Eltüntetik a besztercei garázsokat
2007. május 31., csütörtök

Eltüntetik a besztercei garázsokat

2007. május 31., csütörtök

Rosszul döntött a megyei tanácselnök?

Brassó megye – A költségvetés igazságtalan elosztásával vádolják a Brassó megyei tanácsosok Aristotel Cãncescut, a testület elnökét. A tíz demokrata párti tanácsos kedden levélben juttatta el kifogásait a tanácselnökhöz. Az elöljárók azt kifogásolják, hogy Cãncescu politikai érdekeket szem előtt tartva osztotta el a helyi befektetésekre, fejlesztésekre szánt összegeket, ezzel súlyosan megsértve a közpénzügyi törvényt.
Rosszul döntött a megyei tanácselnök?
Rosszul döntött a megyei tanácselnök?
2007. május 31., csütörtök

Rosszul döntött a megyei tanácselnök?

2007. május 31., csütörtök

Négy hónapja nincs alprefektus

Kovászna megye – Közel négy hónapja áll üresen a Kovászna megyei alprefektusi szék. György Ervin prefektus tegnapi sajótájékoztatóján közölte, a közeljövőben tárgyalni kíván ez ügyben Cãlin Popescu-Tãriceanu kormányfővel.
Négy hónapja nincs alprefektus
Négy hónapja nincs alprefektus
2007. május 31., csütörtök

Négy hónapja nincs alprefektus

2007. május 31., csütörtök

Röviden

Sepsiszentgyörgy Címert kapott a város Elfogadta tegnapi ülésén a kormány Sepsiszentgyörgy címerét, amelyet korábban az Országos Heraldikai Bizottság jóváhagyott. A középső halmon aranymedálban a sárkánnyal küzdő Szent György lovag fekete „árnyéka” látható, ami arra utal, hogy Sepsiszentgyörgy címere névcímer. A címerfedő hétbástyás falkorona – egyébként a pajzs alakjával együtt kötelező – a közigazgatási egység...
Röviden
Röviden
2007. május 31., csütörtök

Röviden

2007. május 31., csütörtök

Hibaigazítás

Lapunk május 28-i számában megjelent A MÚRE kilépne a Communitasból című írásunkban közöltekkel ellentétben Kelemen Hunor nem a Communitas Alapítvány elnöke, hanem az alapítvány sajtó szaktestületének elnöke.
Hibaigazítás
Hibaigazítás
2007. május 31., csütörtök

Hibaigazítás

2007. május 31., csütörtök

Társulási kudarc

Kovászna megye – Két önkormányzat visszalépett a szövetségalapítástól. Az ötödik próbálkozásra sem sikerült bejegyezni a székelyföldi önkormányzatok szövetségét a sepsiszentgyörgyi bíróságon. A Szövetség a Székelyföldért Egyesület jogi bejegyzését ezúttal az akadályozta meg, hogy két háromszéki önkormányzat visszavonta a társulásra vonatkozó határozatát.
Társulási kudarc
Társulási kudarc
2007. május 31., csütörtök

Társulási kudarc

2007. május 30., szerda

Erőszak alkalmazásával vádolják a csendőröket

Hargita megye – Két fiatalt 100 lejes pénzbírsággal sújtottak, illetve a szemtanúk és az áldozatok állítása szerint bántalmaztak a gyergyószentmiklósi csendőrök a múlt hét végén a gyergyóalfalusi Éden diszkó előtt. A bírságot köztéren fogyasztott szeszes ital miatt rótták ki. A bántalmazás tényét azonban cáfolták az illetékesek, és orvosi bizonylat sem tanúskodik róla.
Erőszak alkalmazásával vádolják a csendőröket
2007. május 30., szerda

Röviden

Máramaros megye Juhokba csapott a villám Harmincnyolc juhot ütött agyon keddre virradóra a villám a Máramaros megyei Szaploncán. A juhok Maria ªteþca, a község polgármestere tulajdonában voltak. A károk értéke eléri a 9150 lejt. A lévő juhok egyébként a polgármester magántulajdonában voltak. A katasztrófavédelmi felügyelőség értesítette a történtekről a bukaresti illetékes hatóságot, amelynek döntenie kell, hogy az incidens természeti...
Röviden
Röviden
2007. május 30., szerda

Röviden

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2007. május 30., szerda

Újjászülető történelmi út

Bihar megye – Felújítják a Bihardiószeg és a magyarországi Álmosd közötti útszakaszt. Újjáépítik a határ melletti Bihar megyei települések Magyarországra vezető útjait, amelyeket a két világháború között, a trianoni döntést követően szüntettek meg. A sort Bihardiószeg nyitja, mivel ez az első település, melynek önkormányzata sikeresen pályázott támogatásra a munkálatok kivitelezéséhez.
Újjászülető történelmi út
Újjászülető történelmi út
2007. május 30., szerda

Újjászülető történelmi út

2007. május 30., szerda

Zene, játék és könyv minden korosztálynak

Erdővidék – A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Ray Cooney: Ketten a netten (Bigámia II.) című vígjátékával kezdődött meg tegnap este az idei Barót Napok.
Zene, játék és könyv minden korosztálynak
2007. május 30., szerda

Csíksomlyói perselyrabló

csíksomlyói kegytemplom perselyének kifosztásával vádolják a csíkszeredai S. P-t. A 31 éves férfi hétfőre virradóra 60 ezer lej értékű lejt és valutát tulajdonított el a hívek adományaiból. A feltételezett tolvajt egy ferences rendi szerzetes érte tetten, amint a pénzösszeggel távozni készült a templomból.
Csíksomlyói perselyrabló
Csíksomlyói perselyrabló
2007. május 30., szerda

Csíksomlyói perselyrabló

2007. május 30., szerda

Botulizmust okozhat a halkonzerv

Thaiföldről importált tonhalkonzerveket von vissza az Országos Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVA), miután egy Beszterce-Naszód megyei férfi emiatt kapott súlyos ételmérgezést, botulizmust. Az ANSVA valamennyi megyei kirendeltsége keresi a konzerveket a boltok pultjain, illetve a forgalmazó cégek raktáraiban, hogy megakadályozzák a fertőzés elterjedését.
Botulizmust okozhat a halkonzerv
Botulizmust okozhat a halkonzerv
2007. május 30., szerda

Botulizmust okozhat a halkonzerv

2007. május 30., szerda

Telekspekuláció a Nokia-üzem mellett?

Kolozs megye – Visszautasítja az Alsózsuk és Apahida környéki földterületekre vonatkozó tulajdonlevelek aláírását Alin Tiºe Kolozs megyei prefektus, azt állítva, hogy a helyi földosztó bizottságok tagjai több alkalommal dokumentumokat hamisítottak.
Telekspekuláció a Nokia-üzem mellett?
2007. május 30., szerda

EU-zászlók miatt indítottak pert

Bírósági eljárást indított a Kolozs megyei prefektúra ellen Adrian Tatu bukaresti lakos, aki 90 ezer euró kártérítést követel amiatt, hogy az intézmény épületére 2007. január elseje előtt kitűzték az Európai Unió zászlóját. Tatu két hete a Temes megyei prefektúrát is beperelte ugyanilyen indokkal, akkor viszont 100 ezer eurós kártérítést kért.
EU-zászlók miatt indítottak pert
EU-zászlók miatt indítottak pert
2007. május 30., szerda

EU-zászlók miatt indítottak pert

2007. május 30., szerda

Választás csak jövőre

A táblabíróság felfüggesztette a székelyudvarhelyi választás időpontjáról szóló kormányhatározatot. Mégsem választ önkormányzati testületet a hét végén Székelyudvarhely. A marosvásárhelyi táblabíróság ugyanis tegnap felfüggesztette a június 3-ára választást kiíró kormányhatározatot, és az Állandó Választási Hatóságnak a lebonyolítást szabályzó rendeletét is, továbbá az RMDSZ-t sem fogadta el érdekelt félként, elutasítva belépését...
Választás csak jövőre
Választás csak jövőre
2007. május 30., szerda

Választás csak jövőre