Zsarolásra is készek az iskolákért

Kolozs megye – Eredménytelen alkuk után bekeményíteni készül az RMDSZ. A bánffyhunyadi és tordai önkormányzat RMDSZ-frakciója csak abban az esetben hajlandó megszavazni a tanácsülések fontos napirendi pontjait, ha a testület hajlandó beleegyezni a magyar iskola beindításába, jelentette ki László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke.

2007. január 04., 00:002007. január 04., 00:00

„Ha nem születik pozitív megoldás elvárásainkra, akkor ne számítsanak a szavazatainkra sem” – fogalmazott László Attila. Hozzátette: Tordán még január folyamán alpolgármestert kell választani az időközben a vízművek igazgatójává előléptetett elöljáró helyére. Mindegyik pártnak van jelöltje, ám az RMDSZ csupán azt hajlandó támogatni, aki készen áll megoldani a magyar iskola létrehozásának már évek óta halogatott ügyét.
Az RMDSZ az eredménytelen tárgyalások és egyeztetések nyomán határozta el, hogy merészebb eszközökhöz folyamodik. Amint arról beszámoltunk, egyelőre sem Tordán, sem Bánffyhunyadon nem lehetséges a magyar iskola beindítása, a kezdeményezést a helyi önkormányzat és a megyei tanfelügyelőség gátolja. A két magyar iskola létrehozására irányuló kérelmet decemberben a Kolozs megyei tanfelügyelőség is elutasította. Titiana Zlãtior főtanfelügyelő nem tartja időszerűnek a két város magyar közösségének kérését, mivel szerinte ez a tanerők átcsoportosítását vonná maga után, és zavart okozna az oktatás menetében. A helyi magyar szülők és az iskolaügyet támogató RMDSZ ezért magasabb szinten próbálják érvényteleníteni a tordai és a bánffyhunyadi magyar tannyelvű iskolákat visszautasító tanfelügyelőségi döntést. „A határozatot mindenképp megfellebbezzük” – jelentette ki lapunk kérdésére László Attila.
Bánffyhunyad és Torda magyar lakossága magyar tannyelvű iskolákat szeretne beindítani, ahol a város több iskolájában szétszórt magyar nemzetiségű diákok tanulnának. Javaslataik megtárgyalását korábban a két város helyi tanácsa visszautasította, annak ellenére, hogy az iskolát igénylő szülők és a magyar lakosság utcai tüntetéseket is szervezett.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 01., szerda

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok

Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok
2025. október 01., szerda

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban

A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban
2025. október 01., szerda

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat

Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat
2025. október 01., szerda

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek

Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek
2025. október 01., szerda

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban

Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban
2025. október 01., szerda

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről

152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről
2025. október 01., szerda

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)

Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)
2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása