Hirdetés

Zárolták a csíkszeredai, az udvarhelyi és a zetelaki önkormányzat számláit

Felfüggesztette a kormánypénzek folyósítását a csíkszeredai, a székelyudvarhelyi és a zetelaki polgármesteri hivatalnak a Hargita Megyei Adóhatóság, miután az említett önkormányzatok még nem fogadták el az idei költségvetést.

Pap Melinda

Dénes Emese

2011. február 24., 10:142011. február 24., 10:14

Nicolae Niga, a megyei kincstár vezetője elmondta, március 4-éig kell elküldeni a pénzügyminisztériumnak az önkormányzatok büdzséjének összesítését, de nem tudják elkészíteni, mivel Csíkszereda, Székelyudvarhely és Zetelaka még nem dolgozta ki a sajátját. Az illetékes szerint így fennáll a veszély, hogy Bukarest nem folyósítja a kormánypénzeket, és a pedagógusok jövő héten nem kapják meg a bérüket.

Hargita megyében egyébként Csíkszereda volt az első önkormányzat, amely elfogadta az idei büdzsét, azonban mivel a megyei tanács csak jóval később hagyta jóvá saját költségvetését, a megyeszékhelyé is módosításokra szorul. A törvény értelmében a helyi önkormányzatoknak február 11-éig kellett volna kidolgozniuk a 2011-es költségvetésüket, de erre nem kerülhetett sor, mivel a megyei tanács február 6-án fogadta el sajátját. Ez az RMDSZ-es és a magyar polgári párti frakció közötti viták miatt késett.
Antal Attila alpolgármester szerint Csíkszereda szempontjából nem veszélyes a helyzet, hiszen csak kisebb változtatásokat kell eszközölniük, amire a pénteki tanácsülésen kerül sor.

Udvarhely: keveslik a pénzt

A székelyudvarhelyi tanács szintén pénteken ül össze újra, hogy elfogadja a büdzsét, míg a zetelaki önkormányzat jövő héten dönt a község pénzügyi helyzetéről. Udvarhelyen egyébként a múlt pénteki ülés napirendjén szerepelt a költségvetés elfogadása, erre azonban nem került sor. Mint arról beszámoltunk, Jakab Attila, a Zöld Párt képviselője bejelentette: ameddig a megyét vezető RMDSZ méltánytalanul bánik Udvarhellyel, nem szavaz a kérdésben. A tanácsos arra utalt, hogy szerinte a város aránytalanul kevés pénzt kapott a megyétől. S mivel az egyetlen zöld párti képviselő szava lett volna a döntő a kilenc RMDSZ-es és a kilenc MPP-s tanácsos vitájában, Bunta Levente polgármester berekesztette az ülést. Az elöljáró beszámolójából kiderült, hogy Udvarhely idén 64 millió lejből gazdálkodhat, míg tavaly 72 millió leje volt. A különbözetet pályázatokból próbálják pótolni, mondta Bunta, aki szerint különösen fontosak a beruházások. Korábban több MPP-s tanácsos is kifogásolta, hogy a megyei tanács „mostohagyerekként” kezeli Udvarhelyt, és kevesebb pénzzel támogatja, mint egyes községeket.

Borboly: pályázni kell!

Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke tegnap nyílt levélben válaszolt a vádakra, kifejtve: a megyei önkormányzat „soha semmilyen módon nem rövidítené meg a székely anyavárost”. „Minden pozitív kezdeményezésben partnerek vagyunk, és ha tehetjük, magunk is kezdeményezzük a város javát szolgáló projekteket” – hangsúlyozza a tanácselnök, példaként a Növényvédelmi Állomást vállalkozásokat segítő inkubátorházzá való átalakítását említve. Borboly arra is felhívja a figyelmet, hogy a megyei költségvetés idei „kiemelt kedvezményezettjei az elmaradott falvak”. „A városok fejlődése csak a falvakkal együtt lehetséges, hiszen senki sem szeretne – nyilván Önök sem – kiüresedett vagy elgettósodott, infrastruktúra és remény nélkül hagyott székely falvakat látni a városok környékén” – írja, rámutatva: az Udvarhely által kért 60 ezer euró csupán a büdzsé fél százalékát teszi ki, miközben egy kis település számára ez jelentős összeg.

Borboly Csaba levelében elítélően ír az udvarhelyi tanácsban uralkodó hatalmi harcokról, kifejtve, miközben a szóban forgó önkormányzati képviselők lassan tizenöt éve acsarkodnak, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön a vezetők azzal foglalkoztak, hogy uniós pályázatokon szerzett tízmillió eurókból fejlesztették a várost. „Miközben mások dolgoznak, pályáznak, fejlesztenek, Önök menetrendszerűen bűnbakokat keresnek, akiket felelőssé tehetnek a várost vezető politikai klikk kudarcaiért. Hol helyi politikai ellenfeleikre, hol az országos politikára, hol meg a megyei tanácsra mutogatnak. Mikor vállalnak végre felelősséget saját döntéseikért?” – teszi fel a kérdést Borboly Csaba, arra buzdítva a tanácsosokat, hogy „ne akarják gúzsba kötni a polgármester kezét, hanem inkább segítsenek neki a fejlesztési források megszerzésében”.

Bizonyítana az EMNT

Az udvarhelyi tanácsban uralkodó viszályra hívta fel a figyelmet tegnapi sajtótájékoztatóján Nagy Pál, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) helyi elnöke is. Kifejtette: rossz fényt vet a városra, ha állandóan csak a civakodás terjed. Nagy elítélte a tanácsosok magatartását, akiknek a város érdekeit kellene képviselniük, de nem a megoldást keresik, hanem egymás döntéseit támadják. Hozzátette, helyeslik Jakab Attila zöld párti tanácsos magatartását, aki a legutóbbi ülésen tartózkodott a költségvetést illetően. Elmondta, habár egy város életében nem is lehet jelentős megvalósításokat eszközölni ebből az összegből, erre mégis oda kell figyelni. Az elnök megjegyezte, ha a következő választások után pártjuk bekerül az önkormányzatba, bebizonyítják, hogy a város érdekeit szem előtt tartva lehet munkálkodni.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés