Hirdetés

Zarándoklat a sokat vitatott Medjugorjébe

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

[RIPORT] Lourdes és Fatima mellett a bosznia-hercegovinai Medjugorje még nagyon friss zarándokhelynek számít. Ennek magyarázata rendkívül egyszerű: az első, 1981-ben jegyzett Mária-jelenéstől alig valamivel több, mint harminc esztendő telt el, és a római katolikus egyház álláspontja sem kristályosodott ki teljesen. Másrészt a volt jugoszláv állam vasfüggöny-, majd háborús politikája távol tartotta a nyugati kereszténységet ettől a kis falutól.

Szucher Ervin

2011. november 25., 07:462011. november 25., 07:46

A jelenésekről szóló hírek hosszú ideig csak a Szabad Európa Rádió hullámain jutottak a volt Jugoszlávia határain túlra. Mára viszont keresztények százezrei zarándokolnak a Mostar melletti, a keresztény és mohamedán világ találkozása mentén fekvő kis településbe.

A vallási turizmusból élnek

Bár egyszerű meteorológiai jelenségnek vagyunk tanúi, mintha mégiscsak a hely szellemének köszönhetnénk, hogy Medjugorjéhoz közeledve a több órája megállás nélkül zuhogó esőt gyönyörű napsütés váltja fel. Amint felérünk a kanyargó szerpentinen, hatalmas fennsík nyílik meg előttünk, innen már csak karnyújtásnyira vagyunk a célponttól. Ez nemcsak a megsokasodott forgalomjelző táblákból, a panziók és turistabuszok sűrűségéből is kiderül. A szegényebb vidékekre jellemző szürke kis falvak megkopott házait újonnan épült, takaros épületek váltják.

A szemét is lényegesen több, mint Bosznia-Hercegovina más tájain, de erről inkább a látogatók tehetnek. Nem mindenki a Szűz Máriával és Istennel való találkozást keresi a szent helynek tartott, mintegy négy-ötezer lelket számláló faluban. A kávézók már a délelőtti órákban megtelnek, és az üzletsoron is nagy a jövés-menés. A bevásárlóturizmusra „szakosodott” vendégek szinte ujjongva veszik tudomásul a hazai pénznemnek számító konvertibilis márka keménynek mondható vásárlóerejét. A kereskedők boldogan kínálják portékáikat, tudván, hogy minden egyes tárgy, amire rákerült a Megváltó anyjának a képe, könnyen elkel.

Erdélyből érkezettként kaján rosszmájúsággal állapítjuk meg, hogy nemcsak a mi korondi meg körösfői árusaink hagytak alább az igazi népművészettel, a medjugorjei kereskedőknek is jól jövedelmez a giccs. Az, hogy a kegytárgyak zöme műanyagból készült, hagyján, de hogy Szűz Mária akvarellbe festett képe mellett mit keres az egy eurónak megfelelő összegért vesztegetett amerikai zászló, kérdéses. A panziók szinte egymást érik, de a gazdasági válság meg a balkáni instabilitás ellenére újabbak és újabbak épülnek. Pedig nem is olyan régen az aránylag szegény falunak számító település lakói szőlő- és dohánytermesztésből éltek. Mára egyértelmű: Medjugorje lakosságát – függetlenül attól, hogy vallásos-e, vagy sem, hisz-e a csodában, vagy egyszerűen megmosolyogja a jelenésekről szóló történeteket – a Szűzanya tartja el.

Szentmisék megállás nélkül

Az üzletsortól már jó rálátás kínálkozik a Szent Jákob-templomra. Az aránylag korai időpont ellenére az előtte lévő tér már benépesült. Az egyik padon olaszországi asszonyok mondják kitartóan a rózsafüzért, valamivel odébb spanyolul beszélő fiatalok kulcsolják össze kezüket, és tekintenek Szűz Mária szobrára. Valamivel közelebb az alkotáshoz néhány idősebb személy a szobrot körülvevő kovácsoltvas kerítést kezdi csókolgatni. Egy fa árnyékában tolókocsis fiatalember mormol valamit magában, biztos a csodával határos felépüléséért imádkozva. Közben idősödő olasz pár kér meg, hogy fényképet készítsünk róluk meg a Szűzanya szobráról. Aztán még egyet és még egyet. Az urat Antoniónak hívják, de felesége folyton becenevén szólítja, és arra próbálja rávezetni, hogy a csodákban hinni kell. De Tóni bácsit inkább a fényképezkedés érdekli, nem asszonya hegyi beszéde.

Bent, a templomban éppen német nyelven celebrál misét egy hatfős papcsoport. A bejáratnál pontos órarend jelzi, hogy mikor, milyen nyelven lehet igét hallgatni. Aki nem jut be Isten házába, helyet foglalhat a templom mögött kialakított hatalmas nézőtéren. Most éppen nem a benti szertartást követik kivetítőn, hanem élőben a bibliát magyarázó olasz fiatalembert hallgatják.

Fiataloknak jelent meg a Szűzanya

A Medjugorjéba zarándoklóknak a templomi eseményeken túl két fontos célpontjuk van: az első jelenés helye és a Krizevacon felállított hatalmas betonkereszt. Először itt mutatkozott meg Szűz Mária 1981. június 24-én két fiatal lánynak, a 15 éves Ivanka Ivankovicsnak és a nála egy esztendővel idősebb Mirjana Dragicsevicsnek. A tinédzserek a közeli Bijakovic faluból indultak egy kiadós délutáni sétára. Visszafelé jövet Ivanka felpillantott a Podbrdo-hegyre, s egy fényben ragyogó, fiatal nő alakjára lett figyelmes. Mirjana megjegyezte, hogy a ruhája nem ebből a korból való, s hogy gyermeket tart a karjában. Ivanka már ekkor biztos volt benne, hogy a Szűzanya áll előttük. Miközben a hölgyet figyelték, megérkezett barátnőjük, Vicka, az akkor 17 éves Vida Ivankovics is. Ő is tisztán látta a nőalakot, aki ezüstösszürke ruhában, égszínkék szemekkel, kicsi, szív alakú szájjal, fehér fátyollal állt, mely alól fekete hajtincsek bukkantak elő.

Arca szabályos rózsaszín volt, a feje körül tizenkét csillagból álló „korona” lebegett, gyermekét pedig fátylával takarta. Lábát hosszú ruha fedte, s puha felhőn állt, mely kicsivel a föld felett lebegett. A gyerekek elmondása szerint a Szűzanya húszévesnek tűnt, nyúlánk, arányos testalkatú, szépségét pedig nem lehetett szavakba foglalni. Az elkövetkező időszakban mindennap újra és újra megjelent a Szűzanya. Többen látták a Krizevacon a hatalmas fogadalmi keresztet a tengelye körül forogni. A mondák szerint egy idős vak ember viszszanyerte a látását. Egyik este, alkonyatkor a Krizevac felett az égen megjelent egy nagy felirat: mir, ami több szláv nyelven is békét jelent. Ezt már a környező falvakban is sokan látták, ma is hajlandók erről tanúskodni. Egyik közülük éppen a medjugorjei plébános volt.
A Szűzanya nemcsak hogy megmutatkozott, a gyerekek szerint meg is szólalt.

Egyik alkalommal éjféli találkára hívta őket és családtagjaikat. Teljesítették is a kívánságát, mintegy negyven kísérővel megjelentek a hegy tetején. Amint odaértek, letérdeltek, és imádkozni kezdtek. Rövid időn belül megnyílt az ég, nagy fényesség áradt az egész hegyre, a gyermekek irányába pedig egy gömb ereszkedett lefelé, ami sok ezer apró csillagra hullott szét, mielőtt földet ért volna. A világosságot sokan látták, még a falu másik szélén is. Ez az éjszakai jelenés az ott lévők szerint mintegy negyven percig tartott.

Egy másik alkalommal a késő délutáni órákban a zarándokok százai néztek szabad szemmel a napba, amely sokkal nagyobb volt a szokásosnál, teljesen fehér, és a saját tengelye körül forgott. Azután fényhullámok törtek ki belőle, amelyek egyre szélesedtek. Utána fényes fehér sugarak jelentek meg, amelyek fokozatosan hosszabbodtak. A sugarak egy része eltűnt az égen, másik részük a föld felé irányult, de mielőtt földet ért volna, megtört, és egyenesen a templom felé haladt.

Ezek után már csak a nap látszott, amelyet vörös gyűrű vett körül, s amely néhány pillanat múlva arany gyűrűvé vált. Mihelyt megszűnt a vízió, a krizevaci kereszt körül vöröses köd gomolygott, amely szív alakúvá vált, s a közepén látszott a kereszt. Ez a piros szív lassan leereszkedett a keresztről a hegy tövébe, majd újra felemelkedett, majd átkarolta a keresztet. Néhány másodperc múlva a szív a Szűzanya alakját vette fel, aki széttárt karokkal, kissé meghajolva állt. Az egybegyűltek mellett ezt Stanko Vasilj és Janko Bubalo, két idős ferences is látta, s erről írásos jelentést is tettek. Az évek során a szemtanúk négy üzenetről számoltak be. Ezek a békéről, a megtérésről, az imádságról és a böjtről szólnak.

Az egyházfők kételkednek

Hivatalosan azonban a mai napig sem ismerték el a jelenéseket. Egyes papok hazugságnak vagy akár Lucifer művének tulajdonítják a látomásokat. Mások viszont híveikkel együtt zarándokolnak el a kis hercegovinai faluba, és imádkoznak a Szűzanyához. Statisztikák szerint már ezelőtt tíz évvel, amikor egyrészt nehézkes, másrészt aránylag kockázatos volt bemerészkedni Hercegovina földjére, a zarándokok száma lenyűgözőnek bizonyult. Így például 2001 áprilisában 180 ezer hívő áldozott a helyi plébánia területén, és a szentmisét 4490 bel- és külföldi pap celebrálta együttesen. Öt év múlva, 2006 júniusában 200 ezer személyt áldoztatott 4503 lelkész.

A 90-es évek végén Medjugorje ellen emelte fel a szavát II. János Pál pápa, valamint Joseph Ratzinger bíboros, a jelenlegi XVI. Benedek pápa is. A Hittani Kongregáció 2008. május 30-án Tomislav Vlašić ferences atya ellen, a jelenséget látók akkori lelkigondozója ellen egyházi büntetést szabott ki néhány, az egyházi fegyelem elleni vétsége miatt. Egy évvel később saját kívánságára a pápa laicizálta, ezért elhagyta a ferences rendet.

Ratko Perić püspök szintén nagyon szkeptikus a jelenésekkel kapcsolatosan. Előadásaiban és írásaiban azt hangoztatja, hogy a szemtanúk adatai nagyon bizonytalan lábakon állnak. Perić egyenesen hazugsággal vádolta meg azokat, akik Mária megjelenéséről számoltak be. A püspökség és a helyi ferencesek közötti konfliktus odáig fajult, hogy az egyházfő 2009 nyarán betiltotta az egyház kápolnájában működő Oasi della Pace (A béke oázisa) nevet viselő közösséget. Ugyanakkor büntetést helyezett kilátásba, amennyiben a helyi plébánia a továbbiakban is szent helynek nevezi Medjugorjét.

Ezzel szemben Frane Franic spliti érsek 1983-ban úgy vélekedett: a medjugorjei esemény két év alatt nagyobb hatást fejtett ki a hitéletre, mint a háború után eltelt négy évtizedes, úgymond szokványos lelkipásztori működése. Szintén jó jelnek számít, hogy a vizsgálóbizottság tagjai – akik ugyan nem tapasztaltak természetfölötti eseményre utaló jeleket – engedélyezték, hogy Medjugorje továbbra is az imádság helye legyen.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
2026. október 10., szombat

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint

Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint
2026. október 10., szombat

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita

Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita
2026. október 09., péntek

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében

Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében
2026. október 09., péntek

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár

Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár
Hirdetés
Hirdetés