Hirdetés

Közel száz vonatjáratot szüntet meg márciustól a CFR

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Március elsejétől 97, a nagyvárosok környékén kisebb távon közlekedő vonatjáratot szüntet meg a CFR.

Kőrössy Andrea

2018. február 08., 11:382018. február 08., 11:38

2018. február 08., 11:422018. február 08., 11:42

Közel 100 vonatjáratot szüntet meg teljesen, illetve von ki a forgalomból bizonyos napokon március elsejétől az állami vasúttársaság (CFR), amely azzal indokolja az intézkedés szükségességét, hogy a szóban forgó szerelvényeket kevés utas veszi igénybe. A Pro Tv beszámolója szerint

a változások elsősorban az ingázókat érintik hátrányosan, a CFR ugyanis főként a nagyvárosok, többek között Kolozsvár, Temesvár és Brassó környéki, rövid távon közlekedő járatokat szünteti meg, összesen 97-et.

Hirdetés

A vasúttársaság a Pro Tv-nek küldött válaszában közölte: az intézkedés az anyagilag nem kifizetődő járatokat érinti, amelyeken az utasok száma jellemzően nem haladja meg a tízet.

Rodrigo Maxim, a vasúti alkalmazottakat tömörítő szakszervezet vezetője ezzel szemben azt nyilatkozta: a CFR vezetősége és a közlekedésügyi minisztérium szándékosan tönkre akarják tenni a társaságot, szerinte pedig a magán-vasúttársaságok alig várják, hogy átvegyék a kieső járatok működtetését. Nicolae Siladie, a személyszállító ágazat (CFR Călători) szakszervezetének vezetője eközben a Digi24 hírtelevíziónak elmondta:

a vezetőség úgy hozta meg a döntést, hogy nem végzett előzetes felmérést a járatok kihasználtságáról. Mint részletezte, az egyik járatot éppen a CFR ingázó alkalmazottai használták.

A Digi24 tájékoztatása szerint ráadásul a jegyirodákban március elseje utánra is lehet bérletet vásárolni olyan szerelvényekre, amelyek elvileg már nem fognak akkor közlekedni. A tévécsatorna portálján az érintett járatok listáját is közölte, eszerint márciustól nem közlekedik egyebek mellett a Kolozsvár és Aranyosgyéres, a Kolozsvár és Székelykocsárd, a Kolozsvár és Máramarossziget, valamint a Vajdahunyad és Piski közötti szerelvény – utóbbi esetében a napi mind a hat járat. Továbbá felfüggesztik a Szatmárnémeti és Nagybánya közötti szombati járatot, illetve Szatmárnémeti és Halmi között szombaton, vasárnap és a hivatalos ünnepnapokon nem jár majd a vonat.

A CFR Călători egyébként mintegy 1400 vagonnal, mozdonnyal és Kék Nyíl szerelvénnyel rendelkezik, ezek többsége azonban igencsak leromlott állapotban van,

ráadásul az elavult vasúti infrastruktúra miatt rendkívül lassan tudnak közlekedni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
Hirdetés
Hirdetés