2012. január 23., 07:562012. január 23., 07:56
A vizet a hegyi források befogásával nyerik, két 200 köbméteres víztároló tartályba gyűjtik, amelyekből egy-egy víztisztító házon keresztül jut el a háztartásokba. Timár Zsombor László polgármester elmondta, a beruházás óriási jelentőségű a község lakói számára, mivel mostanig a településen csak másfél kilométer hosszú ivóvízvezeték volt, miközben az utcák összhossza több mint 30 kilométer. Az elöljáró reményét fejezte ki, hogy az infrastruktúra javulásával emelkedik a turisztikai szolgáltatások színvonala, ami azért fontos, mert a turisták száma egyre növekszik Gyimesben. Borboly Csaba megyei tanácselnök arra hívta fel a figyelmet, hogy még számos beruházásra van szükség a térségben, amelyekre sor kerítenek.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.