
Fotó: Boda L. Gergely
A marosvásárhelyi önkormányzat többszöri nekifutás után végül pénteken rendkívüli tanácsülés keretében döntött a szemétdíj megemeléséről, a sporttámogatások ügyében azonban csak részmegoldás született.
2016. október 23., 19:102016. október 23., 19:10
A háztartási szemét kezeléséről szóló, már a szakbizottságokban is parázs vitát szító határozattervezetbe két ár is szerepelt: az egyik, amelyet a Salubriserv szolgáltató kért (11,21 lej) és a másik, amelyet a városháza szakbizottsága a bekért adatok alapján és a megyei hulladékkezelési tervben szereplő adatok alapján számított ki (9,30 lej).
Bakos Levente RMDSZ-es tanácsos az ülésen arra kereste a választ, hogy a megadott árakat lehet-e csökkenteni például azzal, hogy elhagyják a költségek közül a szemét válogatásával, komposztálásával járó összeget, hiszen egyelőre ezt a feladatot nem végzi el a Salubriserv. A jogi felszámolás alatt lévő szolgáltató képviselője arra hivatkozott, hogy ők már 200 ezer eurót fektettek a válogató- és komposztálóberendezésbe, és nem az ő hibájuk, hogy egyelőre ez nem üzemel. Végül a tanácsosok négy ellenszavazattal a szakbizottság által javasolt szemétdíjra bólintottak rá, ami azt jelenti, hogy a korábbinál 50 banival kell majd többet fizetni egy köbméter szemét elszállításáért.
A sporttámogatásokról szóló határozattervezetet az RMDSZ-es Magyary Előd, Mózes Levente, a szociáldemokrata Cristian Bratanovici és a liberális Matei Dumitru és Miculi Vasile nyújtotta be. A tervezet első része arról szólt, hogy a sportklubok jogosultak arra a támogatásra, amelyet még augusztusban szavaztak meg nekik, mivel törlesztették az állammal szembeni adósságokat, és visszafizették azokat az összegeket, amelyeket a Számvevőszék megállapított.
A tervezet második részében megállapítják, hogy folytatni kell a kiemelt négy sportklub támogatását a 2016/2017-es idényben is, s erre összesen húszmillió lejre van szükség a helyi költségvetésből. A benyújtott irat szerint 4 millió lejt kapna a Maros Kosárlabdaklub, illetve további összegeket, amennyiben dobogós helyen végez. 2 millió 50 ezer lejben részesülne a Medicina röplabdacsapat, amelynél nincs feltételként megszabva a teljesítmény, 1,5 millió jutna a City’us futsalcsapatnak, jó eredmények elérése esetén pedig bővítenék az összeget.
A legnagyobb támogatásra a komoly anyagi nehézségekkel küszködő AS Ardealul labdarúgóklub számíthat: 6,4 millió lej, illetve további 1,2 millió lejt kaphatnak azért, hogy elkerüljék a román élvonalból való kiesést. Ahhoz azonban, hogy a pénzcsapok kinyíljanak, az ASA számára azt is feltételül szabnák, hogy a klub átalakításával megbízott szakértői csoport bemutasson egy átszervezésre vonatkozó tervet. A tervezet ellenzői, a Szabad Emberek Pártjának (POL) tanácsosai kifejtették: igazságtalannak tartják, hogy a város közpénzekből ilyen jelentős mértékben támogasson négy sportklubot. Hermann Mark Christian arra hívta fel a figyelmet, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) már vizsgálódik a sporttámogatások ügyében, és félő, hogy egy újabb ilyen jellegű döntés további vizsgálatokat eredményez.
A testület végül úgy döntött, a tervezetet két részre „bontják”, s első lépésben csak azt a cikkelyt fogadják el, amely arról szól, hogy a már augusztusban elfogadott döntés alapján a sportklubok megkaphatják a 2015/2016-os idényre szóló városházi támogatást. A következő idényre szóló összegekről a tanács a csütörtöki ülésen dönt.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!