Hirdetés

Vita a gondozók bérezéséről

Nem a segélyezésre, hanem a szociális intézményrendszer kiépítésére kellene nagyobb hangsúlyt fektetni az állami és magán szociális szolgáltatók szerint. Albert Álmos RMDSZ-es szenátor arról számolt be, hogy a szövetségnek sikerült megakadályoznia a munkaügyi minisztérium tervét, mely szerint megszüntetnék azt a lehetőséget, hogy a fogyatékkal élők gondozóit az önkormányzatok alkalmazzák.

Bíró Blanka

2011. november 23., 07:472011. november 23., 07:47

Az RMDSZ azt javasolta, hogy a jól működő közhasznú egyesületeknek, például a Caritas vagy a Vöröskereszt szervezeteinek kellene átadni ezt a szociális szolgáltatást. Albert úgy tudja, a munkaügyi minisztérium fontolóra veszi a javaslatot, de egyelőre minden marad a régiben.
Albert Álmos kifejtette, a kormány tervei szerint ugyanazt a pénzösszeget továbbra is megkapta volna a fogyatékkal élő családja, ám támogatás formájában, így nem kellett volna a gondozó után különböző társadalombiztosítási illetékeket fizetni, másrészt jelentősen csökkent volna a közalkalmazottak száma. Ezek az egyesületek megkapnák az állami finanszírozást, és alkalmazhatnák a fogyatékkal élők gondozóit anélkül, hogy növelnék a közalkalmazottak számát.

Tankó Vilmos, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat szociális igazgatóságának vezetője a Krónikának elmondta, tavaly még alkalmazták a gondozókat. Az elmúlt év végén azonban a kormány úgy módosította a törvényt, hogy ha az önkormányzatnak nincs pénze, akkor nem kell alkalmaznia a gondozót, csak a támogatás értékét kell kifizetnie a családnak. Sepsiszentgyörgyön minden esetet külön elbíráltak, és kivételes helyzetekben tartották meg alkalmazottként a gondozót. „Ha például a fogyatékkal élő kiskorú állandó felügyeletre szorul, emiatt az édesanyja nem tud munkát vállalni, vagy ha mégis, akkor meg kell fizessen valakit, aki addig vigyáz a gyerekre. Ilyen esetekben továbbra is alkalmazzuk a gondozót”– mondta Tankó Vilmos.

Sepsiszentgyörgyön 200 hátrányos helyzetű kapja a minimálbérrel megegyező támogatást, de csak kevés gondozót alkalmaznak. Tankó Vilmos szerint az európai országok többségében nem folyósítanak ilyen jellegű támogatást, viszont kiépítették a szociális infrastruktúrát, kiválóan felszerelt intézményekben szakemberek segítségével oldják meg a fogyatékkal élők gondozását. Angliában például az édesanya nem kap támogatást az államtól, ám a felügyeletre szoruló gyerekét minden reggel beviheti a fejlesztő intézetbe, és munka után hazaviszi, nálunk viszont erre nincs lehetőség, mondta Tankó Vilmos.

Knecht Tamás, a Caritas segélyszervezet sajtószóvivője lapunknak elmondta, akár át is vehetnék ezt a szolgáltatást, hiszen hasonlít az otthonigondozó-programjukhoz, ami a szervezet egyik alaptevékenysége. Knecht Tamás szerint is a szolgáltatások fejlesztésére kellene nagyobb hangsúlyt fektetni, mint a szociális segélyezésre. A segélyszervezet szóvivője hangsúlyozta, Romániában a magánszolgáltatók még mindig hátrányban vannak az állami szolgáltatókkal szemben, például az öregotthon működtetése esetén kevesebb támogatást kapnak. Ha egyenlő esélyeket biztosítanak az állami és a magánszektor számára, akkor a kialakuló versenyhelyzet mindenképpen a szociális szolgáltatások minőségének javulásához vezetne, szögezte le Knecht Tamás.

Jelentős összegeket költenek a gondozókra
A besztercei önkormányzat havonta 200 ezer lejt költ a fogyatékkal élők gondozását vállalók fizetésére – adta hírül az önkormányzat. A városháza szociális irodájának regiszterében 199 fogyatékkal élő helyi lakos szerepel, közülük 111-et gondoznak olyan személyek, akik állami fizetést kapnak. Az év elejétől összesen 1,3 millió lejt kellett erre a célra fordítson az önkormányzat, közölte a városháza.


 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
2026. október 10., szombat

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint

Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint
2026. október 10., szombat

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita

Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita
2026. október 09., péntek

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében

Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében
2026. október 09., péntek

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár

Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár
Hirdetés
Hirdetés