2011. december 21., 07:052011. december 21., 07:05
Viorel Pop liberális párti tanácsos, aki egyben az NHKV műszaki igazgatója, a szavazás előtti felszólalásában kifejtette: nem tartja jó ötletnek, hogy az ingázók a városon belüli helyváltoztatásra is felhasználhassák a települések közötti járatokat, ahelyett, hogy a helyi autóbuszokkal és villamosokkal közlekednének. Korábban is beszámoltunk már arról, hogy az NHKV saját városi buszmegállóit helyi tanácsi határozattal kizárólag belső használatúvá nyilvánította, bírságot helyezve kilátásba azoknak a megyei szállítóknak, akik mégis megállnak rajtuk.
A megyei tanács ülésén Viorel Pop felszólalására Radu Ţîrle elnök azt válaszolta, hogy az engedéllyel rendelkező szállítóknak megfelelő körülményeket kell biztosítani a városon belül is, egyébként a külvárosi buszpályaudvarig kiutazni kénytelen utasok a „cápák”, vagyis az illegális járatokat működtetők ügyfeleivé válnak majd. Szabó Ödön RMDSZ-es tanácsos azt vetette fel, hogy a megyeszékhely lakosságcsökkenését figyelembe véve, teljesen át kellene gondolni a megyei közlekedési stratégiát. A hoszszúra nyúlt vita végén az is kiderült, hogy a kérdéses megállókat a helyi önkormányzat is határozatban fogadta el, így a döntés alapján a legális megyei szállítóknak joguk lesz megállni a város kijelölt helyein.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.