
Félmillió lejt különített el rendes ülésén a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a kis- és közepes vállalkozások által visszapályázható ingatlanadó-támogatásra.
2016. április 03., 19:072016. április 03., 19:07
Miklós Zoltán, az RMDSZ-frakció vezetője emlékeztetett, immár negyedik éve működik ez a de minimis támogatási rendszer – a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával partnerségben lebonyolított program alapján a helyben bejegyzett kkv-k az ingatlan- és területadójuk négy évvel ezelőtt 50 százalékkal megemelt többletét kérhetik vissza.
Ezzel a helyi vállalkozókat hozzák előnyösebb helyzetbe, hiszen a máshol bejegyzett multinacionális cégek szintén emelt adót fizetnek, ám ők nem pályázhatnak. Az idei kiírásra április 11. és október 21. között lehet pályázni, a támogatás feltétele, hogy a cégnek ki kell előre fizetnie teljes évi adóját. Általában minden év elején a költségvetésben 500 ezer lejt különítenek el erre a célra, ám a keret nem szab korlátot a programnak, ha igény van további támogatásra, azt év közben kiegészítik. Minden évben meghirdettek ugyanakkor egy bónuszrendszert is, az idei kiírás, akárcsak a tavalyi, azoknak kedvez, akik átlagon felül megfizetik alkalmazottaikat.
Ezzel az irányt jelzik a helyi vállalkozóknak, vagyis hogy a jól fizető állásokat tartják fontosnak a városfejlesztés, a gazdaság szempontjából. Húsz százalékkal többet kaphat így vissza adójából az a cég, amely legalább hét alkalmazottat foglalkoztat, és 2223 és 2500 lej közötti havi fizetést ad nekik. 50 százalékkal több pénzt igényelhet vissza, akinek alkalmazottai 2501 és 3000 lej közötti bért kapnak, a visszatérített adótöbbletet megkétszerezik, ha a cég 3000 lejnél nagyobb fizetést biztosít.
Tavaly a pályázók közül mindössze három cég kapott bónuszt, két gyógyszertár és egy termelőegység. Mintegy négyszáz, Sepsiszentgyörgyön bejegyzett vállalkozás élhet ezzel a lehetőséggel, tavaly 85-en nyújtottak be igénylést, olyan cégvezetők is vannak, akik tudatosan nem kérik vissza a befizetett ingatlanadójuk egy részét, mert ezzel is támogatják a várost.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
szóljon hozzá!