Hirdetés

Visszahelyeznék a Funar-táblát a kolozsvári Mátyás-szoborra

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

A Ziua de Cluj információi szerint Radu Moisin alpolgármester azt tervezi, hogy a műemlékvédelmi bizottság jóváhagyásával helyezik vissza a szobor talapzatára vagy annak környékére a táblát. Mint ismeretes, ezen a következő, Mátyás királyra utaló szöveg található: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult.”

Kiss Előd-Gergely

2011. április 20., 07:272011. április 20., 07:27

Visszahelyezné a kolozsvári önkormányzat a Mátyás-szoborcsoport talapzatára a Gheorghe Funar által 1992-ben engedély nélkül felhelyezett táblát – nyilatkozta a Ziua de Cluj román nyelvű napilapnak Radu Moisin, a kincses város demokrata-liberális párti (PDL) alpolgármestere. Kollégája, László Attila RMDSZ-es alpolgármester és Molnos Lajos önkormányzati képviselő azonban a Krónikának egybehangzóan úgy nyilatkozott, teljesen esélytelen a próbálkozás, ehhez ugyanis a megyei, illetve az országos műemlékvédelmi bizottság engedélye szükséges.

László Attila lapunknak elmondta, gyakorlatilag nulla annak a valószínűsége, hogy Virgil Pop, a megyei műemlékvédelmi bizottság elnöke zöld utat adjon a Nicolae Iorga-idézetet tartalmazó táblának. A neves építész ugyanis korábban úgy nyilatkozott: olyan kiállítást tervez, ahol a hamis történelmi állításokat tartalmazó feliratú táblákkal mutatná be egy letűnt korszak butaságait, köztük a fent említett táblát is.
A Ziua de Cluj információi szerint Radu Moisin azt tervezi, hogy a műemlékvédelmi bizottság jóváhagyásával helyezik vissza a szobor talapzatára vagy annak környékére a táblát. Mint ismeretes, ezen a következő, Mátyás királyra utaló szöveg található: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult.”

A román napilap Remus Lăpuşan szociáldemokrata önkormányzati képviselőt is megszólaltatta, aki szerint a Iorga-idézet eltávolításával a Mátyás-szoborcsoportot a „hatóságok kizárólag  magyar brandként kezelik”. A magyarellenes kijelentéseiről ismert tanácsos szerint az a tény, hogy a Fadrusz-alkotás restaurálása után nem helyezték vissza a táblát, „súlyosan sérti a városi tanács korábbi határozatát és a történelmet”.

Molnos Lajos RMDSZ-es önkormányzati képviselő ugyanakkor lapunknak elmondta: a táblavisszahelyezésének ötlete Gheorghe Funartól, a város korábbi, Nagy-Románia párti (PRM) polgármesterétől származik, aki személyre szóló levélben hívta fel valamennyi önkormányzati képviselő figyelmét – az RMDSZ képviselőit is beleértve – a magyarok „legújabb gaztettére”.

„Szerintem törekvés mindig lesz erre. Azok, akik szeretik meghamisítani a történelmet, arra fognak törekedni, hogy mindenhová oda nem illő táblákat helyezzenek el. Ez benne van a soviniszták politikájában” – nyilatkozta a Krónikának Molnos Lajos. Az önkormányzati képviselő hozzáfűzte: nem lepi meg, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatja a kezdeményezést, hiszen közelednek az önkormányzati választások, sőt a PDL-s alpolgármester hozzáállása se lepi meg, Radu Moisin ugyanis korábban a Román Nemzeti Egységpárt (PUNR) ifjúsági szervezetének elnöke volt. Molnos Lajos biztos benne, hogy nem állítják vissza a táblát, részben azért, mert már a kolozsvári románság sem vevő rá, részben pedig azért, mert a műemlék helyreállítását két kormány finanszírozta, így a kezdeményezéshez a magyar kormánynak is lesz egy-két szava.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés