Visszaadni a tanácsosi tisztség méltóságát

Beszélgetés Ványolós István székelyudvarhelyi RMDSZ-elnökkel. - Miért próbálta perrel elérni a Magyar Polgári Szövetség választási jelének visszavonását a megyei RMDSZ? - Nem vagyok jogász, mélységében nem látom át minden vonatkozását a kérdésnek, ezért csak általánosságban nyilatkozhatom: a törvényeket mindenkinek be kell tartania. A procedurális rész a szakemberek dolga.

2007. január 19., 00:002007. január 19., 00:00

- Lehetségesnek látja a Szász Jenő polgármester által javasolt, közös RMDSZ-MPSZ listaállítást?

- Véleményem szerint nem volt őszinte a felhívás, hiszen nincs a szó mögött cselekedet. Különben ahhoz, hogy ez esetleg megvalósulhasson, a polgármesternek nem megosztó, hanem egyensúlyban tartó, integráló személyiségnek kellene lennie. A politikamentes párbeszédet szorgalmazom a város érdekében, de nem a választások idején, hanem az elkövetkező másfél évre vonatkozóan, a majdani tanács, a különböző intézmények, a civil szervezetek között. Az indulatok nélküli, visszafogott, kiegyensúlyozott párbeszéd alapja lehet az együttműködésnek, de az üres kijelentések nem.

- A politikai szembenállás miatt vált működésképtelenné a korábbi tanács. Változhat a helyzet február 4-e után?

- A fél mandátum időszaka stratégiaépítésre nem, csak a legégetőbb kérdések gyors, hatékony orvoslására lesz elég. A tanácsnak pontos információkhoz kell jutnia ahhoz, hogy döntéseket tudjon hozni. Korábban sokszor már-már kínos, megalázó módon átláthatatlan, ellenőrizhetetlen adatokkal kellet megbirkózni a döntéshozás helyett. Remélem, ez most változik, hogy vissza tudjuk adni a politikai színezettől függetlenül a tanácsosi tisztség méltóságát.
 
- Kiderült már, kik az RMDSZ tanácsosjelöltjei?

- Az idő rövidsége miatt nem előválasztással, hanem a bővített elnökség döntése alapján alakul ki a lista és a jelöltek sorrendje. A vasárnap éjféli határidő előtt terveink szerint a jelölteket és a programot is bemutatjuk a helyi televízióban.  

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 01., szerda

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok

Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok
2025. október 01., szerda

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban

A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban
2025. október 01., szerda

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat

Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat
2025. október 01., szerda

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek

Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek
2025. október 01., szerda

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban

Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban
2025. október 01., szerda

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről

152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről
2025. október 01., szerda

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)

Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)
2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása