Nem kevés bosszúságot okoz a Csíkszereda és Balánbánya között menetrendszerinti autóbuszjáratokat működtető cégnek, hogy az útvonalon rendszeresen feketéző fuvarozók, azaz a megállókban várakozó utasokat törvénytelen módon szállító sofőrök furikáznak.
A rendőrség ugyan tisztában van a felcsíki falvakban zajló törvénytelenséggel, de legtöbb esetben nem tudnak érdemben lépni, főként azért nem, mert az utasok jó része nem hajlandó együttműködni a hatóságokkal rajtaütés esetén. Egy fiatal hölgy a Csíki Hírlapnak beszámolt arról, amikor két évvel ezelőtt először találkozott feketén fuvarozó sofőrrel. Csíkszenttamáson várakozott a buszra, amikor megállt mellette egy autó, amelynek vezetője tört magyar beszéddel rákérdezett, hogy Csíkszeredába akar-e menni? A nő beült a gépkocsiba, akkor még azt hitte, hogy egyszerűen egy jóindulatú autóvezetővel van dolga. Rajtuk kívül a gépkocsiban még három utas tartózkodott.
„Útközben kezdett gyanús lenni. Egyrészt az együtt utazók nem ismerték egymást, másrészt a sofőr a hétszemélyes autóval minden buszmegállóban megállt, amíg meg nem telt a jármű. Az egyik utastól azt kérdezte, hogy a szokásos helyre vigye-e” – idézte fel a hölgy. A törvénytelenül fuvarozó ráadásul rosszul is vezetett, például folytonos vonalnál előzött. Az utasoknak nagyjából annyi pénzt kellett fizetniük, amenynyibe a buszjegy került volna.
A hölgy nemrég ismét találkozott a sofőrrel, aki szintén egy buszmegállóban szólította le Csíkkarcfalván, de ezúttal nem szállt be az autóba, amire a vezető meglehetősen alpári módon reagált. Egy másik felcsíki lakos szerint köztudott, hogy rendszeresen úgynevezett feketetaxisok szállítanak utasokat a környéken. „Egyszer autóval összekoccantam egy ilyen járművel, mire az utasok kiugráltak, és gyorsan továbbálltak, mielőtt a rendőrség kiérkezett volna” – magyarázta lapunknak.
Verekedésre, megalázásra is gyakran sor került
Felcsíkon a marosvásárhelyi székhelyű Bálint Trans társaság működtet menetrendszerinti járatokat. Az illegális taxisokról a cég csíkszeredai székhelyén érdeklődtünk, ahol éppen jelen volt négy buszsofőr, akik rendkívül felháborítónak találták a jelenséget. Elmondták, szinte naponta körülbelül 15 autó jár Balánbányáról Csíkszeredába és vissza, a megyeszékhely felé menet pedig a sofőrök minden buszmegállóban leszólítják a várakozókat. Többnyire a buszok előtt pár perccel érkeznek a megállókba, de olyan eset is volt, hogy a buszsofőrnek meg kellett várnia, amíg a taxis távozik a megállóból. Csíkszeredában a megyei önkormányzat épülete és a piac közötti utcában, a Szabadság tér körül szoktak állomásozni. A buszsofőrök szerint ez legalább húsz éve zajlik.
„Még verekedésre is sor került. Előfordult, hogy a buszsofőrök betörték a taxis autójának ablakait, amiért bírságot róttak ki rájuk. Megoldás nincs” – vélekedett egyikük. Arra is panaszkodtak, hogy néha a fuvarozók megfenyegetik a buszsofőröket, és rendszeresen megalázzák őket. „Megtörtént az is, hogy egyikük megragadta az utas táskáját, betette az autóba, és behúzta az utast is” – tette hozzá egy másik sofőr.
Szabó Attila, a Bálint Trans csíki munkapontjának vezetője rámutatott: a fuvarozók egyrészt veszteséget jelentenek számukra, ezenkívül logisztikai szempontból is sok bosszúságot okoznak, hiszen így nem tudják megbecsülni, hogy mekkora buszokat indítsanak. Szabó azt is elmondta: feljegyezték a rendszámokat, és jelentették az eseteket a rendőrségnek, de nem érkezett válasz.
Vallomás hiányában nem léphet a rendőrség
A hatóságok számára sem ismeretlen a jelenség – ismerte el Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. A balánbányai sofőröket többször is közúti ellenőrzésnek vetették alá, de a tevékenységet korlátozó, érdemben befolyásoló intézkedés nem történt. A szóvivő szerint ennek fő oka, hogy nem eléggé szigorú a feketetaxizásra vonatkozó jogi szabályozás. Így, noha jól ismerik a tettesek többségét, a tetten ért közúti szabálysértésekért kiróható bírságokon kívül nem indíthatnak ellenük eljárást.
Gheorghe Filip hangsúlyozta: ezen csak az utasok változtathatnak azzal, hogy tettenérés esetén vallomást tesznek arról, hogy „zsebbe fizettek” a sofőrnek, vagyis adózatlan szolgáltatást vettek igénybe. Ehhez képest az utasok többnyire úgy nyilatkoznak, hogy a sofőr barátai, ismerősei, szomszédai, ezzel gyakorlatilag védik az illegális fuvarozót, a rendőrség pedig nem léphet tovább, nem indíthat eljárást. A hatósági szóvivő hozzátette: jelenleg egy olyan, panasz nyomán indult rendőrségi vizsgálat van folyamatban, amely „biztatónak tűnik”, és nagy valószínűséggel bűnügyi eljárást eredményez az egyik illegális személyszállító ellen.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!