Hirdetés

Vezetésváltás a Babeş–Bolyain? Magyari Tivadar rektorhelyettes nem vállal újabb tisztséget

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Nem vállal újabb vezetői tisztséget a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) – jelentette be csütörtökön Magyari Tivadar, a felsőoktatási intézmény magyar rektorhelyettese. „A BBTE magyar tagozatvezetői tisztségére harmadszor immár nem kívánok pályázni.

Kiss Előd-Gergely

2011. június 24., 08:122011. június 24., 08:12

Ennek fő oka, hogy hiszek abban az elvben, hogy egy tisztségben a személyeknek „egészséges” időközönként cserélődniük kell” – áll Magyari Tivadar közleményében. A Krónika kérdésére a rektorhelyettes elmondta: nem arról van szó, hogy elege lett volna feladatköréből, csak vezető tisztséget nem hajlandó vállalni, de tanácsadóként vagy szakértőként továbbra is részt vesz majd valamilyen formában az egyetem szervezésében. Hozzáfűzte, több időt akar fordítani szakmai és oktatói munkájára, egyetemi vezetői tisztsége ugyanis hátráltatta ebben.

Kampányhangulatra számítanak

A magyar tagozat vezetője arra számít, hogy nyár végétől választási kampányhangulat lesz az egyetemen, a felsőoktatási intézmény oktatói és a diákképviselete ugyanis jövőre közvetlen szavazással választja meg az intézmény új rektorát. Erről a hét elején lebonyolított referendumon döntöttek, ahol az egyetem valamennyi oktatója és a diákképviselet tagjai, azaz mintegy kétezren voksolhattak. A szavazásra jogosultak háromnegyedének részvételével megtartott referendumon, 85,7 százalékos szavazati aránnyal a közvetlen rektorválasztás mellett döntöttek. A referendumot egyébként az új oktatási törvény írja elő. A jogszabály 209. paragrafusa választási lehetőséget ad az egyetemeknek, hogy közvetlenül válasszanak rektort, vagy pályázatot írjanak ki a tisztség betöltésére, amelyet az egyetem vezetősége bírál el.

Lecserélhetik a régi vezetőséget

„A referendum végeredménye azt jelzi, hogy a BBTE erős legitimitású vezetőséget akar. Reméljük, hogy a választásokon a magyar tagozat – az oktatók közössége és a diákképviselet – akár a mérleg nyelve is lehet a maga körülbelül egyharmados arányával, főleg most, amikor hosszú idő után lecserélhetik az egyetem csúcsvezetőségét” – értékelte a döntést Magyari Tivadar. A rektorhelyettes ugyanakkor abban bízik, új vezetési stílus és idővel új szervezeti struktúra váltja a régit. „Az egyetem egyszemélyes lett, túlságosan kézi vezérlésűvé vált. Az országos kaotikus felsőoktatási politikát a BBTE – bár arrogánsan mintaszerűen szervezett intézetnek mondja magát – a maga kaotikus, nehezen kiszámítható szervezésével tetézte az utóbbi években” – fejtette ki véleményét Magyari. A rektorhelyettes hozzáfűzte: azért számít kampányhangulatra, mert jövőre nemcsak rektorválasztás, hanem teljes tisztújítás lesz, a karok és intézetek is új vezetőséget választanak, így a magyar tagozaton is választási kampány lesz. Magyari Tivadar ugyanakkor kérdésünkre elmondta: ami a rektorválasztást vagy akár a magyar tagozat vezetőségét illeti, még korai az esélylatolgatás, szerinte nagy, látványos változásra nem lehet számítani.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
Hirdetés