Hirdetés

Vásárhelyi iskolaügy: uniós figyelmet kérnek

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Románia Európa tanácsi mo­ni­torizálásának kezdeményezésére szólította fel az uniós szerveket Frunda György, az RMDSZ volt szenátora a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügye kapcsán.

Szucher Ervin

2016. november 20., 21:212016. november 20., 21:21

A politikus úgy véli, nem lehet tovább tétlenül nézni azt, amit a román hatóságok a magyar közösség tisztségviselői ellen folytatnak. „A marosvásárhelyi katolikus iskola, valamint Tamási Zsolt iskolaigazgató ellen indított hadjárat miatt eljött az ideje, hogy az RMDSZ is lépjen a kérdésben” – fogalmazott a marosvásárhelyi Rádió GaGa hírműsorának meghívottjaként Frunda György.  

Eközben az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei szervezete felajánlotta a segítségét a római katolikus egyháznak. Az alakulat levélben fordult Oláh Dénes marosvásárhelyi főespereshez, hangsúlyozván, hogy az iskola megmentése nem pártpolitikai kérdés, hanem közös, nemzeti ügy. Bereczki Ferenc elnök az RMDSZ-t és a Civil Elkötelezettség Mozgalmat (Cemo) is megkereste, javasolván, hogy együtt alakítsanak egy munkacsoportot, amely a helyzetet vizsgálná. A vásárhelyi iskola könyvtára egyébként 1350 könyvvel lett gazdagabb a november 12-ei utcai tiltakozást követően.

„Valamiféle megkülönböztető jellel fogjuk ellátni a tüntetésen összegyűlt könyveket, hogy amikor valaki kézbe veszi őket, évek múlva is tudja, hogy az iskolánk mellett kiálló marosvásárhelyiek adományaként kerültek könyvtárunk polcaira” – fejtette ki lapunknak Székely Szilárd tanár. Mint ismeretes, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) november elején a gimnázium törvénytelennek vélt létrehozása miatt eljárást indított az iskolaigazgató és Ştefan Someşan megyei főtanfelügyelő ellen. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
Hirdetés