Hirdetés

Vásárhelyen és Gyergyóban járt Szili Katalin

Az erdélyi magyar politikai szervezetek összefogásának fontosságát hangsúlyozta erdélyi látogatása alkalmával Szili Katalin volt házelnök, aki szerint minden magyar honpolgárnak egyformán biztosítani kell a választási jogot.

Szucher Ervin

Jánossy Alíz

2011. március 28., 08:152011. március 28., 08:15

„Összefogás nélkül nincs együttműködés, együttműködés nélkül pedig nincs közös jövő” – szögezte le Szili Katalin volt házelnök, jelenleg független képviselő Gyergyószentmiklóson. Az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke Mezei János polgármester meghívására érkezett szombaton, ahol megtekintette a Salamon Ernő Gimnáziumot és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) kihelyezett tagozatát, később pedig Szász Jenővel, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökével, a helyi tanácsosokkal és vállalkozókkal vett részt közös vacsorán, illetve este a Föld órája eseményen találkozott a fiatalokkal.

Szili Katalin vasárnapi programja keretében az örmény szertartású katolikus templomban szentmisén vett részt. „Szeretet nélkül nincs összefogás” – hangsúlyozta felszólalásában a magyarországi politikus Szilágyi Lőrinc plébános üzenetére apropózva, aki üdvözlőbeszédében arra kérte az anyaországiakat, hogy „kicsivel jobban szeressék az elcsatolt területek magyarjait, hogy mi is jobban szerethessük az anyaországot”.
A szentmisét követő sajtótájékoztatóján Szili Katalin ismertette erdélyi látogatásának főbb mozzanatait. Mint mondta, előző esti beszélgetésén felhívta a tanácsosok és vállalkozók figyelmét a 2012-es év erdélyi magyarság szemszögéből jelentős momentumára, a választásokra. Szili Katalin elmondta, az erdélyi magyaroknak meg kell ragadniuk azt a lehetőséget, hogy a helyhatósági választásokon minél több képviselőt juttassanak be az önkormányzati képviselő-testületekbe, ehhez azonban szerinte az érdek-képviseleti szervezetek összefogására van szükség.

Mint mondta, lát lehetőséget arra, hogy ez az összefogás létrejöjjön főleg a parlamenti választásokra, illetve később is, ha kulturális-oktatási, illetve az autonómiatörekvések érvényesítéséről van szó. Kifejtette azt is, hogy az általa képviselt politikai erők a határon túli magyarság tekintetében úgy vélekednek, hogy minden honpolgárnak egyformán biztosítani kell a választási jogot. „Nem lehet különbséget tenni voks és voks között” – szögezte le Szili kifejtve, hogy a magyar alkotmánytervezetben ez egy nagyon fontos elem.

Egy nappal korábban, pénteken este a színházi világnap alkalmából Szili Katalin bálanyaként volt jelen Marosvásárhelyen. Az anyaországi politikus a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Székely Színház Egyesület hagyományos színészbálján vett részt a fővédnöki tisztséget betöltő Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzullal közösen. A hajnalig tartó eseményen az Országgyűlés volt elnöke megtekintette a szórakoztató előadást és az ékszer- és képzőművészeti kiállítást, és részt vett a boraukción és a tombolahúzáson.
 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés