
Képünk illusztráció
Fotó: Rostás Szabolcs
Mindössze negyedórát tartott pénteken a barátnője meggyilkolásával vádolt Boné Ferenc büntetőperének tárgyalása a Kolozs megyei törvényszéken, ahol pszichiátriai szakértői vizsgálatot várnak a feltételezett elkövetőről.
2023. január 27., 13:532023. január 27., 13:53
2023. január 27., 14:392023. január 27., 14:39
A korábban a Sapientia-EMTE-n oktató Bonét hosszabb ideje a jilavai börtönben tartják előzetes letartóztatásban, a tavaly májusban foganatosított kényszerintézkedést azóta rendszeresen meghosszabbítja a törvényszék. A pénteki tárgyalásra sem szálltották a kincses városba a vádlottat, hanem távértekezlet formájában vette fel vele a kapcsolatot a bírónő.
Boné ügyvédje – pontosabban az aradi jogi képviselő megbízásából a tárgyaláson megjelent kolozsvári ügyvéd – a pszichiátriai szakértői vizsgálat hiányában halasztást kért. Ugyanakkor a 30 éves áldozat, M. Beáta családja – amely a büntetőperben peres félként vesz részt – kezdeményezte annak a tanúnak a meghallgatását, aki a holttest megtalálása után azonosította az áldozatot. Erre ugyanis akkor a sokkhatás következtében a fiatal nő édesapja – érthető okokból – képtelen volt. A videóértekezlet formájában bekapcsolt vádlott érdemben nem kívánt hozzáfűzni semmit az elhangzottakhoz; a következő tárgyalás időpontját márciusra tűzték ki.

Emberölés alapos gyanújával vádat emelt a Kolozs megyei törvényszéki ügyészség a feltételezés szerint a barátnőjét idén májusban meggyilkoló Boné Ferenc ellen.
A Kolozs megyei törvényszéki ügyészség tavaly szeptemberben emelt vádat emberölés alapos gyanújával a feltételezés szerint a barátnőjét májusban meggyilkoló Boné Ferenc ellen. A gyilkosság elkövetése előtt a feltételezett tettes és barátnője, M. Beáta május 21-én és 22-én több helyszínen is megfordult a Kolozs megyei Gyalu, Jósikafalva, Havasrekettye, Meregyó, Nagykapus, Roskatelep, Magyargyerőmonostor, Havasnagyfalu és Szamosfő térségében. A nyomozó hatóság szerint a gyilkosság a Tárnica-tó környékén történt: a férfi személygépkocsijában fizikailag bántalmazta 30 éves áldozatát, akinek halálát fulladás okozta.
Az ügyészség tájékoztatása szerint a feltételezett elkövető május 22-én, a 7.45 és 10.41 óra közötti időintervallumban, a Bihar megyei Nagybáród és Báródsomos települések határában, egy bozótos területen megszabadult a holttesttől. A feltételezett elkövetőt négy nappal később, május 26-án fogták el a nyomozók Nagyváradon, egy elhagyatott tehervagonban. A férfi elfogása után beismerte tettét, kihallgatása során pedig állítólag azt vallotta, hogy nagyon szerette Beátát, és féltékeny volt arra, hogy a nőnek aktív társadalmi élete volt, számos projektben vállalt szerepet.
A feltételezett gyilkos egyébként korábban már elkövetett erőszakos bűncselekményt: 2020-ban nyolc percen át különös kegyetlenséggel ütlegelte és rugdosta a nyílt utcán az akkori barátnőjét. A Kolozsvár belvárosában éjszaka történt erőszakosságot térfigyelő kamerák rögzítették. A férfit az eset után felmondásra szólította fel a Sapientia EMTE, amelynek fotóművészet, filmművészet, média szakán oktatott, amit ő meg is tett. Az akkori bántalmazás ügyében a kolozsvári bíróság 2021 márciusában egy év három hónap börtönre ítélte Bonét, az ítélet végrehajtását azonban felfüggesztette. Az elsőfokú ítélet ellen nem fellebbeztek a felek, ezért az jogerőre emelkedett.

Az eset után több héttel is megosztja a kolozsvári közvéleményt a harmincévesen elhunyt Molnár Beáta tragédiája, akit a gyanú szerint barátja, a büntetett előéletű Boné Ferenc gyilkolt meg.
Közleményt adott ki szombaton a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és a Verbum Egyesület az egyesület átszervezési folyamatáról.
Elkezdődtek a harmadik alagút munkálatai a Nagyszebent Pitești-tel összekötő autópálya Bojca (Boița) és Cornetu közötti szakaszán - adta hírül szombaton a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
A Szeben megyei Muzsna (Moșna) erődtemplomának kerítőfalából egy szakasz leomlott szombatra virradóra – közölte a kulturális minisztérium.
Egy elektromos roller okozhatta azt a robbanást és tüzet, amely szombat kora reggel egy temesvári tömbház földszinti lakásában történt. A temesvári balesetben három személy könnyebben megsérült, az épületből 43 lakót kellett kimenekíteni.
Nyomtatott és online kiadványainak valamennyi munkatársától megválik a római katolikus egyház, amely átszervezéssel magyarázza a döntést. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) méltánytalannak tartja az újságírókkal szembeni bánásmódot.
Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség.
Nagykalota és Kalotaszentkirály között kirajzolódtak a Kalota-patakon épülő víztározónak a körvonalai. A gátnak elsősorban árvízvédelmi szerepe lesz, de a majdani víztükör turisztikai vonzerejére is számítanak Kalotaszentkirályon.
Fotócsomagok, bankettek, ajándékok, limuzin és olykor korlátlan italfogyasztás is növelheti a végzős év költségeit, amelyek egyes családoknál több ezer lejre rúgnak. Kolozs megyei szülőket és pedagógust kérdeztünk a költekezés határairól.
Mintegy fél évszázada biztosít fórumot a román és magyar történészek szakmai párbeszédének a Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság. A testület XXVII. ülését Déván rendezték meg, Nagy Levente magyar társelnök nyilatkozott az eseményről a Krónikának.
Még be sem mutatta miniszterjelöltjeinek listáját, a kormányalakítással megbízott Eugen Tomac máris elveszítette egyik kiszemeltjét. Adrian Papahagi kolozsvári bölcsész bejelentette: nem kívánja irányítani a kulturális tárcát a kormányban.
szóljon hozzá!