Változik a felállás

Átalakult vezetéssel kezdi az évet az Új Magyar Szó országos napilap Új felállásban kezdi a 2007-es évet az Új Magyar Szó bukaresti napilap. Távozik ugyanis a szerkesztőség éléről Salamon Márton László, akinek – vezető szerkesztőként, majd felelős szerkesztőként – meghatározó szerepe volt a lap készítésében. „Főmunkatársként továbbra is a lap kötelékében maradok, és reményeim szerint gyakran jelentkezem publicisztikával, de az operatív munkában már nem vállalhatok szerepet” – nyilatkozta a Krónikának.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

2006. december 29., 00:002006. december 29., 00:00


Hozzátette, biztosan lesznek elvonási tünetei, mert a napilapos taposómalom hozzátartozott az életéhez. Salamon az amerikai Joint Alapítvány által létrehozandó közösségi központ igazgatói tisztségét foglalja el. Mint mondta, az alapítvány 80 éve támogatja a diaszpóra zsidóságát.
A távozó felelős szerkesztő teendőit Cseke Péter Tamás, a lap aktuális és társadalmi rovatainak szerkesztője veszi át vezető szerkesztői tisztségben. Cseke a továbbiakban a lap aktuális rovataiért, míg vezető szerkesztő társa, Bérczesi Tünde a színes, illetve családi oldalakért felel.
A Krónika arról értesült, hogy Králik Loránd, a gazdasági rovat szerkesztője és Ágoston Hugó volt főszerkesztő, jelenlegi vezető publicista is távozik a laptól. Ágoston Hugó csak annyit kívánt hozzáfűzni értesülésünkhöz, hogy ezt még egyáltalán nem lehet ténynek tekinteni. Králik sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta értesülésünket. Megjegyezte, egyelőre bizonytalan a helyzete. Az év végén lejár a szerződése, a kiadó pedig – jelenlegi álláspontja szerint – nem akar azonos feltételek között szerződést hosszabbítani. A laptól egyébként december elején távozott Debreceni Hajnalka kolozsvári tudósító és Vincze Lóránt korábbi marketingigazgató is visszatért a román közszolgálati rádió bukaresti magyar adásának szerkesztőségébe. Mint kérdésünkre elmondta, marketingképviselőként továbbra is a lap kötelékében maradt, beosztásán pedig közös megállapodással változtattak.
A Bukarestben szerkesztett lapot egyébként a Transindex hírportál az év negatív legjei között vette számba. Mint fogalmazott, „a Romániai Magyar Szó hűlt hamvaira kitalált RMDSZ-barát médiaprojekt csúfosan megbukott példányszám tekintetében is.” A Transindex értékelése szerint az Új Magyar Szó „RMDSZ-témákban dogmatikus, és már azok számára is kellemetlen, akiket fényez”.
A Verestóy Attila szenátor többségi tulajdonában levő lap igazgató-főszerkesztője, Stanik István sem a Transindex minősítésére, sem a szerkesztőségi változásokról szóló értesüléseinkre nem kívánt reagálni. Csak annyit jegyzett meg: „ellendrukkereink korán örvendenek”.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 01., szerda

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok

Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok
2025. október 01., szerda

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban

A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban
2025. október 01., szerda

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat

Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat
2025. október 01., szerda

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek

Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek
2025. október 01., szerda

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban

Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban
2025. október 01., szerda

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről

152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről
2025. október 01., szerda

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)

Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)
2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása