Vadmadarak kalitkában – Kalandregény erdélyi magyar fiatalok meghurcolásáról

A szerző, aki maga is az események részese volt, most megjelent Vadmadarak című könyvében tárja fel a hetven évvel ezelőtt történteket. A történet cselekménye 1946 és 1947 között játszódik, olyan korban, amellyel eddig a hivatalos történelemtudomány is alig foglalkozott.

Nagy Lajos az MTI-nek elmondta, hogy 1946 júliusában, a tanév befejezése után a román rendőrség letartóztatta magyar fiatalok egy csoportját azzal a váddal, hogy a bevonuló román és szovjet hadsereg fegyveres megtámadására szervezkedtek.

A kolozsvári hadbíróság elé tizennégy gimnazista fiút állítottak. A vádakat ugyan nem lehetett bizonyítani, ennek ellenére egytől öt évig terjedő börtönre ítélték a 16 éves diákokat. Kiszabadulásuk után többen Magyarországra szöktek, új életet kezdtek. Több mint hatvan év elteltével a regény szerzője Nagyváradon váratlanul összetalálkozott az őt letartóztató egykori román titkosrendőrrel és nagy nehezen rávette, hogy üljenek le és tisztázzák a történteket.

Nagy Lajos elmondta: a regény megírásával legfőbb célja az volt, hogy feltárja az egykori események hátterét. A Vadmadarak ennek ellenére nem történelemkönyv és nem is napló, hanem – szavai szerint – történelmi kalandregény.

„A párizsi békeszerződés előtt álltunk, a tét Észak-Erdély újbóli Romániához történő csatolása volt. A románok a szovjet csapatok nyomában vonultak be Észak-Erdélybe, megszállták a közhivatalokat. Olyan körülményeket igyekeztek kialakítani, amelyekkel bizonyíthatták, hogy a magyar lakosság irredenta, fasiszta. Ennek volt a része az is, hogy a román titkosrendőrség gyakorlatilag csőbe húzta a magyar fiatalokat” – mondta el a szerző. Felidézte, hogy egy idősebb férfi kereste meg őket azzal, hogy tiltakozzanak Észak-Erdély újbóli elcsatolása ellen.

Az egykori rendőrtiszttel évtizedekkel későbbi találkozón azt szerette volna tisztázni, hogy ki szervezte meg az akciót és ki buktatta le a diákokat. Elmondása szerint az egykori tiszt nem titkolta: parancsba kapták, hogy le kell leplezni a városban az irredenta összeesküvőket, várják az akciót Bukarestben. A román politika mindenképp meg akarta akadályozni, hogy a határ menti, többségében magyarok lakta sávot a győztes hatalmak Magyarországnak ítéljék. Bizonyítani akarták, hogy a magyarok fasiszták maradtak, veszélyeztetik a békét és a demokráciát Erdélyben. Ehhez találni kellett valakit, aki megszervezi a „reakciósokat”.

„A beugratott férfi két csoportot szervezett, az egyiket Vadmadarak, a másikat a Névtelenek elnevezéssel. Azért kettőt, hogyha az egyik lebukik, a másik folytathassa. Néhány hónap múlva röpcédulázás miatt lebuktunk, 1946 júliusában letartóztattak bennünket. A hivatalos vád az állam megdöntésére irányuló összeesküvés volt” – fogalmazott.

A kolozsvári hadbíróság 1946. augusztus 27-én hozott ítéletet. „Egytől öt évig terjedő börtönbüntetést kaptunk, én ötöt” – emlékezett vissza Nagy Lajos. A könyvben a szerző felidézi a börtönbeli „élményeket” is. A magyar diákok előbb Kolozsváron, majd Nagyváradon raboskodtak, köztörvényes bűnözők között. „A viszonyok leírhatatlanok voltak, megvesztegetésekkel tudtuk túlélni. Bármilyen különös is, volt egyfajta börtönetika, és velünk, diákokkal nem úgy bántak a rabok, mint egymással. Az őrök viszont éjjel megvertek bennünket, hogy reggel azt mondhassák: ilyenek a magyarok, egymást verik, még a börtönben sem tudnak békében élni” – mesélte.

A diákokat kilenc hónapig tartották fogva, majd amikor 1947. február 10-én aláírták a párizsi békeszerződést, amely Romániának ítélte Észak-Erdélyt, szabadlábra helyezték őket, már nem volt rájuk szükség. A szerző hangsúlyozta: visszaemlékezve nem haragszik senkire, a lebuktatásukban aktív szerepet játszó román titkosrendőrre sem.

Nagy Lajos több társával együtt 1947. áprilisában szökött át Magyarországra. Egy régi nagyváradi ismerős, Barcs Sándor, későbbi MTI-vezérigazgató segítségével kézbesítő lett az akkoriban a hírügynökséget, a filmgyárat és a rádiót magában foglaló Magyar Központi Híradónál. Munkája mellett magánúton folytatta iskolai tanulmányait. Újságírói pályafutását 1949-ben MTI-gyakornokként kezdte, 1992-ben a Külföldi Adások Szerkesztőségének vezetőjeként ment nyugdíjba.