Hirdetés

Vádat emeltek Horváth Anna kolozsvári alpolgármester ellen

Befolyással való üzérkedés és pénzmosás gyanújával vádat emelt Horváth Anna kolozsvári alpolgármester ellen az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) – közölte kedden a vádhatóság.

Krónika

2016. december 20., 11:402016. december 20., 11:40

2016. december 20., 12:252016. december 20., 12:25

Az RMDSZ politikusa a vádemelés után is hatósági felügyelet alatt marad: továbbra sem láthatja el alpolgármesteri teendőit, csak ügyészi engedéllyel hagyhatja el az országot és nem kommunikálhat az ügy szereplőivel.

A DNA keddi közleményéből kiderül, hogy bíróság elé állították Fodor Zsolt kolozsvári üzletembert is, akit megvesztegetéssel és pénzmosással gyanúsítanak. A nyomozó hatóság szerint az alpolgármester hatvan fesztiválbérletet fogadott el a júniusi önkormányzati választás kampányában tevékenykedő önkéntesei számára Fodor Zsolttól, cserében pedig megsürgette számára a városházán egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását. Fodor Zsolt üzletember szabadlábon védekezhet.

A sajtóból értesült
a vádemelésről Horváth Anna

Horváth Anna kedden Facebook-oldalán közölte: a sajtóból értesült arról, hogy az ügyészség vádat emelt az ügyében. Mint kifejtette: nem hozták tudomására a vádirat tartalmát, de arról értesítették, hogy az eljárás első lépéseként a bíróságon felülvizsgálják a bírósági felügyeletre vonatkozó rendelkezéseket, illetve az alpolgármesteri munkától való eltiltásának meghosszabbítását. „Az ügy bíróságra való továbbítása megnyitja annak a lehetőségét, hogy bebizonyítsam az ellenem felhozott vád képtelenségét. Továbbra sincs más lehetőségem: hinnem kell, abban, hogy az igazság érdekli őket és a törvényes eljárások betartásával be tudom bizonyítani ártatlanságomat\" – fogalmazott.

A vádhatóság közleményéből kiderül, hogy Horváth Anna alpolgármesterként ez év februárja és májusa között befolyását felhasználval közbenjárt a kolozsvári önkormányzat alkalmazottjainál annak érdekében, hogy sürgessék meg a másik vádlott, Fodor Zsolt egyik ingatlanprojektjével kapcsolatos engedélyek és jóváhagyások kibocsátását. A DNA szerint Horváth Anna szolgálataiért cserében két fesztiválra szóló 60 bérletet kért, összesen 20 ezer lej értékben. A belépőket a helyhatósági választás kampányában tevékenykedő önkéntesek között osztotta szét az alpolgármester – írja a DNA.

Az ügyészek szerint a vádlottak a Fodor Zsolt által vezetett egyik cég, illetve egy Horváth Anna által megjelölt társaság közötti támogatási szerződéssel próbálták a törvényesség látszatát kelteni. A közleménye arra is rámutat, hogy a DNA zár alá vett egy, az alpolgármester tulajdonában levő kolozsvári ingatlant. Mivel Horváth Anna ügyvédként is tevékenykedik, a pert a kincses városi ítélőtábla fogja letárgyalni.

Egyébként a Fodor Zsolt elleni vádemelés annak ismeretében érdekes, hogy a Krónikának a DNA-hoz eljuttatott megkeresésére a bukaresti főügyészség októberben még azt válaszolta: az Euro GSM mobiltelefon-értékesítő hálózat tulajdonosa ellen nem folyik bűnvádi eljárás a Horváth Anna nevével fémjelzett ügyirat keretében, abban a vállalkozónak se gyanúsítotti, se vádlotti minősége nincs.

Horváth Anna hatósági felügyeletét december elején hosszabbította meg a korrupcióellenes ügyészség, fellebbezését pedig a bíróság elutasította. Az alpolgármester ekkor azt állította, hogy a februárban kezdődött, „teljes körű nemzetbiztonsági megfigyeléséből\" származó lehallgatások értelmezései ürügyén indult ellene eljárás.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
Hirdetés
Hirdetés