Hirdetés

Vádat emeltek az ügyészek Kiss Sándor ellen

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vádat emelt csütörtökön Kiss Sándor Bihar megyei önkormányzati alelnök ellen, akit négyrendbeli pénzmosással, hivatali visszaéléssel, csúszópénz elfogadásával, és befolyással való üzérkedéssel vádol – közölte honlapján a vádhatóság.

MTI

2015. június 18., 13:042015. június 18., 13:04

Az RMDSZ Bihar megyei elnöki tisztségét is betöltő politikus-vállalkozó mellett az ügyészség vádat emelt több romániai és magyarországi üzletember ellen is, akiket pénzmosással és egyéb bűncselekményekkel vádol.

Az ügyészség által leírt bűncselekmények egyikének Magyarországra nyúlnak a szálai. A DNA szerint a debreceni Keviép Kft. Kiss Sándor lefizetésével nyert megbízást 12 évvel ezelőtt a nagyváradi környezetkímélő szemétlerakó megépítésére. A vádhatóság állítása szerint a Keviép egy londoni közvetítőn keresztül adta el a munkagépeit romániai leányvállalatának, az East Bau Construct Kft-nek.

A londoni közvetítő cég 187 ezer euróért vásárolta, és 500 ezer euróért adta tovább a munkagépeket. A debreceni cég könyveléséből így kivont pénzből 300 ezer euró készpénzben jutott el Kiss Sándorhoz – állítja a DNA.

A DNA közleménye szerint két másik esetben is ugyanezt a sablont alkalmazták. Romániai cégek építkezésben használt gépeket és anyagokat vásároltak nyugat-európai gyártóktól. Noha közvetlenül alkudtak az eladóval, az üzletet angliai és amerikai cégeken keresztül kötötték meg, amelyeknek több százezer euróval többet fizettek a kialkudott árnál.

Az árkülönbözetet az ügyészség állítása szerint valamennyi esetben a beiktatott angliai és amerikai cégek tulajdonosa készpénzben vette fel, és fizette ki Kiss Sándornak. A csúszópénz ellenében a bihari politikus kedvező elbírálást biztosított a különböző közbeszerzési eljárásokon.

Kiss Sándort azzal is vádolja az ügyészség, hogy 2004 és 2008 között 3,2 millió euró csúszópénzt kért és kapott egy üzletembertől annak a kijárásáért, hogy a nagyváradi hőerőmű az illető cégétől vásárolja a szenet. Ebben az ügyben maga a csúszópénzt fizető üzletember tett feljelentést.

Kiss Sándor ügyét évek óta vizsgálja az ügyészség. A politikust június elején 24 órára őrizetbe vették, majd bírósági felügyelet alá helyezték. A bíróság megtiltotta neki, hogy köztisztségeket viseljen, és hogy felvegye a kapcsolatot az ügyekben szereplő többi személlyel.

A politikus 2000 óta tölt be vezető tisztséget a Bihar megyei önkormányzatban. 2004 és 2008 között a megyei tanács elnöke, az azt megelőző és azt követő ciklusokban a tanács alelnöke volt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés