
Az oltásokat szabályozó új törvény tervezete nem tartalmaz a szülők megbüntetésére vonatkozó kitételeket, de ha egy gyermek amiatt hal meg, mert a szülő úgy döntött, hogy nem oltatja be, akkor a szülő bíróság elé állítható a gondozásában lévő kiskorúval szembeni rossz bánásmód miatt – szögezte le csütörtökön Florian Bodog egészségügyi miniszter.
2017. április 27., 14:582017. április 27., 14:58
A szaktárca vezetője kifejtette, rossz bánásmód miatt a már érvényben lévő jogszabályok értelmében bíróság elé állítható a szülő, ha az általa megtagadott oltás miatt a gyermek megbetegedik és meghal. Az új vakcinatörvényben viszont nincs a szülők vagy gyámok szankciójára vonatkozó kitétel.
Bodog szerint az egészségügyi tárca által javasolt törvénytervezet csak az állammal és a minisztériummal szemben ír elő szankciókat.
Vannak helyzetek, amikor orvosi szempontból ellenjavallt a vakcina beadása, de ezeket a helyzeteket a törvény nevesíti" – mondta a miniszter, aki szerint a közvita alatt lévő projektet szakemberek dolgozták ki, és a törvény csak abban a pillanatban fog életbe lépni, amikor biztosítani tudják a teljes oltóanyagkészletet.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
szóljon hozzá!