2007. május 04., 00:002007. május 04., 00:00
Hozzátette: mivel egy-egy útszakaszt ötévente újra kell aszfaltozni, rendszeresen csupán 20–25 kilométer felújítását tudják megoldani. A többi szakaszon csak foltozásokra futja. A városvezető közölte: 2004–2006 között összesen 15 kilométernyi útra öntöttek 4–5 centiméteres új aszfaltszőnyeget.
A sepsiszentgyörgyi tanács által szervezett versenytárgyaláson a Kovászna Megyei Útügyi Igazgatóság és a brassói Vectra Service cég nyerte el az aszfaltozási munkálatok elvégzési jogát. A tavalyi rossz tapasztalatokból tanulva idén a kivitelező cégekkel olyan szerződési kitételeket írtak alá, amelyek kötelezik őket, hogy határidőre elvégezzék a rájuk bízott munkát. Ellenkező esetben az önkormányzat nem fizeti ki nekik a munkadíjat. Idén a Grigore Bãlan úti villanyrendőr és az Olt utca közti szakaszra, az Orgona sétányra, a Nárcisz és Sas utcákra, valamint a Váradi József, Patak, Dália és Cigaretta utcákra, illetve az Állomás negyedben a 42-es és 51-es tömbházak mögötti szakaszra kerül új aszfaltszőnyeg. Albert Álmos szerint ezeket a munkálatokat legkésőbb június végéig be kell fejezniük a vállalkozóknak.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.