Hirdetés

Utcára vonultak a háziorvosok, a szakemberek szerint össze fog omlani az alapellátás

•  Fotó: Sándor Csilla

Fotó: Sándor Csilla

Országszerte utcára vonultak csütörtökön a háziorvosok, akik egyrészt az egészségügyi alapellátás miatt elégedetlenek, ugyanakkor amiatt is panaszkodtak, hogy a túlzott bürokrácia miatt egyszerűen nem tudják hatékonyan ellátni feladatukat, azaz képtelenek kellő időt fordítani a páciensekre.

Kőrössy Andrea

Molnár Rajmond

2017. november 02., 16:162017. november 02., 16:16

2017. november 02., 16:262017. november 02., 16:26

Rodica Tănăsescu, a Háziorvosok Országos Szövetségének (ANMF) elnöke a Mediafax hírügynökségnek azt is elmondta: november 15-én nagyszabású tüntetést szerveznek Bukarestben, amelyre az egész országból várják a szakembereket. A többek között Kolozsváron, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön tartott csütörtöki megmozdulás résztvevői

arra hívták fel a figyelmet, hogy amennyiben a kormány nem módosítja sürgősen az ágazatra vonatkozó törvényeket, a rendszer egyszerűen össze fog omlani, és több millióan maradnak ellátás nélkül, amihez pedig adófizetőként alapvető joguk volna.

Hirdetés

Kolozsváron mintegy félszáz háziorvos tüntetett a prefektúra és a megyei egészségbiztosítási pénztár épülete előtt. Emiliana Costiug, a szövetség Kolozs megyei elnöke elmondta: Aurel Cherecheş kormánymegbízottal is tárgyaltak, a találkozó során pedig a kéréseiket tartalmazó dokumentumot iktattak a hivatalban.

Idézet
Tisztességes, az abszurd előírásokat mellőző munkafeltételeket, főként a falvakban nagyobb finanszírozást, valamint a páciensek és az orvosok tiszteletben tartását kérjük”

– hangsúlyozta Emiliana Costiug. Hozzátette: ezenkívül bérkiegészítést is kérnek, hiszen az egészségügyi rendszerben alkalmazott bérrácsból kimaradtak, ugyanis úgy tekintettek rájuk, mint magánszolgáltatókra. Hasonló dokumentumot iktattak Csíkszeredában, a Hargita megyei prefektúrán is – tudtuk meg Soós Szabó Klárától.

•  Fotó: Sándor Csilla Galéria

Fotó: Sándor Csilla

A háziorvosi szövetség megyei elnöke rámutatott:

felháborítónak tartják azt is, hogy a rendszer fölöslegesen járatja a pácienseket egyik intézménytől a másikig. A szakember hangsúlyozta: évről évre csökken a háziorvosok száma,

így ha nem történik sürgősen változás, a jelenleginél is nagyobb válságba kerül az alapellátás. Soós Szabó Klára azt is elmondta: amennyiben ennek, illetve a november 15-ei tüntetésnek sem lesz foganatja, kilátásba helyezik, hogy januárban nem írják alá a keretszerződést az egészségbiztosítási pénztárral.

A csütörtöki akciót a nemrég a háziorvosokat, a különböző krónikus betegeket, a kismamákat, valamint a gyermekmentő egyesületeket tömörítő szervezetek által létrehozott Szolidaritás az egészségért elnevezésű koalíció szervezte.

A tiltakozás révén „az utolsó órában” akarják menteni a menthetőt, elmondásuk szerint ugyanis az elmúlt 25 év hazai egészségpolitikájában a beteg érdeke egyáltalán nem számított. A koalíció tagjai szerint a háziorvosi ellátás lényeges, hiszen ők jelentik az első találkozási pontot a beteg és az egészségügyi rendszer között, ugyanakkor megfelelő körülmények között a megelőzésben is hatalmas szerepük lehet.

•  Fotó: Sándor Csilla Galéria

Fotó: Sándor Csilla

A Hargita megyei egészségbiztosítási pénztár közleményben jelezte, hogy nagyra értékelik a Szolidaritás az egészségért koalíciót, amely lehetőséget biztosít a háziorvosok, valamint pácienseik véleményének és érdekeinek kifejezésére.

Ígéretük szerint elemzik a felhozott kifogásokat, amelyekre igyekeznek megoldást találni,

ugyanakkor arra is kitérnek, hogy a pénztár már lépéseket tett az alapellátás problémáinak kiküszöbölésére, illetve azon dolgoznak, hogy a 2018-tól érvénybe lépő egészségügyi keretszerződés tartós változásokat hozzon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
Hirdetés
Hirdetés