Üres luxusvillák falva

Az akció sikertelen volt,ugyanis az urnáknál a község lakosságánakötven százalékánál kevesebbenjelentek meg, elsősorban a ráksaiak távolmaradásamiatt. A múlt szeptemberi voksolást a helyi magyarságkezdeményezte, április 15-én viszont a románajkú lakosság akaratából ismétlikmeg a közvélemény-kutatást.

Előre megfizették a különválásárát

Ha Szatmárnémetiirányából érkezünk az Avasmedencéjébe, a „kapuban” találjukAvasújvárost, melyhez jelenleg egy nagyobb éshat kisebb település (Kőszegremete, Újvároshegy,Ráksa, Ráksahegy, Rózsapallag, Pallaghegy)tartozik. A községközpont és Kőszegremete aközség két magyar települése, a ráksaiközel háromezres „vasány” (Avas-vidékiromán) közösséget is figyelembe véveviszont a község lakosságának többmint 60 százaléka román nemzetiségű.„Mivel itt a lakosság etnikai alapon szavaz, természetesena polgármestert a ráksaiak választják”– magyarázza Ludróczki Sándor avasújvárosialpolgármester (képünkön). – Az elöljárópedig a községi pénzek tetemes részétszülőfaluja felé irányítja, ezértaz ide csatolt falvaknak, és persze Avasújvárosnakis kevés jut.” Ez egyébként meglátszikaz ütött-kopott községházán is,ahol a tavalyi szavazófülkék még mindigállnak, és üresen tátongva várjáka következő fordulót. Ha Ráksa különválik,Avasújváros község etnikai összetételelényegesen megváltozik – több mint kétharmadoslesz a magyarság aránya.
A józan ész azt diktálná,hogy a vasárnapi népszavazás végreeredményt hozzon, hiszen a törvény megkövetelteárat már megfizették az avasújvárosiak.A község, a megye és az államköltségvetéséből háromszintespolgármesteri hivatal és rendőrségi székházépült a faluban, és a tágas művelődésiház is félig készen áll. Eredménytígér a voksolás időpontja is, a húsvétutáni hétvége, amikor az ünnepekrehazasereglő ráksaikak még otthon vannak. Az ünnepnapokkivételével a falu kísérteties képetmutat: szinte kizárólag gyerekek és öregeklakják, és a közigazgatást érintődöntéseket is a vendégmunkások vándorlásiritmusához kell igazítani.

Eltűnő parasztházak

Ráksa irányábaAvasújvárost pár kilométerrel elhagyva, aMáramarosszigetre vezető útról kell letérni.Bár a településig még legalább kétkilométeres utat kell megtenni, már emeletes,rózsadombi luxusvillákra emlékeztető házaksorakoznak az úttest mellett.
„A ráksaiak mindig jobbanálltak anyagilag, mint az avasújvárosiak ésa remeteiek – magyarázza az alpolgármester. – Akollektivizálás elől fölmenekültek ahegyekbe, így nem tudták az itteni gazdákat atermelőszövetkezetbe kényszeríteni.” A ráksaivasányok így a saját földjüköngazdálkodtak a kommunizmus idején is. Akkoriban főtermékük a napraforgómag volt, amit jópénzért poharaztak ki az állomásokon,utcákon szerte az országban. A férfiak keménymunkákra szegődtek el: épületek bontásához,a hetvenes években pedig többnyire bányákbandolgoztak.
Az utóbbi években minthaaranybányára leltek volna a ráksai dombokközött, minden portán emeletes ház áll,vagy épül. A hatalmas, új házak rikítóak,helyenként túldíszítettek ugyan, defelidézve a máshol látható, jellegükbenaz indiai Tadzs Mahal és a roma bárókfellegvárai közt félúton elhelyezkedővasány csipkepalotákat, akár ízlésesnekis mondhatók. Mellőlük már kezdenek eltünedezniaz apró, kékre meszelt, jellegzetes avasi parasztházak.A nyugati életforma térhódítása ahelyi viseleten is érezteti hatását, elsősorbana nőkén. A tiritarka, vörös-zöld-kék,rózsás fejkendő kötelező ugyan, viszont nemritka, hogy a bő szoknyához fölveszik a magas szárúsportcipőt, sőt manapság az asszonyok közfelháborodásveszélye nélkül lecserélhetik harang alakúszoknyájukat például tréningnadrágra.A bő, fehér, buggyos ujjú vasány blúztazért majdnem mindegyikük hordja.

Még nem találtákmeg a pénz helyét

A központban az újpolgármesteri hivatal székháza méreteibennem vall szégyent a falu épületeinek sorában,a kultúrotthonon most is dolgoznak a szatmárnémetikőművesek. A helybéli munkaképes lakosság többmint hetven százaléka külföldön kerespénzt, szinte kivétel nélkül Angliában.A férfiak építőtelepeken, a nők szállodaitakarítónőkként dolgoznak, ámkivándorolni senki nem akar. Otthon hagyják agyerekeket is, a nagyszülők felügyelete alatt.
Az utcán két idősebbasszony beszélget, a szavazásról kérdezvehatározottan bólogatnak. „Örülnénk,ha önálló község lenne a falunk,hiszen akkor nem kellene minden hivatalos ügyet Avasújvárosbanrendezni” – magyarázza Ana Prodan. Elmeséli, anapokban jött haza a lánya és a veje Angliából,akikkel telefonon tartják a kapcsolatot, szinte naponta.Néhány házzal odébb fiatalember ésfelesége tesz-vesz épülőfélben lévőházuk udvarán. Õk is külföldöndolgoznak: a férfit építkezésenalkalmazták, a nő takarít, hároméveskislányukat pedig a nagyszülők nevelik. „Ha az indulótőkét összegyűjtöttük, hazajövünk –jelenti ki a férfi. – Hogy mihez kezdünk a pénzzel,azt még nem tudom. Érdeklődtem márSzatmárnémetiben és Avasfelsőfaluban is, desemmi kedvemre való üzleti lehetőséget nemfedeztem fel.” A fiatal pár egyébként mégnem tud arról, hogy hétvégén népszavazástszerveznek.
Nem kell sokáig róni afalu utcáit ahhoz, hogy beinvitáljanak egy kávéra,Ana Bãbuþi az új ház konyhájában ültetle, amíg elkészül a fekete. Patyolattisztaszürke-fehér padló- és falicsempe, frissenmeszelt sárga falak, süllyesztett spotlámpákkal– a helyiség egy modern lakóház mindenadottságával rendelkezik. Van benne tévé,mikrohullámú sütő, kenyérpirító,kávéfőző, bár úgy tűnik, a konyhátsenki nem használja. „Főzni, persze, nem itt szoktam” –közli háziasszonyunk, miután megérkezikkávénkkal a háttérben álló,szerényebb épületből. Kiderül, az újházat szinte egyáltalán nem használják.
A fehér konyhaszekrényenAngliából kapott ajándékoknak tűnődísztárgyak sorakoznak. A „Welcome” (Isten hozott)felirat mögött mosolygó három bárányka,a színes óceáni halak műanyag másai,illetve a lazacfogó grizzly jól megférnek egymásmellett. Miután belemelegszünk a beszélgetésbe,családi fényképek kerülnek elő akonyhaszekrényből. Ana asszony ragyogó arccal mutatjaa vele élő egyetlen unokája fényképét,és a szigetországban dolgozó fiáétés menyéét. „A menyem még csakharmincéves, az unoka viszont már nyolcadik osztályos”– meséli. Hozzáteszi, a lány tizenötévesen ment hozzá fiához (aki akkor volttizenkilenc éves), és tizenhat évesen mármegszülte a gyereket. Másfél éve nem jártakitthon, húsvétra sem jöttek, majd csak májusvégén találkoznak – akkor ugyanis kiviszik azunokát is egy kicsit Angliába, világot látni.Vasárnap vendéglátónk is elmegy szavazni,és a leválásra voksol, mert mint mondja,kellemetlen minden papírért Avasújvárosbautazni.

Hazapostázott gyerekek

„Két házzal feljebblakik egy öreg házaspár – meséli AnaBãbuþi. – A gyerekeik most jöttek haza, hat év utánelőször. Nem sokkal azután, hogy a fiatalok kimentek,született egy gyerekük, akit négy hónaposkorában hazaküldtek a nagyszülőknek. Egyszatmárnémeti nő ment utána, ésrepülővel hozta haza. A kisfiú most ötéves,azóta nem látták a szülei.” Az esetegyáltalán nem számít ritkaságnaka faluban.
A csatlakozás előtt sokkalnehezebb volt a külföldi munkavállalás, idézifel a közelmúltat házigazdánk. Akilencvennapos törvényes tartózkodási időlejártával a legtöbben nem látogattak haza,utána pedig már rizikós volt a hazautazás.„Megtörtént, hogy nem mehettek vissza, vagy évekrekitiltották őket. Sokan hónapokig bujkáltakFranciaországban, amíg drága pénzért– régi lejben akár 50–100 milliót iselkértek – átcsempészték őket Angliábavalamelyik hajófenéken – meséli Ana Bãbuþi.– Most sem leányálom a vendégmunkásélet,dolgoznak hajnaltól napestig, és fizetik a drágaalbérletet.” Ana fia és menye olyan lakásbanél, melyért 1100 font lakbért fizetnek havonta,és hogy több félretett pénzükmaradjon, kilenc személy béreli együtt.
Manapság könnyebb dolgukvan a külföldön dolgozóknak, hiszen rendszeresbuszjárat indult Ráksáról aszigetországba. Az utcában ott áll a sárgaMercedes mikrobusz, amely Angliába jár – kétnap az út oda, kettő vissza, a sofőr csomagok szállításátis vállalja.

Babos Krisztina