
Fotó: Haáz Sándor/archív
Az UNESCO-várólistára javasolta a székely kaput az RMDSZ, a dokumentáció benyújtása óta azonban nem született döntés ebben a kérdésben. A szövetség szerint a teljes folyamatot újra kellene kezdeni.
2017. február 08., 13:112017. február 08., 13:11
2017. február 08., 13:392017. február 08., 13:39
Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) várólistájára javasolta a székely kaput az RMDSZ. Hegedüs Csilla, a szövetség kultúráért felelős ügyvezető alelnöke elmondta, ezzel a lépéssel szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy Romániában az erdélyi magyarság kiemelkedő kulturális, szellemi értékekkel rendelkezik.
A szövetség politikusától megtudtuk, az elmúlt év végén a szakértői kormány „suttyomban” eldöntötte, hogy változtat a várólistán: a művelődési minisztérium feltett a honlapjára egy erre vonatkozó hírt, amely szerint december végéig fogadnak újabb javaslatokat. Hegedüs Csilla rámutatott, a javaslatok benyújtásának határideje előtt négy nappal tudták meg, hogy a kormány módosítani akarja ezt a listát, és utolsó percben küldték el a székely kapura vonatkozó kész dokumentációt a kulturális örökségvédelmi hivatalnak. A politikus azonban úgy tudja, ebben a kérdésben azóta sem történt előrelépés, az újabb lista nem készült el.
Kérdésünkre elmondta továbbá, a várólista azt tartalmazza, amiről a kormány, a kulturális minisztérium vezetői úgy vélik, hogy különleges értéke miatt helye van az UNESCO világörökség-lajstromában, és amiről záros határidőn belül el is készítik a dokumentációt, hogy a világörökség részévé válhasson.
„Újra kellene kezdeni a teljes folyamatot”
„A jelenlegi romániai várólista is egy saláta – fogalmazott Hegedüs Csilla. – Sokan sok mindent javasoltak a módosítás bejelentése után. Ezután következik a konzultáció, majd el kell döntsék, hogy a javaslatok közül mi az, amit felvesznek, és mit nem. Bármennyire fontos ez a kérdés, az ország és a kormány ebben a pillanatban ezt nem kezeli prioritásként.” A szövetség politikusa úgy véli, az egész folyamatot újra kellene kezdeni, s széles körű konzultáció kellene megelőzze már a javaslatok beküldését is. A kulturális minisztérium országos műemlékbizottságának és az országos szellemiörökség-bizottságnak csak ezt követően kellene eldöntenie, hogy mi kerüljön fel a várólistára – tette hozzá.
Hegedüs Csilla leszögezte: a szövetség folyamatosan lobbizni fog majd a székely kapuért.
A dokumentáció összeállításában egyébként a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum néprajzszakértői is segítettek – mondta el lapunknak Vargha Mihály múzeumigazgató. Hangsúlyozta, az anyagban nem arra törekedtek, hogy felsorolják a fellelhető székely kapukat, de tucatnyi példával illusztrálták, hogy mekkora kulturális és szellemi értéket jelentenek. Elmondta továbbá, azért, hogy még jobban ráirányítsák a figyelmet az erdélyi építészet, épített örökség szimbolikus elemére, a székely kapura, március 3-án a múzeum bemutatja Balassa M. Iván A székely kapu című kötetét, és konferenciát is szerveznek ebben a témában.
Mentik a népművészeti értéket
Hargita és Kovászna megyében egyébként már több éve elkezdődött a székely kapuk megmentésére irányuló program. Kovács Piroska elhunyt máréfalvi néprajzkutató Europa Nostra Nagydíjat is kapott a székely kapuk mentéséért, népszerűsítéséért. Hargita megyében a program 2009-ben kezdődött, amikor a megyei önkormányzat betársult a Kőlik Egyesület munkájába, hogy megyei szintre terjeszthesse Kovács Piroska több évtizedes munkáját, megmentve az értékes székely kapukat.
A megyében működő múzeumok néprajzosai, illetve hagyományőrző egyesületek bevonásával indították el a megye székely kapuinak a felleltározását. 2009 óta a megyei önkormányzat restaurálási tervek elkészítését is finanszírozta műemlékvédelmi közszolgálata révén, ugyanakkor számos népművészeti remekművet sikerült megmenteni a pusztulástól. Kovászna megyében pedig a Kovászna Megyei Tanács fenntartásában működő Székely Nemzeti Múzeum megbízásából tucatnyi székely kaput restauráltak. Vargha Mihály igazgató úgy vélekedett, ebben a kérdésben nagy a felelőssége a falusi értelmiségnek, akiknek feladata lenne, hogy a falu vezetőségével együttműködve segítsenek az értékmentésben.
Amint arról beszámoltunk, az UNESCO közgyűlése tavaly decemberben nem sorolta a védett szellemi kulturális örökségek listájára a csíksomlyói búcsút. A búcsút Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kulturális minisztersége idején, 2011-ben terjesztették fel az örökségi listára. Kelemen egyébként a döntés kapcsán úgy nyilatkozott, a minisztérium képviselői nemcsak hogy nem tartották fenn a kezdeményezést, hanem még meg is köszönték az elutasítást az említett UNESCO-közgyűlésen, semmibe véve közel száz szakember munkáját és az erdélyi magyarság óhaját. A művelődési minisztérium közölte, a dokumentáció kiegészítésre szorul, de nincs szó arról, hogy végleg lemondtak a projektről.
Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
szóljon hozzá!